Képviselőházi irományok, 1872. XXIII. kötet • 940-1020. sz.
Irományszámok - 1872-943. Törvényjavaslat az örökség és hagyomány birtokbavételéről s az azzal kapcsolatos jogviszonyokról
68 943. SZÁM. ségre nézve nyilatkozatot kivan az örököstől az iránt: vájjon az örökséget feltétlenül, vagy a leltár jogkedvezménye mellett fogadja-e el? Meghatározza a nyilatkozat elmulasztásának következményeit, s a hitelezőknek az örökségre vonatkozó jogaik érvényesithetése végett némely a gyakorlat által máirég szükségeseknek talált jogokat ád. Arra nézve, hogy az örökösök az örökséggel járó terheket miként tartoznak viselni, eltércleg az ország különböző részeiben hatályban lévő osztrák polgári törvénykönyv rendelkezésétől, a magyar jog azon szabályát állítja fel elvül, hogy az örökösök az örökség erejéig egyetemlegesen kötelesek viselni az örökséggel járó terheket. — De az egyetemleges kötelezettséget csak az osztály utáni három hónapig tartja fenn. Az örökség felosztására nézve azon elvet követi, hogy az örökség felosztása az öröklési eljáráshoz nem tartozik. Megengedi azonban főkép a kisebb örökségekre való tekintetből, hogy az örököstársak az örökösödési bizonyítvány kinyerése után az osztály megtétele végett a hagyatéki bírósághoz fordulhassanak; ennek teendőit azonban főkép az egyezség megkisértésére, s ha az nem sikerül, az osztálynak csak ideiglenes megtételére szorítja. A törvényjavaslat alapelveiről általános áttekintésül elegendő ennyit mondani, a többi alább következik. Indokok a törvényjavaslat I. részéhez. a) Általános indokok. Az örökösödés által az örökhagyó jogai és kötelezettségei az örökösre szállanak át; e jogoknak és kötelezettségeknek alanya változik. A jogrend kívánja, miként a változásnak, az örökség tárgyát képező jogok és kötelezettségek átszállásának módozatait a törvény határozottan írja körül, s e tekintetben oly anyagi jogszabályokat emeljen érvényre, a melyek az örökösnek és azoknak érdekeit, a kikkel az örökhagyó jogviszonyban állott, leginkább képesek megvédeni, s a melyek azt eszközlik, hogy az örökhagyó halála által támadt ür minél egyszerűbben, de mégis biztosan töltessék be; a jogok és kötelezettségek alanyában történt változás pedig a lehető egyszerűséggel menjen át az életbe. Az örökség birtokbavételének igen fontos kérdésénél a tudomány és törvényhozások különböző rendszereket állítottak fel, illetőleg fogadtak el. A germán jog az örökség megnyíltával az örökséget az örökösre azonnal ipse jure átszállitottnak tekinti, mig a római jog az örökség birtokbavételéhez rendszerint az örökös nyilatkozatát aditionem haereditatis kívánja meg. Az ipso jure öröklés rendszere, mely a honi jogunkban is gyökeret vert, nem alkalmatos arra, hogy az örökség birtokbavételénél megvédendő érdekek mindenikét biztosítsa. A germán jogban épen ugy, mint honi jogunkban ezen rendszer azon sarkalatos jogszabványnyal együtt jelentkezik, hogy az örökös az örökhagyó összes kötelezettségeiért mindenkor csak az örökség erejéig felelős. És bárha ezen szabály elvontan tekintve az anyagi igazságban találja alapját, mindazáltal a gyakorlat meggyőzőleg bizonyítja, hogy a felelősség ezen mérvének kivétel nélküli alkalmazása egyértelmű az örökhagyó hitelezői érdekének koczkáztatásával; mert ha a hagyatéki vagyonok nem leltároztatnak, akkor az örökhagyó hitelezői nem bírhatnak oly bizonyítékokkal, melyekkel a hagyaték valódi állását bizonyíthatják, vagy ezen bizonyitás legjobb esetben is esetlegességektől fog függni. A legközelebbi évtized joggyakorlata azon ellentétes határozatok, melyek erre vonatkozólag a legfőbb bíróságainknál keletkeztek, elég meggyőzőleg igazolják, hogy hazai jogunk rendszere, mely az ipso jure öröklés elvén, s ez-
