Képviselőházi irományok, 1872. XIX. kötet • 796-860. sz.
Irományszámok - 1872-851. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság jelentése azon változtatások tárgyában, melyeket az 1848:V. törvényczikk és az erdélyi II. törvényczikk módositásáról és kiegészitéséről szóló törvényjavaslat némely szakaszaira vonatkozólag a főrendiház elfogadott
322 851. SZÁM. A módositás második részét azonban, mely a becstelenitő bűntényekre vonatkozik, elvben elfogadván, azt a következő módosított szöveggel terjeszti a képviselőház elé : „ Addig is, mig a büntető-törvény a becstelenitő bűntényekről tüzetesen intézkedik; nem választható az, — ki ezen törvény hatályba lépte után gyilkosság, rablás, gyújtogatás, lopás, orgazdaság, okmányhamisitás, csalás, hamis bukás, — hamis eskü miatt jogerejü ítélettel elmarasztaltatott. A központi bizottságnak ezen megállapodása ellen a IX. osztály részéről különvélemény jelentetett be. A 81. §-nál, mely az eredeti szöveg szerint a következő : 81. §. „Ha szavazás közben egy jelöltön kivül a többi visszalép, ezen szándékát az illető a választási elnöknek személyesen vagy sajátkezüleg irt és aláirt nyilatkozatban határozottan kijelenti, a vetélytárs nélkül maradt jelölt országgyűlési képviselőnek nyilvánittatik. A jelöltek visszalépése a jegyzőkönyvbe felveendő." Ezen §-nál a főrendiház azon módosítást tette, hogy a szövegben a „ vetélytárs" szó az „ellenjelölt" szóval helyettesittessék. A központi bizottság ezen módosítást magáévá tevén, azt elfogadás végett a képviselőháznak ajánlja. A 82. §. a képviselőház szövege szerint a következő : 82. §. „Ha a jelöltek közül a szavazatok általános többségét egyik sem nyerte el, azon két jelöltre, kik aránylag legtöbb szavazatot nyertek, ujabb szavazás történik, melyre a központi választmány ezen törvény 57. §-a szerint uj határidőt tűz ki. A.szavazatok áltanános többségének az összes beadott érvényes szavavazatok felénél nagyobb száma tekintetik, habár a szavazatok egy része időközben visszalépett más jelöltre adatott is. Ha két jelölt egyenlő számú szavazatot nyert, szintén uj választásnak van helye. Ha a két jelölt közül valamelyik időközben a jelöltségtől visszalép vagy meghal, a vetélytárs nélkül maradt jelölt az uj határnap elérkeztekor országgyűlési képviselőnek nyilvánittatik." Ezen §-nál a főrendiház közetkező módosítást hozza javaslatba : ,Ha két jelölt egyenlő számú szavazatot nyert vagy az egyik jelölt időközben az uj határnap elérkezteig meghalt, szintén uj választásnak van helye. Ha a két jelölt közül valamelyik időközben a jelöltségtől visszalép, — az ellenjelölt nélkül maradt jelölt, az uj határnap elérkeztekor országgyűlési képviselőnek nyilvánittatik." A központi bizottság a főrendek módositását elvben elfogadván, a képviselőház eredeti szövegének 3. és 4-ik bekezdése helyébe a következő uj szöveget, mint 3-ik bekezdést ajánlja elfogadásra.