Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

62 860. SZÁM. A 2-ik §-hoz. Büntettet vagy vétséget csak azon cselekmény képes, mélyet a jelen törvény annak nyilvánit. Jiüntett vagy vétség miatt senki sem büntethető más büntetéssel, mint a mely arra elkövetése előtt a törvényben megállapittatott. Ezen szakasz által két nagy elvi szabály — az egyéni szabadság biztosítékának két lényeges feltétele czéloztatik bejegyeztetni büntetőtörvénykönyvünkbe, mely feltételek a törvénynek mintegy homlokzatára íratván: ez által a jog állam elsőrendű követelményeinek hatályra emelése, büntetőtörvénykönyvünk bevezető szabályát képezendi. Senkit sem szabad bűntett vagy vétség miatt büntetni, ha nem követett el oly cselekményt, mely ismérveinek tüzetes meghatározása mellett, a jelen törvényben bűntettnek vagy vétségnek nyilvánittatik. Senkit sem szabad más büntetéssel büntetni, mint azzal, mely az általa elkövetett bűntettre vagy vétségre, annak elkövetése előtt, a törvényben megállapittatott. A bűntettnek, valamint a büntetésnek előfeltétele: a positiv törvény. Ez a fentebbi két szabálynak rövid tartalma. Az első bekezdés kizár minden analógiát, kizárja a biró arbitriumát a cselekményeknek bűntetté vagy vétséggé minositésére nézve. A törvény mondja meg, hogy valamely cselekmény képez-e büntettet vagy vétséget; s mindjárt a törvénykönyv elején adja azon nagyfontosságú biztositékot, mely szerint az esetben, ha a cselekmény nem bir azon ismérvekkel, melyek a törvény szerint a bűntett vagy vétség, illetőleg bizonyos bűntett vagy vétség létére megkívántatnak: azon esetben a biró, e czimen nem ítélheti el a tettest. Mi képezi a bűntett és a vétség alkotó elemeit? s mely elemeknek kell találkozniok, melyeknek kell kizárva lenniök, hogy valamely büntetendő cselekmény létezzen ? ennek meghatározása ezentúl kizárólag a törvény feladatát képezi; ezzel szemben a biró feladata nem lehet egyéb, mint a törvény rendelkezésének — ennek szavai és értelme szerinti alkalmazása, a tettleg fenforgó egyes esetekre. A törvényjavaslat szövege nem ád helyet sem annak, a mit „analógia legis,'

1 sem annak, a mit „analógia juris"- alatt ismer a jogtudomány; annál kevésbé enged tért arra, a mi szükségszerüleg előfordul mindenütt, a hol nincsenek codificalt büntetőtörvények, vagy a hol a törvényhozás, a kor fejlődéséhez nem alkalmazkodva, az erkölcsi követelmények színvonalától messze elmaradt, — arra t. i., hogy a bíróság vegye át a törvényházé hivatását s a concret eset megítélésénél, nem a törvényből fejtve ki az irányadó szabályt, hanem saját egyéni szempontjából viszonyítva a cselekményt az erkölcsi és állami rendhez: azt büntetendőnek nyilváníthassa a szerint, a mint azt — saját egyéni eszméje szerint — amazzal ellentétben lenni véli. Ezen állapotnak, mely hazánkban mai napig fennáll, véget vetend a büntetőtörvénykönyv sezzel egyidejűleg s ennek 2. §-a értelmében, legalább a büntetőtörvénykezés terén — az egyéni nézet és annak ingatag megállapításai helyébe, a törvény szilárd és határozott rendelete jön hatályba. A 2-ik §. második bekezdése, kiegészítése az elsőnek. Nemcsak nem construálhat büntettet a, biró, hanem nem is szabhat más büntetést, mint azt, melyet arra a cselekmény elkövetése előtt — a törvény megállapított. Igen természetes, hogy ez mind a büntetés nemére, mind pedig annak mértékére egyaránt értetik. De nem zárja ki ezen rendelkezés a bírói enyhitési jogát azon esetekben, melyekben azt a további szakaszok 84—93. §§. — neki megengedik. De nem is jönnek ez utóbbi szakaszok ellentétbe a 2-ik szakaszszal, mert az enyhitési jog mind feltételei, mind pedig határai tekintetében a törvény által lévén megállapítva, azok esetében ismét a törvényben találja a biró — az enyjhébb büntetés kimondására nézve, ítéletének irányadó szabályát.