Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.
Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak
860. SZÁM. Melléklet a 860. számú irományhoz. Indoko k. A jelen törvényjavaslat előterjesztése a szükség szempontjából nem kivan indokolást. Már az 1790/1-ik évi országgyűlés felismerte a büntetőtörvénykönyvnek mulhatlan szükségét, s azóta három külön országos választmány három külön javaslatot terjesztett az országgyűlés elé. Ezek között az első nagy tudósunk Szalay László véleménye szerint is mind közjogi, mind pedig a rendszer tekintetében nevezetes előnyökkel, s a múlt század végefelé hazánkban is elterjedt humanistikus iránynak jellegével birt; az utolsó pedig — az 1843-ik évi „Magyar büntetőtörvénykönyvi javaslat" mindig büszke emlékéül maradand fenn azon bámulatos haladásnak, melyet hazánk az 1827-ik évi javaslat óta a nyugati civilisatió vivmányainak, a jogrend és a humanismus követelményeinek felismerésében, s a tudomány megállapításának a fenforgó viszonyokkal való kiegyeztetésében tett. Ha mindazonáltal annak ellenére, hogy már több mint 80 év előtt éreztetett a szükség, s a hiány pótlására oly régen tétettek meg a lépések, sőt elkészíttettek a munkálatok is: Magyarországnak mai napig sincs büntetőtörvénykönyve; ha nemcsak azon kérdés, hogy mely büntetéssel büntetendő bizonyos bűntett ? hanem az annál is sokkal fontosabbak, azok t. i.: 1. hogy mely cselekmények, illetőleg mulasztások képeznek büntetendő cselekményt a criminalis törvények értelmében? 2. melyek mindenik ily cselekmény tényező elemei, a mélyeknek létezése nélkül vagy épen nem, vagy egy bizonyos határozott bűntettről nem lehet szó ? Ha mindezen, az állam és a polgárok biztonságát, s az utóbbiak szabadságát, |becsületét és vagyonát a legmélyebben érintő kérdések feletti határozat még ma is legnagyobb részben a biró belátására, a homályos analógiára, s nem a biztos gyakorlatra van utasítva: ily helyzetben a jelen törvényjavaslat előterjesztése kétségtelenül a legsürgősebb- szükségben találja igazolását. Ehhez járul még, hogy nemcsak a magyar állam, vagyis a magyar koronához, mint államjogi egységhez tartozó országok területén, hanem a szorosan vett Magyarország, — sőt a katonai határőrvidék visszakeblezése óta egy és ugyanazon megye területén is különböző büntetőtörvények vannak hatályban, a mi — eltekintve a jogbiztonságnak lényeges szempontjától a büntetőtörvénykönyvnek élesen kifejezett közjogi jellegénél és a közjoggal szoros összefüggésénél fogva, sem lehet továbbra fentartható. A kormány mélyen érezte a büntetőtörvénykönyv hiányát, s az ebből származó bonyodalmak súlyát, és nem is téveszté szem elől azon feladatát, azon kötelességét, hogy a mindinkább nagyobb mérvekben és határozottabb alakot öltött tényekben nyilvánuló követelménynek a törvényjavaslat mielőbbi előterjesztése által megfelelni törekedjék. Még 1867-ik évben tűzte ki Horvát Boldizsár, akkori igazságügyminister, az általa egybehívott, — az elmélet és gyakorlat jeles szakférfiaiból állott bizottság egyik feladatául az 1843-ik évi büntetőtörvénykönyvről szóló javaslat anyagi részének átvizsgálását s a jelen viszonyokhoz alkalmazását. A bizottság nemes buzgalommal azonnal hozzá is fogott a munkálathoz, s rövid idő alatt be is fejezte azt. Az igazságügyminister ur azonban e munkálatot teljesen kielégítőnek nem tartván, egy, — mennyire lehetséges, — az 1843-iki javaslat elveit fentartó uj törvényjavaslat elkészítésére adott megbízást. E megbízás folytán 1870-ik évben be is 1*
