Képviselőházi irományok, 1872. XXIV. kötet • 1021-1053. sz.

Irományszámok - 1872-1051. A zárszámadási bizottság jelentése, a nyugdíjakról

198 1051. SZÁM. Habár ezek szerint a pénzügyi bizottság a költségvetésbe a múlt időkről felvett nyugdijak megítélésében, főleg a politika és méltányosság tekinteteit véli szem előtt tartandóknak: az 1849. év után nyugdíjazott egyénekre nézve, a következő elvek kimondását hozza javaslatba: „Az 1849. év óta nyugalmazottak közül nem illeti nyugdij azokat: a) a kik politikai közigazgatási kormánytestületeknél, tanácsosinál nagyobb rangban voltak; b) kik megyékben, városokban, vidékekben és kerületekben kir. biztosi, főispán helyettesi vagy főnöki hivatalt viseltek; c) kik alárendeltebb politikai közigazgatási hivatalokban 10 évnél rövidebb ideig szolgáltak. „Ha azonban az a) és b) pontokban foglaltak, más hivatalos állásban már elébb töltött szolgálati éveik után, 1848. évig fenállott nyugdij szabályok értelmében nyugdíjra igénynyel birnak, ezen szabályszerű nyugdij élvezete tőlük nem vonandó el. „A c) pont alatti alsóbbrangu hivatalnokok utolsó fizetésük egy évi összegével véglegesen elégitendők ki. „A fentebbi pontokban elősorolt hivatalnokok özvegyeinek vagy árváinak részére utalványozott nyűg- és kegydijak, nevelés és ellátási pótlékok minden tekintet nélkül arra, vájjon férjeik, illetőleg atyjuk birt-e a szabályok értelmében nyugdij-képességgel, továbbra is teljes épségükben fenmaradnak. „Az ezen alapokon előállandó pénzügy-eredmény, az egyes ministeriumok költségvetésébe illesztve, a zárjelentésben fog előterjesztetni." Ezen határozat, mely az 1868. évi deczember 5 - ki határozat szabatosabb értelmezését foglalja magában, csak épen a múlt időkben 1849-ik év óta az absolut kormány által eszközlött nyugdíjazások eseteivel, s ezekkel is csupán annyiban foglalkozik, hogy felállítja azon három kathegoriát, a melyek körébe eső politikai közigazgatási tisztviselőktől a nyugdij megvonandó. De arról, ha vájjon a már a magyar kormány által nyugdíjazottakra kiterjesztessék-e ezen határozat, úgyszintén arról, hogy a kormány miféle szabályok alapján állapítsa meg, és tegye folyókká ezentúl a nyugdijakat, — egyetlen szóval sem intézkedik. A honnan nem vél hibázni a zárszámadási bizottság, mindőn azon véleményét mondja ki, hogy a magyar kormánynak a nyugdijak megállapítása körül követett azon eljárását, melyre őt az 1867. évi márczius 2-ról kelt országgyűlési felhatalmazás illetőleg megbízás, és az osztrák pénzügyi kormányzattal tett egyezség Kötelezte, a képviselőháznak sem 1868. deczember 5-ről, sem 1875. márczius 22-ről kelt és fentebb közlött határozatai, sem a múltra nézve kérdés alá nem vonták, sem a jövőre nézve be nem szüntették. Nem is kétkedik kijelenteni a zárszámadási bizottság, miszerint a kormány ezen eljárása, hogy nyugdijazásait folyvást azon normálé szerint eszközlötte és eszközli, mely szerint azt megkezdette, t. i. az 1866-ik évi deczember 9-én kelt legfelsőbb szabályzat szerint egészen a magyar törvényhozás által kejelölt irányban, és igy helyesen történt és történik. Ellenben lehetetlen a zárszámadási bizottágnak helytelenítő nyilatkozatot nem tenni arra nézve, hogy a kormány sem a már ő általa nyugdíjazottaknak rendszeres lajstromát egybe nem állította, sem az absolut kormány által nyugdíjazottak jegyzékét az 1868-ki deczember 5-ki határozat értelmében át nem vizsgálta s azt az 1848 előtti szabályok és rendeletek alkalmazásával és az illetők szolgálati minőségének kitételével újból ki nem dolgoztatta és az 1870-ik évi költségvetéssel a házhoz be nem terjesztette. Mert ezen mulasztásnak azon következménye lett, hogy a képviselőház a régi nyugdíjazások jegyzékeit at nem vizsgálhatta s foganatot nem szerezhetett az 1870-ik évi költségvetés tárgyalásakor, az 1868. deczember 5-iki határozatban kifejezett azon rendelkezésnek, melyszerint az 1868-ik év utolsó évnegyedében kifizetett nyugdíj-többletek az illetők számára megállapítandó végkielégítési összegekbe, illetőleg jövendőbeli nyugdij-illetményekbe beszámíttassanak.