Képviselőházi irományok, 1872. XXVIII. kötet • 1153-1211. sz.
Irományszámok - 1872-1180. 1875. évi XVI. törvényczikk a budapesti árú- és értéktőzsde, valamint a vidéki termény- és gabonacsarnok választott biróságai előtt előforduló iratokból s jogügyletektől és ezen biróságok itéleteitől járó bélyegilletékekről
192 • 1180. szám. 3. §. A 2. §-ban emiitett peres tárgy értékét maga a választott bíróság állapítja meg és szedi be az ez utón járó bélyegilletékeket akként, hogy vagy az annak megfelelő bélyegjegyeket a levelekre felragasztja s azokat átbélyegzi, vagy az illetéket készpénzben az adóhivatalhoz beszállítja; ha pedig ezen illetéket bármi okból nem szedhetné be, a bíróság a leletet a panaszló fél ellen felveszi s azt a pénzügyi igazgatóságnak átküldi. A bíróság köteles a tárgyalási iratokban az érték meghatározását kitüntetni és azt is világosan felemlíteni, váljon lerovatott-e s mily összegben a levelezéstől járó illeték vagy minő' intézkedés tétetett annak behajtása iránt. Mindaddig, mig ezen illeték le nem rovatott, a bíróság sem az ítéletet ki nem hirdetheti és ki nem szolgáltathatja a feleknek, sem pedig a felek közt netalán létrejött egyezségnek foganatot nem szerezhet. I Alkuszoli. Árú- és értéktőzsdénél, valamint vidéki termény- s gabnacsarnokoknál alkalmazott alkuszoknak tekintendők mindazon egyének, a kik kereskedelmi vagy iparüzletek megkötésére a tőzsde és csarnokok bizottságai által írásbeli felhatalmazást nyernek és üzletük lelkiismeretes gyakorlására a bíróság előtt meghiteltetnek vagy arra előtte fogadalmat tesznek és az 1868. XXIII. törvényczikk 29. §-ában megállapított dijt a felhatalmazás kiszolgáltatása előtt lefizetik. 5. §• A 4. §-ban emiitett alkuszok könyveitől, naplóinak kivonataitól és kötleveleitől járó bélyegre nézve az illetékszabás 5-ik tételének, illetőleg az 1868. XXIII. törvény czik 15. §-ának határozmányai akkép modosittatnak, hogy a felek aláírásával is ellátott alkuszi kötlevelek, ha azok tárgyai az alkuszok rendes üzletköréhez tartoznak, 1 forint állandó bélyegilleték alá esnek, tekintet nélkül arra, hogy ezen kötlevelek az alkuszoknál maradnak-e, vagy a felek kezeihez visszakerülnek. 6. §• • Egyezségek. A tőzsde vagy csarnok választott bíróságai előtt kötött egyezségeket illetőleg, az illetékszabás 83. tételének és az illetéki szabályok 61. és 63. §§-ainak határozmányai következőkép módosíttatnak : Ha az egyezség által az eredeti jogügylet csak annyiban változtatik meg, hogy a szerződő felek az eredeti jogügyletben megállapított jogok és kötelezettségek helyett csekélyebb értékíí jogok s kötelezettségekben állapodnak meg, ez esetben a jegyzőkönyvi bélyegen kivül az egyezségtől csak 50 kr. állandó bélyegilleték jár. De ha az egyezség folytán az eredeti jogok és kötelezettségek értéke nagyobb lesz, a jegyzőkönyvi i bélyegen felül az ügylet minősége szerinti fokozatos illeték csak azon mérvben rovandó le külön, a mely az eredeti megállapodást felülhaladó értéktöbbletnek megfelel.