Képviselőházi irományok, 1872. XII. kötet • 574-621. sz.

Irományszámok - 1872-589. Törvényjavaslat, az elzálogositott gyalui korona-uradalom visszaváltása iránt a zálogbirtokosokkal kötött egyezség tárgyában

62 588—589. SZÁM. -' 9. §. Vasúti balesetnél a tényálladék hamar elenyészhet, és rövid idő múlva ennek megállapítása és megvizsgálása lehetetlenné válhatik. A kárpótlási igények természete is megkivánja ezek gyors érvényesitését, mivel idő multával mind a haláleset, mind a sérülés tulaj donképeni okát meghatá­rozni nehezebb. Ezen §. értelmében tehát minden kárpótlási igény vagy egyezség, vagy ítélet, vagy elévülés által, sérülés esetében ennek megtörténte után, halál esetében ennek bekövetkezése után három év múlva elenyészett. 10. §. Ha a vasúti szerencsétlenség büntetendő cselekvény által okoztatott, ennek beszámítása a kártalanítás folytán még nem szűnik meg. A büntető eljárás, tekintet nélkül a kártalanítási eljá­rásra, önállóan foly le és végeztetik be. 11. §. Ezen törvényjavaslat kizárólag csak a testi sértésért adandó kárpótlásra vonatkozván, más­nemű károsítások, rongálások, mint podgyász, értéknemü elvesztése iránt ezen törvény alapján sem önállóan, sem kapcsolatban a testi sértés miatt emelt keresettel, igényeket nem lehet emelni. Ezen eljárás a rendes peruton teendő folyamatba. A jelen javaslatban szabályzóit kártalanítási esetek nagy fontossága és messzire ható hord­ereje megkívánják, hogy a bíró figyelme ez alkalommal mellékkérdések által a dolog lényegétől el ne avottassék. Budapest, 1874. február 14-én. Dr. Pauler Tivadar s. k. 589. szám. Törvényjavaslat az elzálogosított gyalui korona-uradalom visszaváltása iránt a zálogbirtokosokkal kötött egyez­ség tárgyában. A Kolozsmegyében fekvő, s az 1778-ik évi szeptember 16-án kelt inscriptionalis okmány szerint gróf Bánffy Györgynek és nővérének, Bánffy Ágnesnek, férjezett gróf Eszterházy Jánosnénak megnyitva elzálogosított gyalui koronái uradalom visszaváltása iránt az ez idő szerinti zálogbirtokosok és a korona-uradalmat képviselő pénzügyminister között 1873. évi augusztus 12-én kötött egyezségi szerződés jóváhagyatik. 2. §. E törvény végrehajtásával a pénzügyminister bizatik meg. Budapest, 1874. február 12-én. Szlávy József s. k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom