Képviselőházi irományok, 1872. XXII. kötet • 921-939. sz.

Irományszámok - 1872-927. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, az 1875-ik évi államköltségvetés IX. fejezete alatt, „Fiume” költség előirányzatáról - 1872-928. Magyar váltótörvényjavaslat

928. SZÁM. 129 lesz, mely által az elfogadott összeg kifizetéseért, nemcsak a váltó akkori, hanem annak minden későbbi birtokosa irányában is váltójogi kötelezettséget vállal tekintet nélkül azon jogviszonyra, mely elfogadásának esetleg alapul szolgált; azon okok, melyek őt az elfogadásra birták, tekintetbe nem jöhetnek. E mellett azonban magától értetik, hogy az elfogadó kötelezettségére nézve, saját nyilatkozata szolgál irányadóul; miért is őtet sem az elfogadottnál magasabb összegre kötelezni, sem más feltétel mellett megtámadni nem lehet, mint melylyel a kötelezettséget elvállalta A k. n. váltórendszabály s ehhez csatlakozva a jelen tervezet 46. czikke is, az elfogadót az intézvényező irányában is feltétlenül felelősnek nyilvánitja; e tekintetben tehát lényegesen eltér a magyar váltótörvénytől, mely szerint — 80. §. — az elfogadás, a kibocsátó irányában, csak az esetre von maga után kötelezettséget, ha ez a váltót saját rendeletére állította ki. Hogy e tekintetben a k. n. váltórendszabály helyesebb álláspontot foglal el, azt a következő momentumok igazolhatják : A k. n. váltórendszabály azon — teljesen correct — szempontból indul ki, miszerint az elfogadóra nézve pusztán véletlenség az, hogy nem valamelyik forgatótól, hanem magától az intézvényezőtől, kire a váltó visszament, támadtatik meg; ő ezt elfogadásánál fogva nem várhatta, mert arra kötelezte magát a váltó minden jogszerű birtokosa irányában, hogy a váltót lejáratkor beváltandja ; irányában tehát nem történik jogtalanság, ha az intézvényező javára kötelezettnek nyilvánittatik; mig az ellenkező intézkedés az intézvényezőt méltatlanul sújtaná, s ingerül szolgálna elfogadónak arra, hogy ez • a fizetést megtagadja. Az intézvényezett, midőn a váltót elfogadja, egyátalán nem jelenti ki azt, hogy ki részére kötelezi magát, reá nézve tehát egészen közönyös az, hogy ki által szorittatik kötelessége teljesítésére. Ehhez járul még, hogy az elfogadó helyzete sokkal könnyebb, ha az intézvényező által támadtatik meg; mert ez esetben mindazon kifogásokat használhatja, melyek őtet az intézvényes tényéből illetik s melyeket a forgatók közül egyik ellen sem érvényesíthetné. Hogy az európai törvények e tekintetben a n. váltórendszabály kivételével — határozott állást nem foglaltak el, annak oka azon körülményben keresendő, hogy a theoria korában minden váltószerződésnél értéket tételezett fel — s annak kiegyenlítését magában az elfogadásban — bizonyos formulák által kívánta kifejeztetni. Hisz a Code de Commerce — 117. ez. — határozottan kimondja, hogy az elfogadás a fedezet átvételét tételezi fel s az elfogadó feltétlen kötelezettségét a forgatók irányában mesterséges utón az által magyarázza meg, hogy ezek irányában az elfogadást a fedezet átvételének bizonyítékául jelöli ki. Mig a törvényhozások azon nézetből indultak ki, hogy az intézvényes az intéz vényező ellen, a forgatmányos a forgató ellen az érték elismerése nélkül, váltójogokat nem szerezhet, — addig az elfogadót az intézvényező irányában feltétlenül felelőssé tenni nem lehetett, ha azonban a törvény a valutát s annak átvételét a váltó lényeges kellékének, a váltó-szerződés alapjának nem tekinti, akkor lehetetlen, hogy az elfogadót az intézvényező irányában a felelősség alól feloldja, a nélkül, hogy a váltószerződést formális és a váltói obligatiot abstract jellegétől meg ne fosztaná. 47. §-hoz. A telepitett váltó elfogadása általában perfectnek csak akkor tekinthető, ha az intézvényezett azon személyt is kijelöli, ki által a fizetést a telep helyén teljesíttetni szándékozik. Ez a magyar váltótörvényben is határozott kifejezést nyert, melynek 73. §-a szerint a telepes kijelölésének elmulasztása az elfogadás megtagadásával egyenlőnek tekintetik, s a váltóbirtokos a felvett óvás alapján előzői ellen viszkeresetet indíthat. A k. n. váltórendszabály ennél sokkal helyesebb álláspontot foglal el, s a telepes kijelölésének elmulasztásával semmiféle joghátrányt össze nem köt. Igaz, hogy a telepezés a váltóbirtokos érdekében történik, kinek egyúttal érdekében állhat az iránt is tisztában lenni, hogy a fizetést a lejáratkor kinél keresse és követelje; miután azonban a dolog lényegét tekintve, reá nézve egészen közönyös az, hogy a fizetést ki teljesiti, az előzők felesleges zaklatásaként jelenkezik, KÉPVH. IEOMÁKY. 1872 —75, XXII. 17