Képviselőházi irományok, 1872. XX. kötet • 860-866. sz.

Irományszámok - 1872-860. Indokolása a magyar büntető-törvénykönyv iránti törvényjavaslatnak

860. SZÁM. 149 IV. FEJEZET. A kísérlet Arra nézve sohasem forgott fenn hazánkban kétely, hogy nemcsak a bevégzett bűntett, haneni annak kísérlete is büntetendő. Már szent István király decretumai II. könyvének 51-ik fejezetében, úgyszintén Kálmán király decr. II. könyvének 6-ik fejezetében büntetési sanctiót találunk a bevégzett bűntettre, valamint a kísérletre is; a mi a fogalmat illeti, — a büntetendő cselekmények e két faja már az említett törvényekben meg lévén egymástól különböztetve, azon tétel, hogy a kísérlet sem hagyatott büntetés nélkül, — már első királyaink törvényei által be van bizonyítva. „Sí quis contra Regis salutem aut digniíatem quolibet modo conspiraverit, aut conspirare aliquid tentaverit". Szent István királynak ezen törvénye csaknem szórólszőra egybehangzó Kálmán király II. decr. 6-ik fejezetének 1-ső §-sával. A megkülönböztetés mindazonáltal az idézett törvények szerint csupán a két eszme különbségére szorítkozik, mig a büntetés tekintetében a büntet és a kísérlett is ugyanazon sanctió alá foglaltatott. Vájjon csupán az idézett törvényekben meghatározott bűntett sajátos természete okozta-e, hogy a büntetésre nézve nem tétetett különbség; s vájjon a római törvények, nevezetesen a r

Lex Júlia Majestatis" lebegtek-e a törvényhozó előtt, melyek szerint a crimen laesae majestatis kísérletének büntetése nem tétetett enyhébbre, mintha maga a bűntett teljesen bevégeztetett volna, mig a többi büntettek kísérletét illetőleg, a „erimina attrocia" kivételével, más felfogás uralkodott? s különösen az volt-e a legbölcsebb magyar törvényhozó eszméje, hogy más büntettek esetében a kisérlet enyhébb büntetéssel büntettessék? erre nézve sem az idézett, sem az azon korszakból fenmaradt későbbi törvények nem adnak felvilágosítást. Első András constitwtióiban, szent László mindhárom, decretumában, vgy Kálmán király deeretunmibem is számos cselekvény tiltatik ugyan határozott büntetés alatt, de e törvényekben a kisérlet épen nem említtetik fel. A most felvetett kérdés tehát e törvények szövegéből nem oldható meg. Későbbi törvényeink szintén mellőzik a kísérletet, sőt még az 1723. évi IX., X., XI, XII. törvényezikkekben sem találjuk annak külön felemlitését. De a mi inkább meglepő: a Corpus jurishoz mellékelt — ámbár törvényerővel nem bírt — Praxis eriminalis is hallgat a kísérletről; sőt a 44-ik czikk, mely az általános enyhítő körülményeket sorolja elő, ezek között sem említi azon esetet, ha t. i. •a bűntett nem végeztetett be, vagy ha nem következett be a bűntett által eléretni szándékolt eredmény. Egyes cselekmények, melyek a mai felfogás szerint, ha causalis nexusban állanak valamely bűntett elkövetésével, ha t. i. azokban a tettesnek egy bizonyos bűntett elkövetésére irányzott szándéka nyilatkozik, mint azon bűntett kísérleti cselekményei tekintetnek és büntettetnek, — ily egyes cselekmények, mint önálló büntettek előfordulnak ugyan régi és ujabb törvényeikben is, például szent István király idézett decretuma II. könyvének 49-ik fejezetében; és felemlittetnek nem ugyan mint önálló vagy külön büntettek, haneni mint a bűntett elkövetésére irányzott szándéknak bizonyítékai a Praxis criminalisban, nevezetesen a második rész 67-ik czikk 2-ik §-ában ; de mindezekből nem nyerünk irányt magának a kísérletnek törvényeink szerinti álláspontjára, illetőleg ezen álláspontnak meghatározására nézve. E körülmények nem voltak kedvezők a kísérletnek természete s büntetése iránti helyes é3 igazságos szabályoknak felismerésére s megállapítására; mindazonáltal kétségtelen, hogy törvénykezési gyakorlatunk, — melynek hazánkban különösen a büntető ügyeket illetőleg a jogalkotás és fejlesztés sokkal nagyobb mérvben jutott feladatául, mint másutt, — nemcsak megkülönböztette a kísérletet a. bevégzett bűntettől, hanem a theoretikai különböztetésnél nem is állapodott meg.