Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

158 860. SZÁM. melyeket tehát további cselekvése által a behatolás után eszközölni akart. Gyilkosság, rablás, lopás, s még egyéb nemei a bűntetteknek és vétségeknek kezdethetnek meg a lajtorja felállitása által, sőt bizonyos körülmények között a megjelölt cselekmény épen nem esik büntetés alá, ha t. i. a szándék, a melyből az történt, a büntető-törvény által nem tiltott czélra volt irányozva. Különös fontosságot nyer a szándék és e szerint változik a cselekmény természete, ha e cselekmény bevégzett büntettet vagy vétséget, és egyszersmind más bűntett, esetleg vétség kísérletét is képezi. Másnak megsebesitése, ha a szándék csupán arra volt irányozva, a mit a cselekmény eredményezett, testi sértést képez; ha pedig a szándék arra volt irányozva, hogy a megtámadott életétől megfosztassék, bár a tett és annak eredménye ugyanaz, az mégis nem testi sértést, hanem a szándékos emberölés, esetleg gyilkosság kísérletét képezi. A szándék döntő befolyását annak megállapítására, hogy milynemü cselekmény forog fenn, már a római törvények elismerték, s ez azon szabályok közé tartozik, melyeknek elvi igazsága felismertetésük óta két ezer év után is ingatlanul fenáll: „In maleficiis voluntas spectatur, non exitus". Bármi lett legyen ezen egyéb tekintetben sokat vitatott lexnek értelme, abban mindnyájan megegyeznek, hogy általa a szándéknak döntő befolyása az elkövetett cselekmény természetének megítélésére lett megállapítva. A második feltétel az: hogy a szándéknak tettben kell nyilvánulnia, vagyis objectivisálva kell lennie. „Cogitationis poenam nemo patitur." A szándék valamely bűntett elkövetésére létezhet, az külső kifejezésre is juthat, például nyilatkozat vagy kérdés által; de ez még nem elég a kísérlet megállapítására. Természetes, hogy „nyilatkozat" alatt itt nem vétetik két vagy több személynek valamely bűntett elkövetése iránt megegyező akaratnyilvánítása, vagyis a szövetség. Ez utóbbi mindazon esetekben, melyekben ez büntetés alatt tiltatik, nem mint kísérlet, hanem mint külön büntetendő cselekmény jő tekintet alá. Épen ugy a fenyegetés is. Ezektől, valamint a felbujtástól, esetleg a felhívástól eltekintve — a miről máshol leend szó, — a szavak, a kérdés, oly híresztelés, hogy a híresztelő ez vagy amaz büntettet el fogja követni: kísérletet nem képeznek. Ezt indokolni alig szükséges. A tapasztalás ugyanis ezerszeresen bizonyítja, hogy szavak, kérkedések, híresztelések az elhatározásnak nem biztos ismérvei, s indulatos, ingerlékeny egyének a felizgatott szenvedély hullámzása alatt könnyen ragadtatnak oly nyilatkozatokra, sőt fenyegetésekre is, melyeknek épen semmi jelentősége nincs, mert a szenvedélylyel együtt elpárologtak már akkor, midőn kiejtettek. A puszta nyilatkozat által jog nem sértetik meg, sőt nem is veszélyeztetik sem a társadalmi jogrend, sem valamely egyén jogköre ; a kísérlet fogalmának ily esetekre kiterjedő tágítása tehát merev ellentétben állana a büntetőjog alapelvével. A szótól, a kérkedéstől, a fenyegetéstől a tettig igen hosszú és viszontagságos az ut. Kísérletnek minősíteni a szót, ez maga után vonná a test bizonyos mozdulatainak is a kísérletet megállapító elemek közé felvételét; mert az érzelmek, a gondolatok s az elhatározások a test mozdulatai által is kifejezhetők. Mire vezetne ez ? s mi lenne ennek eredménye ? azt mindenki érzi s mindenki tudja, hogy ez a gondolatnak inquisitió elé állításával, a sikertelen és igazságtalan vizsgálatok számának iszonyú arányokat öltő növekedésével egyértelmű lenne. Végeredményben pedig mindezen veszélyes kifeszitései a vizsgálati appartusnak nem eredményeznék, és nem is eredményezhetnék annak constatálását, hogy vádlott a bűntett elkövetését, ha meg nem akadályoztatik, csakugyan megkísértette volna ', minden eredmény, ha egyáltalában elérhető lenne, csak annak constatálásában állana: hogy a vádlott egy bizonyos időben el volt határozva valamely bűntett elkövetésének megkísérlésére; de hogy azt valóban megkísértette volna-e: ezt kideríteni a legvégsőig vitt inquisitió sem lehetne képes. Az elhatározás tehát, vagyis önmagában a gondolat képezné ily esetben a büntetendő cselekmény tényálladékát.