Képviselőházi irományok, 1872. XXIII. kötet • 940-1020. sz.
Irományszámok - 1872-943. Törvényjavaslat az örökség és hagyomány birtokbavételéről s az azzal kapcsolatos jogviszonyokról
56 943. SZÁM. rendelkezik a leltározásról; de rendelkezik oly módon, mintha az örökösödési eljárásban a leltározás elmaradhatlan birói intézkedés volna. Ugyanis az 560. §. d) pontjánál és az 568. §-nál fogva akkor is kell leltározni, ha minden örökös nagykorú és jelen van s ha hagyatéki adósság egyátalában nincs is. De továbbá magának a leltárnak sajátképeni czélját is szem elől tévesztette a törvény, az volna tudniillik a czélja, hogy az örökösök és hitelezők kölcsönösen biztosíttassanak a hagyatéki adósságok tekintetében; amazok a végett, hogy a hitelezők több teher viselésére ne kötelezhessék őket, mint a mennyit az örökség ér, emezek pedig a végett, hogy az örökösök el ne tagadhassák, mit és mennyit örököltek. Ámde a mi törvényünk a leltározást nem ily czélból rendeli s ily czélból nem is rendelhette, mert Magyarországon oly anyagi jogszabály, mely a leltár jogkedvezményét és az örökség leltár nélküli birtokbavételének jogi következményét meghatározná, nem létez; a miért ugy látszik a törvény a leltározást csak az osztáiy végett tartotta szükségesnek elrendelni, holott az osztály az öröklési eljárásnak sajátképen tárgyát sem képezheti. A mi törvényünk azonban az örökösödési eljárás főtárgyának nem az örökjog kimutatását, hanem a vagyonközösség megszüntetését tekintette. Azért az 577., 578. §§-kat állította azon szakaszok élére, melyek az örökjog kimutatását szabályozzák (580.—585. §§.) holott legtöbb esetben az örökjog nem az örökös társak között, tehát nem akkor vitás, midőn osztálynak is van helye az örököstársak között, hanem vitás legtöbbnyire akkor, midőn ellentétes érdekű örökösök különböző egymást kizáró örökösödési jogczimen lépnek fel, a midőn tehát addig, mig az örökjog tisztába nem hozatik, osztályról szó sem lehet, s ekkor is csak azon esetben, ha a vitás örökségre több örököstárs érvényesítette igényét. Végre a mi örökösödési eljárásunk nem ment az osztrák törvény azon ferde intézkedésétől, mely a bíróság hatáskörét, ha az örökségi igénynyel fellépők között egyezség nem jő létre, a perre utasításra szorítja. Ily öröklési eljárásnak nincs értelme. Az csak a birói teendők ok nélküli szaporítását eredményezi a nélkül, hogy a perlekedésnek elejét venné; kell, hogy a bíróság több hatáskörrel bírjon, hogy megvizsgálhassa, kinek jogczime erősebb azok közül, kik az örökségre igényt támasztottak, s hogy azt, ki örökjogát valószínűvé kimutatta, az örökség birtokába is helyezhesse. Ha a bíróság ily hatáskörrel ruháztatik föl, ez sokkal sikeresebb eszköze lesz a perlekedés meggátlásának, mint az eredményre ritkán vezető egyeztetési kísérlet; mert a legtöbb esetben a bíróságnak intézkedése annyira törvényes lesz, hogy a felek abban megnyugvásukat fogják találni, s nem fognak a siker reménye nélkül örökösödési pert indítani. Ezek nagyjában vázolva a mi örökösödési eljárásunknak főbb hiányai. Ezen hiányokat felismerve, miután a törvényhozás 1868-dik évben szükségesnek tartotta az örökösödési eljárást szabályozni, nem lőhetett többé kérdés az, vájjon az 1853-dik év előtti állapotra térjünk-e vissza vagy az örökség birtokbavételére és az azzal kapcsolatos jogviszonyokra vonatkozó anyagi jogszabályok felállításával az örökösödési eljárásnak eddig hiányzó alapját teremtsük-e meg és azokhoz képest azután az eljárási szabályokat tökéletesbitsük. Az 1853-dik év előtti állapotra vissza nem térhetünk, mert rendezett jogi államban megengedhetlen az örökségnek önhatalmú elfoglalása ely esetbon, midőn az örökjog vitás; de megengedhetlen az is, hogy az örökhagyó hitelezői és a hagyományosok érdekeinek biztosításáról törvény által gondoskodva ne legyen. Szükséges tehát az anyagi törvény hézagát pótolni az örökség birtokbavételére vonatkozó jogszabályok felállításával. A jelen törvényjavaslat ezen szükséget szem előtt tartva, akkép készült, hogy annak I. része az anyagi jogszabályokat része pedig az eljárási szabályokat foglalja magában.
