Képviselőházi irományok, 1872. XII. kötet • 574-621. sz.

Irományszámok - 1872-590. Bánya-törvényjavaslat

590. SZÁM. 133 Mindezen tekintetek főindokul szolgáltak azon intézkedésre is, mely szerint a munkaadó is köteles bizonyos arányban a társpénztárba vagyis azon intézetbe befizetéseket tenni; mely az ő szolgálatában munkaképtelenné vált munkásnak segélyt ád. Nagyobb figyelmet kellett a tőke képzésére forditani, mivel a bányaipar ingadozó voltánál fogva csak kellő nagyságú tőke szolgálhat biztosítékul arra, hogy a munkás, ki munkaképessége idejében sok fáradozással szerzett és nehezen nélkülözött filléreit az intézetbe befizette, munkaképtelensége beálltával a jogosan remélt segélyt elérje. Nem léteznek biztos statistikai adatok, melyek alapján némi valószínűséggel lehetne a tőke nagyságát kiszámítani, mely minden körülmények alatt képes a szerzett igényeket kielégíteni, — szükséges volt tehát a tőkeképzést annyira kiterjeszteni, hogy a szerzett igények akkor is elégíthetők ki, midőn a bányamű felhagyatik, s ez csak az által érhetnék el, ha a tőke kamatjai elegendők az igények teljesítésére. Minél előbb következik ez be, annál biztosabb a segélynyújtás. Az e tekintetben a tervezett felvett szabályok annál szükségesebbek, minél nagyobb a munkásnépnél a hajlam, a befizetéseket leszállítani, mihelyest a társpénztár némi nagyobb tőkével bir. A tapasztalás azon sajnos meggyőződést eredményezte, hogy a társpénztárak számára a munkások béréből levont pénzekkel, munkaadók részéről nagy visszaélések követtettek el, melyek ellenében a munkás személyzet majdnem minden oltalom nélkül maradt. Tapasztaltatott továbbá az is, hogy bizonyos befolyások következtében a társpénztári pénzek más czélokra is fordíttatnak, mint a minőkre azokat különös rendeltetésüknél fogva forditani kellett volna. E két visszaélésnek csak akkor lehetett gátot vetni, hogy egyrészt a társpénztárak a bányahatóságok különös felügyelete alá rendeltettek, s e részben a bányahatóságoknak tágabb hatáskör nyittatott; másrészt tüzetesen lettek megjelölve a törvényben a czimek, melyek alatt egyedül tehetők kiadások a társpénztárakból. Miután a bányapénztárak igen hathatós tényezőt képeznek, a munkások kérdésének a bányaipar körében való üdvös megoldására az ezekről szóló törvénytervezet a törvényhozás különös figyelmébe ajánltatik. XIII. FEJEZET. A bányatelekdijról és bélyegilletékről. A bányatelekdij, vagy a mint az eddig neveztetett, a „mértékilleték" nem más, mint .felügyeleti adó", mely név alatt más országokban, mint Franczia-, Szász- és Poroszországban is áll fen, •és azon külön költségek fedezésére van szánva, melyeket a bányákra való felügyelet az államnak okoz. Ezen telekdij eddig átlagosan a bányatermelés nyers értékének 0'22%-ára rúgott, tehát a bányaiparra nyomasztólag nem hatott, azért a jelen mértékben meg is tartatott. A telekdij mellett jelenleg a zárt kutatmányi illeték is van érvényben, 4 írttal évenkint egy 224 öl sugarú zárt kutatmányi körről, mely azonban a jelen törvénytervezetbe fel nem vétetett. A zárt kutatmányi illetéket a bécsi „Reichsrath" 1862. évben saját elhatározásából hozta be, midőn az előbb érvényben volt bányavámot megszüntette, s eleinte egy 224 öl sugarú zárt kutatmánytól 20 forinttal vetette ki. Ezen dij behozatala két indokból történt: 1. hogy a meddő térfoglalás korlátoztassék; 2. hogy a megszüntettetett bányavám némileg pótoltassék. Mi az első indokot illeti, ez birt némi jogosultsággal akkor, midőn évenkint 20 frtot kellett egy zárt kutatmánytól fizetni, mert meg volt annak bizonyos sikere; de miután azon meggyőződés folytán, hogy az ásványok felkeresésének, mely amúgy nagy költséggel és koczkázattal jár, oly nagy-