Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.
Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak
16 860. SZÁM. nyéket illető intézkedések, azonban mégis fennhagyatott a törvénynyé vált 66-ik czikknek 4-ik pontja, mely igy szól: „Mint a bűntett vagy vétség szerzői büntettetnek stb." „azok, kik nyilvános gyülekezeteken vagy közhelyeken tartott beszédek, kifüggesztett falragaszok, nyomatott vagy uemnyomatott iratok által egyenes és eladott vagy szétosztott felhívást intéznek annak elkövetésére." De még ennél is meglepőbb, hogy a később következő 444. és 448. czikkekben az általános büntető-törvénykönyvbe foglaltattak az esetek is, ha a becsület vagy hirnév elleni megtámadás vagy a sértés nyomatott vagy nemnyomatott iratok által követtetett el. Ezen jelenség az- olasz büntető-törvénykönyv tervezetének elkészítése és megállapítása alkalmával, lényegben ugyanazon alakban ismétlődött. Az első tervezet elkészülte után ugyanis az igazságügyminister a legfelsőbb és a főtörvényszékeket, egyéb határozottan megjelölt kérdések között: a sajtó utján elkövetett büntetendő cselekményéknek az általános büntető-törvénykönyvbe foglalása vagy a sajtó-statutum fenntartása iránti véleményadásra hiván fel: 1 legfelsőbb és 6 fötörvényszék a befoglalás, 3 legfelsőbb és 7 főtörvényszék pedig a kihagyás mellett nyilatkozott. Hasonló eltérés mutatkozott a törvényjavaslat elkészítésével megbízott bizottságok között is; az első ugyanis a büntető-törvénykönyvben meghatározott büntetendő cselekményeknek tényező elemei közül azoknak sajtó utjáni elkövetését kihagyta; mig a második bizottság, az illető helyeken, a cselekménynek ezen eszköz általi elkövetését is befoglalta. E vélemények tanulmányozása azon meggyőződésre vezet, hogy a vita indokai és az elhatározás elemei lényegileg ugyanazok voltak Olaszországban, mint Belgiumban, s hogy a súlypont nem annyira a sajtóvétségeknek a büntető-törvénykönyvbe vagy külön törvénybe foglalásában, mint a felelősség kérdésének mikénti megoldásában, s a felbujtás általános criminalisktiai elvének a sajtó utján elkövetett bűntettekre vagy vétségekre alkalmazásában vagy tágításában rejlik. Ha e két kérdés az általuk érintett nagy érdekeknek megfelelő elintézést nyer: ez esetben a fennebb megjelölt vita elveszti jelentőségét s csupán alaki kérdéssé válik. Együttesen felelősek-e a sajtó utján közzétett irat bűnös tartalmáért mindazok, a kik annak létrehozatalára vagy közzétételére közreműködtek? vagy pedig az ezek egyikének felelőssége kizárja-e a többiek felelősségét ? Ezek a tulajdonképeni kérdések, melyekhez egyébiránt még több alárendeltebb árnyalat sorozható; de a fő, a politikai és jogi tekintetben uralkodó kérdések mindég ezek maradnak. A mi e kérdések elsejét illeti, a németországi törvények — az előbbeni particularisok ép ugy, mint a jelenlegi általános törvény, az együttes, habár nem mindég az egyenlő felelősség elvét állapítják meg. Ezen rendszer uralkodik Angliában is. Ezzel ellenkező elvet követ a belga sajtótörvény. Franczia- és Olaszország sajtótörvényei, valamint az 1868. október 15-iki osztrák sajtótörvény — ámbár lényeges különbségekkel — vegyes rendszert állapítottak meg, nem csalatkozva feltétlenül sem az egyik, sem a másik rendszerhez. A kizárási elv a belga rendszernek megfelelő, de ennél is szorosabb körvonalozással fogadtatott el az 1848-iki magyar törvényhozás által, az azon évi XVIII-ik törvényczikk 13. és 33. §§-ban. A mint az előadottak mutatják, a kérdésre nézve nem uralkodik egyenlő felfogás; sőt a legműveltebb nemzetek az alkotmányos jogok oltalmazásában a legelső helyen álló államok is homlokegyenest ellenkező rendszer mellett biztosítják egyrészről a sajtószabadság, másrészről a jogbiztonság feltételeit. A feltétlen helyesség kizárólagos criterionjával tehát nem bir sem az egjik, sem a másik
