Képviselőházi irományok, 1872. XXII. kötet • 921-939. sz.

Irományszámok - 1872-927. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése, az 1875-ik évi államköltségvetés IX. fejezete alatt, „Fiume” költség előirányzatáról - 1872-928. Magyar váltótörvényjavaslat

928. SZÁM. 109 6. §-hoz. Az idegen váltó természetével egyáltalán nem ellenkezik, hogy az intézvényező önmagát jelölje ki intézvényesként; mert az idegen és saját váltó közt, miként ez később kifejtetni fog, a főkülönbség abban áll, hogy mig az első fizetési meghagyást tartalmaz, az utóbbi egyenes fizetési Ígéretet képvisel; e különbség a saját rendeletre szóló váltónál is megmarad, tehát annak jogi természetén, változás nem történik, mert az ily esetben is egy harmadikhoz intézett fizetési meghagyás marad. Tagadhatlan ugyan, hogy a saját rendeletre szóló váltó forgalmi képességet csak a hátirat által nyer, melynek hozzájárulására és az elfogadás megtörténte előtt tulajdonképeni jelentőséggel nem bir; azonban nincs semmi elfogadható ok arra, hogy a váltó kérdéses nemétől az érvényesség megtagadtassék s az intézvényező megfosztassák azon módtól, hogy a közönséges utalvány helyett váltó alakjában intézhessen fizetési meghagyást adósára. Hogy az intézvényező mily kifejezés használásával jelöli ki magát intézvényesnek, egészen irrevelans, feltéve, hogy ebbeli szándékának határozott kifejezést ad, tehát oly formulát használ, mely az életben a saját rendeletre szóló váltók jelzésére szokott használtatni. A tervezet 6. czikkében foglalt engedély kiegészitéseként azonban szükségesnek látszott mondani, miszerint a saját rendeletre szóló váltó minden tekintetben az idegen váltó foganatjával bir; mert e kiegészítés nélkül könnyen kétség támadhatnék az iránt, hogy a 31. czikkben foglalt intézkedés a saját rendeletre szóló váltókra kiterjed-e vagy sem; pedig e kérdés sokkal fontosabb, hogy sem annak megoldását magában a törvényben feleslegesnek lehetne tekinteni. 7. §-hoz. A saját váltó, mint a váltóbirtokos részére tett egyenes fizetési igéret, főleg abban különbözik az idegen váltótól, hogy az igéret váltó alakjában ugyan, de fizetési meghagyás használása nélkül tétetik; a saját váltónál a kibocsátó maga végezi az intéz vény ezett teendőit, önmagát jelölvén ki a váltóban foglalt összeg fizetöjeként. A saját váltónak e természetéből önkényt következik, hogy azon elvek, melyek a váltóigéret lényegére és foganatjára vonatkoznak, a saját váltó tekintetében is alkalmazást nyernek; ellenben azon tételek és jogi elvek, melyek az intézvény, mint fizetési meghagyás természetéből folynak, a saját váltóra nem alkalmazhatók. Ennek természetes következménye, hogy a saját váltó kellékei lényegileg ugyanazok, melyek az idegen váltóra nézve felállítva lettek. Eltérés e tekintetben egyrészről abban mutatkozik, hogy a saját váltón az intézvényezett mint külön személy nem szerepel, másrészről, hogy a váltóbirtokos minősége az intézvényező szerepében nem egyesülhet. Azonfelül a tervezet a terminológiában is megkülönböztetést tesz, a mennyiben a váltó kiállítóját kibocsátónak, annak birtokosát pedig rendelvényesnek nevezi, s pedig azért, mert azon kifejezések, melyek az idegen váltó mint intézvény természetéből meritvék, a saját váltóra nem alkalmazhatók. E mellett a kérdéses megkülönböztetésnek még azon gyakorlati haszna is van, hogy a váltókapcsolatban előforduló személyeknek már elnevezése is egyenes utalást foglal magában azok jogi állására. 8. §-hoz. A 8. czikkben foglalt határozatok azon kételyek elhárítását czélozzák, melyek a váltó összegben előforduló eltérésekre nézve keletkezhetnek. E részben a tervezet határozottan a k. n. váltórendszabályhoz csatlakozik nemcsak azért, mert a szükséges conformitás a váltórendszabály e tekintetben intézkedéseinek megtartását követelte, hanem azért is, mert ezen intézkedések a dolog természetének teljesen megfelelnek. Oly esetben ugyanis, midőn az összeg betűkben és számokban van kifejezve, — joggal tehető fel, hogy a számokban történt tévedés, hogy tehát a betűkkel kiirt összeg a valódi;