Képviselőházi irományok, 1872. XXIII. kötet • 940-1020. sz.

Irományszámok - 1872-943. Törvényjavaslat az örökség és hagyomány birtokbavételéről s az azzal kapcsolatos jogviszonyokról

943. SZÁM. 105 tehát a további felebbezcst megengedni semmi ok sem lenne, a semmiségi panaszt azonban meg kellene engedni azon elvnél fogva, miszerint mindazon kérdésekben, melyekben a törvény az első-biróság határozatai ellen jogorvoslatot enged, csak a legfőbb bíróság határozhat véglegesen, habár annak hatásköre csak alaki sérelmekre van is szoritva. A 432. §-ban foglalt rendelkezések magukban érthetők ugyan, azonban szükséges megjegyezni, hogy e törvényjavaslat a prtrts általános szabályai alatt nem azokat érti, melyek a 274. s következő szakaszokban foglatatnak és jelenleg hatályban vannak, hanem érti azokat, melyek, ha a ptrts módosittatni fog, a jelenleg hatályban lévők helyett az ide vonatkozó törvényjavaslat 67. s következő szakaszai szerint életbe fognak lépni, a melyek szerint a felebbezés vagy felebezéssel kapcsolt semmiségi panasz 15 nap alatt, az önálló semmiségi panasz pedig 8 nap alatt beadható. A 133. §. azon rendelkezése, mely szerint a felebbezésben uj körülmények és bizonyítékok is felhozhatók, abban leli indokát, mivel az örökösödési eljárás leginkább óvó-rendszabályok összegéből áll, melyeknek czélja a jogbonyodalmakat megelőzni. A másodbiróság tehát figyelembe vehet uj körülményeket és bizonyítékokat is, mivel különben azok figyelmen kivül hagyása gyakran épen a legnagyobb bonyodalmakat idézné elő. Ugyanezen oka van a 134. §. azon rendelkezésének, mely szerint maga az első bíróság is orvosolhatja a panaszt. Ezen §. második pontjának azon rendelkezése, mely szerint a hagyatéki bíróság az ügyállás előadása mellett köteles a panaszt a felsőbb bírósághoz felterjeszteni, azon különbségben leli indokát, mely a peres ügy és a hagyatéki ügyek között létezik. A peres ügy az első bíróság ítéletéig egy idősor szerinti rendben létrejött egészet képez, s ha minden perirat felterjesztetik, a felső biró az ügyállást az iratokból kiveheti, ha pedig valamely perirat nem terjesztetik fel, az iratjegyzékből a hiányt észreveheti s a kiegészítést elrendelheti. Ellenben a hagyatéki ügyekben sok mellékkérdés jön elő, melyek egymással szoros kapcsolatban nincsenek s mivel egy mellékkérdés miatt — például akkor, ha a végrendeleti végrehajtó elmozdítása kéretik — az összes iratokat felterjeszteni nem szükséges, mert az által az ügy folyama szenvedne fenakadást, e helyett az első bírónak az ügy állását kell előadni, nehogy a felső biró az ügyállással ellenkező határozatot hozzon. De ezen rendelkezés czélszerü is, mert az első bíróság, mely előtt az ügy története a felekkel való közvetlen érintkezés utján fejlődik, sokkal rövidebb idő alatt és sokkal csekélyebb fáradsággal képes az ügyállást röviden és mindamellett hiven előadni, mint a felső bírósági előadó, ki az ügy történeti fejlődéséről csak az iratokból szerezhet tudomást. A 136. §. szerint örökösödési eljárásban csak a felebbvitel elmulasztása miatt van igazolásnak helye. Ennek oka az, mert az örökösödési eljárás gyorsaságával nem volna összeegyeztethető, ha minden mulasztás igazolható lenne, de ez nem is szükséges, mert azon esetben, a melyekben a mulasztásnak jogi következménye van, ennek beálltát a 19., 40., 110. §§. szerint végzés által kell kimondani, mely végzés fellebbezhető lévén, miután a fellebbezésben a 133. §. szerint uj körülmények és bizonyítékok is felhozhatók, a vétlen mulasztás igazolás nélkül is orvosolható. A 137. és 138. §§-hoz. Azt, hogy az örökösödési eljárásban keletkezett bírósági intézkedések és határozatok végrehajthatók legyenek, indokolni nem szükséges; mert oly eljárás, melynek eredménye nem lenne, egészen felesleges volna. Az egyes rendelkezések azon jogelvekből folynak, melyek a birói határozatok végrehajtására nézve általában érvényesek s azért további indokolást szintén nem kivannak. A 139—142. §§-hoz. A törvényjavaslat több helyen emliti, hogy a gondnok számadással tartozik. Azon esetekben, a melyekben a gondnok megbízatását a bíróságtól nyerte, a bíróság azon tekintet alá jő, mintha KÉPVH. IROMÁNY. 1872—75. XXIII. 14