Képviselőházi irományok, 1872. XI. kötet • 537-573. sz.

Irományszámok - 1872-565. Törvényjavaslat, a keleti marhavész elleni intézkedésekről

I 665. SZÁM. » 209 Ide tartozik a marha-igazolványok kezelése, továbbá a marhavásárok és marhakiállitások, mészárosok, vágóhidak, pásztorok, vendégfogadók, legelőnyájak, marhahajtás és szállítás feletti felvigyázat; végre a szarvasmarha-szállítmányokra használt vasúti kocsik és hajók tisztítása s fertőtlenitési ellenőrzése (17. §-tól 30. §-ig.) A III. fejezet azon eljárást szabályozza, mely a vész kitörésének azonnali megtudása, a vész továbbterjedésének megakadályoztatása és a vészragály kiirtása czéljából követendő. A törvényjavaslat ezen részében (31—47. §-ig) fővárosokban meg van szabva, mi a kötelessége a marhabirtokosoknak és az illető hatósági közegeknek; a marhavésznek egy istállóban, egy községben, vagy egy egész kerületben való kiütésétől egész annak megszűntéig. Hogy ezen intézkedések részben igen nyomasztók, — hogy a forgalom szabadságát korlátolják (elzárolás), sőt hogy az egyesek tulajdoni jogát érintik (bunkózás) és e mellett még tetemes költségeket is okoznak, — való, de ép oly igaz az is, hogy mindezen kényelmetlen és költséges intézkedések a legyőzendő ellenség fentebb előadott természete által bőven indokolvák, sőt alig esnek latba, ha meggondoljuk, hogy hazánk állategészségügyi rendezetlenségénél fogva néhány évtized óta ezen résznek egy egész marhaállományt kényszerült áldozatul hozni. Miután ily erélyes intézkedések alkalmazásánál mindent el kell kerülni, a mi a keresztülvitelt megnehezíthetné, vagy épen meghiúsíthatná, hiányzik ezen törvényjavaslatban a beteg- és gyanús állatok gyógykezelésére s ápolására, valamint azoknak vész-istállókban való elhelyezésére vonatkozó rendelkezés, mert eltekintve attól, hogy egy ily intézmény kiáltó ellentétben állana a többi ide vágó intézkedésekkel, — csak a ragály mesterséges módon való fejlesztését mozdítaná elő. A marhavész elfojtására legjobb és legbiztosabb eszköz a ragálynak termesztőjével és szállítóival együtt kiirtása, más szavakkal: a vészbeteg és gyanús állatoknak leütése (bunkózása) a vészbetegektől eredő hulladékoknak, valamint azokkal érintkezésbe jött anyagok- és szerszámoknak megsemmisítése, amennyiben azok a fertőtlenítésre nem alkalmasak. A többi kérődző állatoknak is a szarvasmarhára szóló intézkedések hatálya alá helyezését az 1861. évben hazánkban és másutt is tett azon tapasztalás indokolja, hogy a marhavész-ragály juhokra, kecskékre, szarvasokra és őzekre is átszármazik. A IV-ik fejezet (48 — 57. §§.) szól a marhavész elfojtására szolgáló intézkedések keresztülvitelére szükséges költségekről, valamint a leütött állatok és megsemmisített egyéb ragály-szállítók értékének kárpótlásáról, ha azok megsemmisítése a vész korlátozására vagy elfojtására szükségesnek ismertetett. A marhavész elleni törvény keresztülvitelének biztosítékait képezik az V-ik fejezetben (58—64. §§.) kimondott vagyoni felelősség és büntetési módozatok. Ezen utolsó fejezet tartalmát szükségtelennek vélem itt tüzetesen indokolni, mert bizonyára nincs, ki egyet nem értene velem abban, hogy hasonló, az érdekeltek lelkiismeretes és pontos kötelesség teljesítésére alapított intézkedések bárhol is, de kiválólag nálunk a felelősség szoros körülírása és a mulasztások gyors megfenyitése nélkül sikerre nem számithatnak. Gróf Zichy József s. k.