Képviselőházi irományok, 1872. XXI. kötet • 867-920. sz.

Irományszámok - 1872-903. Törvényjavaslat a kézbesitő közegekre vonatkozó törvényes intézkedése módositásáról

903. SZÁM. 175 községekben a községi jegyzők, városokban a városi jegyzők vagy külön e czélra rendelt hites kézbesítők, illetőleg mindezeknek helyetteseik. A községek, illetőleg törvényhatóságok rendezéséről szóló törvények gondoskodtak arról, hogy ilyen hivatalnokok rendes fizetéssel s állandó alkalmazással minden kisebb s nagyobb községben létezzenek. Ezeknek a kézbesítés teljesítésére felhasználását nem gátolja semmi. Ezeket kézbesitőkül rendelte már az 1868: LIV. törvényczikk is, csakhogy mint föntebb kifejtve lett, hiányosan, a mennyiben a kézbesítést sem kizárólag, sem kötelezőleg nem rájuk bizta s eljárásuk módját s felelősségüket szabályozni e kérdésben elmulasztá. A rendezett községek ezen hivatalnokaiban olyan munkaerő fekszik, mely ha e czélra fel nem használtatik, felhasználás nélkül vész el, s másrészről az államnak ugyan ezen munkaerő kifejtésére másokat kellene alkalmazni s drágán megfizetni. Ezért e törvényjavaslat szerint a kézbesítés az államnak nem kerülne semmibe, s a községeknek is alig számbavehető csekély kiadásba. Külön kézbesítő hivatalnokot legföljebb azon városoknak kellene alkalmazni, melyek bírósági székhelyek, s melyeknek lakossága a 10.000 meghaladja. Sőt miután ezek tulnyomólag rendezett tanácsú s királyi városok, még ezek közt is több van, mely már meglevő személyzetével képes lenne a kézbesítés teendőjét elvégezni. Ha a már alkalmazásban levő jegyzőkön és hites Írnokokon kivül e városokban összesen 120 kézbesítő hivatalnokot évi 800 frt fizetéssel veszünk fel, pedig többre semmi esetre sem lesz szükség, még igy is alig kerül 100.000 forintba e 72 városnak a kézbesítés. Tehát valamennyinek sem kerülne többre, mint a mennyit kézbesítési dij czimén a végrehajtóknak ma csak a főváros területén fizetnek a felek. S megjegyzendő ezen kivül, hogy az ennek folytán megszüntethető hivatalszolga állomások szintén közel 40.000 forintot képviselnek, mely kiadástól az államkincstár megmenthető volna. E javaslat ellen érdemileg csak azon ellenvetés támasztható, hogy a városok összes lakossága kénytelen contribuálni olyan kiadás fedezésére, melyet voltaképen csak a perlekedők érdeke tesz szükségessé. Ez ellenvetés azonban elenyészik, ha meggondoljuk, hogy itt nem csak a perlekedők, hanem mind azok érdeke is forog kérdésben, a kik a biróságokat peren kivül veszik s esetleg vehetik igénybe. Ez érdek tehát voltaképen az összes lakosságnak egyetemes érdeke. S végre is nem lehet tartani attól, hogy azon városok, melyek netalán külön kézbesítők alkalmazására szorulnak, e miatt feljajdulnának, mert hiszen ezek legnagyobb . része a bíróságok rendezése előtt panasz nélkül, sőt örömmel viselte azon sokszorosan nagyobb kiadást, melybe nekik a külön városi törvényszékek és bíróságok fentartása került. A községi hivatalnokok azzal, ha a kézbesítéssel kizárólag és kötelezőleg bízatnak meg, a helyi önkormányzat közegei lenni meg nem szűnnek és államhivatalnokká még nem válnak. De mind a mellett szükséges, hogy a bíróságokkal az eddiginél közelebbi viszonyba jöjjenek. Ez történik az által, hogy nevük s alkalmaztatásuk mint olyan a bíróságnak hatóságilag bejelentetik s a bíróságnál SL feleknek tájékozása végett nyilván tartatik; továbbá történik az által, hogy a bíróságok és kézbesitők közti érintkezés közvetlensége biztosíttatik, s végre az által, hogy egyrészről kézbesítési jegyzőkönyvük s a bírósághoz intézett levelezésük vezetésére nézve az igazságügyministertől kapják a megfelelő utasítást, s másrészről a birói határozatok kézbesítésére vonatkozó törvények végrehajtásáért s bírói megkeresések teljesítéséért a felelősséget első sorban ők viselik. Mindez szükséges a közszolgálat és a felek érdekében és szükséges azért, hogy a kézbesítők teljes öntudatával bírjanak annak, hogy ők mint olyanok az igazságszolgáltatás czéljaira közvetlenül alkalmazott közegek. Általában az elv, melyre e törvényjavaslat fektetve van, sem nem uj, sem nem szokatlan. A községek jegyzői rég óta gyakorolták már a kézbesítést, csakhogy e gyakorlat sem kötelező nem volt, sem szabályzóit. Az 1840: XV. t.-cz. II. rész 14. fejezete a hites községi, illetőleg városi jegyzők alkalmazását esetleg megengedi, az 1868: LIV. t.-cz. 261. §-a pedig a községi jegyzőket, mint oJyanokat