Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.
Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak
198 860. SZÁM. Culposus bűnsegéd ép ugy nem lehet senki, mint culposus felbujtó. A lakatos, ki valakinek oly kulcsot ad, melylyel sokféle zár kinyitható, ha ezt az ipar ágára fenálló szabályok megsértésével, vagy a kellő óvatosság mellőzésével tette, büntetendő cselekményt követ el; de ha a kulcs az ő szándékán kivül lopás vagy egyéb bűntett elkövetésének eszközéül használtatott: a lakatos hanyagsága nem teszi őt ezen bűntettben részessé s nem is fog azon bűntettben közreműködőnek tekintetni. Hogy dolosus cselekményben culposus segéd nem lehet senki, az kétségbevonhatlan; a kérdés most már az: vájjon létesik-e a törvényjavaslat értelmében szándékos segély valamely culposus cselekmény elkövetésére ? E tekintetben is a válasz épen ugy tagadó, mint volt az, mely ugyanezen kérdésre a felbujtás esetében adatott. A szándék azon tudatot tételezi fel, hogy a cselekmény által bűntett vagy vétség jön létre. A segítőnek tehát a fentebbi kérdésben rejlő eszme szerint tudnia kellene, hogy az, a mit más gondatlanságból tesz, a törvény rendeleténél fogva büntettet vagy vétséget képez; de ha ezt tudja, ezzel megváltozik a segély, a közreműködés természete; mert a ki tudatában átérti a cselekményt s annak ellenére a cselekvőnek tudatlanságát felhasználva, a tettet segités által előmozdítja: az maga hozza — és pedig szándékosan — hozza létre azon tettet. Ez esetben nem lehet többé mondani, hogy ő csupán közreműködött az elkövetésre, hanem azt kell elfogadnunk, hogy a tett az ő szándékából és elhatározásából jött létre; ő tudva cselekedett, mig azon másik csupán az ő szándéka megvalósításának akaratnélküli eszköze volt. A segités nemeit illetőleg, a legtöbb törvénykönyv nem sorolja elő, illetőleg nem meríti ki azon tevékenységeket, melyek által a bűntett elkövetése előmozditható vagy könnyithető. E hallgatásnak ugyanazok az okai, melyek már a felbujtásnál felhozattak. A törvény nem állapithat meg oly különbségeket, melyeknek ismertető jellegét és lételemét tüzetesen és mindenkire nézve érthetően nem képes megjelölni. A generalizálás, valamint a végnélküli specializálás és chematizálás a múlt század utolsó s a jelen század első évtizedeinek e végzetes hibája sok zavart, sok bonyodalmat, sőt valódi veszélyt is okozott. A mi az első időben hibátlannak, kétségbevonhatlannak tűnt elő s a dogma ágazatát képezte, az később a skepsis kritikai elemzőjével bonczoltatva sok kételyt, sok határozatlanságot magában rejtőnek ismertetett fel. A higgadt, tárgyilagos és tudományos kritika elemeire osztotta fel a complex tételeket; felmutatta a mi azokban föltétlenül igaz, s a mi az eszme és horderejének nem egészen világos áttekintése folytán fogadtatott el; a tudomány felismerésre juttatta azt, a mit biztosan megállapíthat a törvény, de megjelölte azon vonalat is, a melyet nem lehet a törvényhozónak átlépnie a nélkül, hogy tévútra ne jutna s magával ne ragadná a joggyakorlatot. A mi különösen a segités osztályait illeti, a porosz büntető-törvénykönyv 1847. évi tervezetének indokai alaposan és tüzetesen megismertetik a törvényhozás elé szabott s ezáltal át nem léphető vonalat. Helyesen mondatik ez indokokban: „a veszélyes abstractiók kikerülése végett nemcsak a fő- és az egyszerű segéd között nem tétetett formális megkülönböztetés, hanem figyelembe véve a határozott és ingadozásokra alkalmul nem szolgáló szabályok törvény általi megállapithatásának lehetlenségét, a lényeges és nem lényeges segités valamint több hasonló distinctiók is mellőztettek. 1 ' Ugyanezt mondja Rossi is egyenesen a részességre vonatkozva: „Nincs adva az emberi igazságnak — úgymond e tudós — hogy annyira behathasson a lelkiismeret titkaiba, hogy annak árnyalatai szerint állapithatná meg a bűnösség különböző fokait. Ha igazságtalan és veszélyes is a bűnösség minden fokát egyenlő büntetéssel büntetni; de nem kevésbé •veszedelmes és igazságtalan a meghatározatlan erkölcsi árnyalatokból vett alosztályok nagy számát
