Képviselőházi irományok, 1872. XXIII. kötet • 940-1020. sz.

Irományszámok - 1872-943. Törvényjavaslat az örökség és hagyomány birtokbavételéről s az azzal kapcsolatos jogviszonyokról

80 943. SZÁM. a hitelezők nem lennének képesek azt könnyen és biztosan igazolni, hogy követeléseiket az örökösnek bejelentették. A 41. §. végpontjában foglalt jogszabály szükséges következménye azon oknak, mely miatt a törvényjavaslat a hitelezők egybehivását megengedőnek véli, a hitelezők összehívásának czélja nem éretnek el, ha mind a mellett a hagyatéki hitelezőket a hirdetményi határidő lejárta előtt kielégíteni kellene. A 41. §. azon szabályt állítja fel, miszerint az örökös maga tartozik az örökhagyó hitelezőit kielégíteni. Ezen szakaszhoz kell csatlakozni azon szakasznak, mely e szabály alól kivételt enged meg. Ezen szakasz a következő 42. §. A feltételesen nyilatkozó örökös nem tudhatván azt, fog-e a hagyatékból az örökhagyó adósságainak és a hagyományoknak kielégítése után részére valami fenmaradni, nem kötelezhető arra, hogy a hagyatékot maga kezelje, hanem a hagyatéki bíróságnál gondnok kinevezését kérelmezheti; minthogy azonban ezen gondnok az örökös helyett tartozik eljárni, a hagyatéki vagyonok kezelés végett a gondnoknak átadandók, ki az örökség és hagyományok kielégítésénél azon módon tartozik eljárni, mint miként ezt az örökös tenni köteles lett volna. Természetes, hogy az igy kinevezett gondnok az örökösnek számadással tartozik, dijait és költségeit pedig nem az örököstől, hanem a hagyatéki tömegből követellieti. Hiszen a feltételes örökösi nyilatkozat czélja azt elérni, hogy az örökös biztosítsa maga részére az örökösödésből netalán háramlandó előnyöket; de az örökség erején túlterjedő és sajátjából viselendő minden terheltetéstől még is mentesittessék. Ha az örökös maga kezelte a hagyatékot, maga fizette ki a hagyományokat és az örökhagyó terheit s ezek kielégítése után részére örökségül mi sem maradna fenn, akkor igazságos, hogy a kezelésre fordított költségeit, s mert ingyen másokért fáradni nem köteles, fáradságához mért megjutalmazást követelhessen a hagyatéki tömegből. A 41. és 42. §§. szerint az örökös vagy a kérelmére kinevezett gondnok a hitelezőket összehívják. Azt, hogy minő következménye van, ha valamelyik hitelező nem jelentkezik, ha az örökös stb. az összehívást elmulasztja, végre, ha a bejelentett követelések a hagyaték értéket felülmúlják, a 43., 44., 45. §§. határozzák meg. Azon következmény, melylyel egyrészt a 43. §. az összehívás folytán nem jelentkezett hitelezőt, másrészt pedig a 44. §. az összehívást nem kérelmező örököst, hagyatéki gondnokot vagy végrendeleti végrehajtót sújtja, a dolog természetéből folyik. Ha a hitelező nem jelentkezik, mulasztásának következményeit csak önmagának tulajdonithatja; ha pedig az örökös stb. fizetéseket teljesítenek, a nélkül, hogy a hitelezők összehívása által a minden érdek kellő megvédésére szolgáló módot alkalmazásba vették volna, akkor a ki nem elégített hitelezőket ők tartoznak kármentesíteni annyiban, a mennyiben ezek az összehívás esetében kielégítést nyertek volna. Ha a hitelezők összehívására kitűzött határidő eltelte után az tűnnék ki, hogy a bejelentett követelések összege a hagyaték értékét valószínűen felülmúlja, bármely érdekelt fél, tehát az örökös, a gondnok az adósságok kielégítésével megbízott végrendeleti végrehajtó, vagy bármely hitelező kérelmére a hagyaték ellen csőd rendelendő. A csődnek ezen esetben hivatalból való elrendelése azért nem czélszerü, mivel ez az örökös és hitelezők közötti egyezségi megállapodásnak útját vágná. De nem czélszerü az sem, hogy ezen esetben a hagyaték miként való felosztására nézve csődeljáráson kívüli külön liquidationalis eljárás tartassék. A csődeljárás úgyis lényegesen egyszerűsítendő lesz, és ha ez megtörténik, nincsen elegendő indok arra, hogy egy adósságokkal túlterhelt hagyatékból a hitelezők más módon elégíttessenek ki, mint egy adósságokkal túlterhelt élő egyén csődtömegéből. Az ilyen külön eljárások szabályozása csak az igazságszolgáltatás egyszerűségének és egyöntetűségének rovására történhetnék.