Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

30 860. SZÁM. vetítő intézetbe szállítás és a feltételes szabadságra bocsátás feltételeiben, valamint az ezen kedvezmények elvonhatásában megtalálhatók az igazságos retributionak a kellő szigort követelő elemei is. A helyes büntetőrendszer csak is sokféle tényezőnek felismeréséből, s mindegyik tényező természetének és hatása feltételeinek átértéséből és helyes alkalmazásából származhatván, mindenekelőtt a megállapittatni javasolt büntetési nemek megbirálása, illetőleg az azok javaslatba hozatalánál irányadó indokok előterjesztése válik szükségessé. Ezek között a legkiválóbb érdeket költi fel a halálbüntetés fenntartása avagy eltörlése. A) halálbüntetés. Igazságos neme-e a büntetésnek a halálbüntetés? Szükséges-e ezen büntetés? E két kérdésben foglalható egybe a tárgy fontosságának megfelelő azon nagyszerű küzdelem, mely egy század óta foglalkoztatja a bölcsészeket, a theologusokat, az államférfiakat s a jogászokat, s mely mai napig sem lévén befejezve, megújul mindannyiszor, valahányszor vagy uj törvénykönyv létrehozatalánál a törvényhozásnak állást kell foglalnia e kérdésekkel szemközt, vagy egy tényleges eset, vagy egy nyilvánosságra bocsátott vélemény, vagy valamely törvényhozó-testületben tett indítvány alkalmul szolgál a küzdelem ujabb felvételére. Az 1843-ik évi magyar törvényjavaslat mellőzte a halálbüntetést. A tárgy nagy élénkséggel, alapossággal, nagy tudománynyal és szónoki tehetség legfényesebb manifestatióival vitattatott az országgyűlésen. E viták nagyszerűsége messze túlszárnyalta hazánk határait, s hazánkra irányozta Európa legkiválóbb tudósainak figyelmét. A belgiumi büntetőtörvénykönyv készitésére kiküldött bizottság kitüntetéssel emlékezik meg az ottani igazságügyministerhez 1849. évben intézett s ez által a törvényhozás elé juttatott előterjesztésében Magyarországnak e nevezetes országgyűlési vitáiról s azokban résztvett jeles féríiairól. „Azon országok között — monda a jelentés — a melyekben a halálbüntetés eltörlésének kérdése tárgyaltatott, Magyarország különösen megérdemli a criminalista és a törvényhozó figyelmét.

iC A kérdés lényegére nézve azonban nem jutott a belga bizottság azon megállapodásra, mint a magyar országgyűlés, s rendkivüli gonddal és nagy tudománynyal készített jelentésében a halálbüntetés kérdésének a művelt világ minden országában létező állását és történetét kifejtvén, saját véleményét következő sorokban foglalja össze : „Ha a polgárosodás haladásával igen ritkák lesznek a gyilkosságok, a közvélemény nem lesz késedelmes Belgiumban sem a halálbüntetés eltörlése iránti nyilatkozatának kifejezésében, a mint ezt kifejezte Toskanában, és ez esetben sietni fog a törvényhozás, hogy a rettentő büntetést kitörölje büntetőtörvénj'könyvünkből." „Ha mi tehát védelmezzük a halálbüntetést, ez nem azt jelenti, mintha mi annak végleges és feltétlen fentartását kivánnók. Mi reméljük, hogy hosszabb késedelem nélkül el fog érkezni a nap, melyen a társadalmi rend minden veszélye nélkül eltünthetik e büntetés törvényeinkből; de mi azt hiszszük, hogy a halálbüntetés csak fokozatosan töröltethetik el, s hogy a fokozatnak a személyek elleni legsúlyosabb bűntettekre alkalmazásával kell kezdetnie, és hogy e büntetés teljes és közvetlen eltörlése nem volna összeegyeztethető a köz-, valamint a magánbiztonsággal ?

u A legnagyobb figyelmet érdemlő jelentés, a halálbüntetésnek a belga törvényhozás általi fentartását, mindazonáltal annak megszorítását eredményezte. Nincs helyesebb • indoka valamely törvény intézkedésének, mint azon intézkedés szüksége. A belga commissio nem bocsátkozott a halálbüntetés jogosságának elméleti discussiójába; ez egyébiránt nem is azon mód, melyen megállapodásra jusson a közszellem s a törvényhozás. A nevezett bizottság a gyakorlati térre állt és ezen büntetési nem szükségét vette bírálat alá. Hogy ez iránt biztos tájéko-