Képviselőházi irományok, 1872. XVII. kötet • 694-754. sz.

Irományszámok - 1872-716. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése a budapesti magy. kir. tud. egyetem számára épitendő sebészeti klinikáról szóló törvényjavaslat tárgyában

716. SZÁM. 129 ezen ítélet által 573 4 / 8 eszményi úrbéri telek után az egyetemi alapnak úrbéri kárpótlás biztosíttatott. Ezen itélet alapján, az ügyigazgatóság jelentésében foglalt felszámítása szerint járand az egyetemi alapnak 427.035 frt tőkében, melynek 25 éves kamata mintegy 300.000 frtra rüg. Ezen kamatok szinte földtehermentesitési kötvényekben fogván kiadatni, ha azok 75°/ 0 árkelet mellett árusittatnak el. E czélra lenne fordítandó továbbá a bozóki uradalom iránt 1873. deczember 23-án kötött peregyezség folytán ezen uradalom peres felének a nagy­szombati papnöveldéi alapnak tett átengedése folytán, ennek részéről a in. tudomány­egyetemi alap javára, az utóbbi által már eddig élvezett 86.606 frt kárpótlási tőkén tul még ráfizetendő 30.893 frt földtehermentesitési kötvényeket, illetőleg azoknak 75% árkelet melletti eladásából befolyandó 23.175 frtnyi eladási árát, mely eddigelé még szinte nem kamatozott az egyetemi alapnak. E czélra fordítandó lészen továbbá az egyetemi alap birtokában lévő kisorsolás alá eső földtehermentesitési és szőllődézsmaváltsági papírok kisorsolási nyereménye körülbelől 50.000 frt. Ezen építkezésre fordítható leend továbbá az egyetemi alap és az alapítványi jószágok kamatbér- s egyéb hátralékaiból mintegy 130.000 frt. A ministerium számvevőségének 1873. ápril 23-án kelt 4 */. alá zárt kimutatása szerint ugyanis a pesti m. kir. egyetemi alap cselekvő hátralékai (a tartozatok levonása után) 1873. év végével . 51 659 frtra rúgtak. Más alapoknak adott előlegekben volt követelése ......... 84.100 frt. A jószágok cselekvő hátralékai pedig 129.766 írtban mutattatnak ki, mi összesen: 264.766 frtnyi függő vagyonságot képvisel. Ha három év folyama alatt ezeknek csak is 50% hajtatnék is be, ez 132.766 frtnyi rendkívüli bevételt képez. E czélra fordíthatók végre az eddig előirányzott kamatok csökkenésének veszélye nélkül azon összegek is, melyek maradékföld és egyéb váltságok fejében az alapítványi ügyigazgatóságnak tanúsága szerint 37.424 frttal várhatók. Ezen tételek a 400.000 frtnyi szükséglettel szemben 455.599 frtnyi fedezetet tüntetnek elő. Azon nem reménylett esetben, ha a fent elősorolt összegek az 1874— 1877. évi időközben, illetőleg az építkezés befejeztéig, teljes mérvbén nem foly­nának még be, s a hiányt más alapokból veendő előlegekkel kellene pótolni, az esetben sem kell az egyetemi alap jelenlegi álladékának érinteni. Az egyetemi alap jószágainál ugyanis az alapítványi ügyigazgatóságnak jelentésével felterjesztett főkimutatás szerint az 1874-ben befejezendő s 1875-ben kihasítandó tagbirtokban közlegelőből összesen 5.819 hold növekvés várható, mely birtokok eddig, a volt jobbágysággal közösek lévén, az uradalomnak felette csekély jövedelmet nyújtottak, ezentúl azonban a vriczkói részlet kivételével, mely azontúl is csak csekély értékű legelőt képezend, legnagyobb részben, eke alá fognak vétethetni. KÉPVH. IROMÁNY. 1872/75. XVII. 1 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom