Képviselőházi irományok, 1872. IX. kötet • 478-534. sz.
Irományszámok - 1872-516. Pótjelentés a keleti vasut ügyének állásáról
516. SZÁM. 197 szakértők által bár a legszükségesebbekre szorítkozva, kiszámítjuk, (mit mi is tettünk) ugy kitűnik, hogy .a kül-ellenőrzésre épen semmi alap sem volt, a minthogy az előirányzott összegek a leghiányosabb ellenőrzés daczára is tényljg tul is léptettek, mely kérdésben a később tárgyalandó s 1871. február 8-án kelt Warring-féle memorandumra utalunk. Azon körülménynél fogva most már, hogy mind Warring testvérek, mind az angol-osztrák bank szakértelemmel birtak, azon feltevéshez kell jutnunk, hogy eme költségek már eleve egyenesen azért állapíttattak oly szűken meg, hogy az épités beható ellenőrzése lehetlenné tétessék. A 4-ik szakasz azon határozatot tartalmazza, hogy ha az engedélyezett szakaszok valamelyikének megnyitása a megállapított határidőre bármi oknál fogva be nem következnék, Warring testvérek kötelesek leendenek az időközi kamatokat mindaddig fizetni, mig az illető szakasz végleges megnyitása meg nem történik. Ezen határozathoz képest s azon körülménynél fogva, hogy a részvonalak a megállapított határidőkben tényleg meg nem nyitattak, kimondandó lett volna, miszerint ilynemű időközi kamatok fedezésére bizonyos összeg visszatartandó lesz — a mi azonban meg nem történt. Azonfelül ily esetben több igazgatási költségek is keletkezhettek, s így gondoskodni kellett volna azoknak fedezetéről is, mi szintén nem történt. Mindezek és sok más egyébről előre épen nem gondoskodtak s mindezekért összefoglalva nem volt több biztosíték mint egy millió forint, holott minden építési vállalkozó tartozik a munka-kimutatásnak legalább 5% sőt gyakran 10%-át mint levonást és biztosítékot a teljes felülvizsgálatig letenni (!) Az 5-ik szakasz rendelete szerint, Warring testvérek tartoznak havi számadásaikat a leendő társaságnak a következő hó első felében előterjeszteni s a társaság viszont köteleztetik eme számadásokat átnyujtásuk után két hét alatt folyósítani. Világos, hogy eme határozatok is már eleve arra voltak számítva, miszerint minden beható ellenőrzés lehetlenné tétessék, miután e határidő nagyon is rövid, ha az czélóztatott, hogy a társaság közegei a munka-kimutatásokat szoros átvizsgálásnak vethessék alá — mi, sajnos, nem történt. E mellett az 5-ik szakasz azt is rendeli, hogy Warring testvéreknek a társaság megalakulása után 14 nap alatt, az ezen napig tett kiadásaik, tanulmányaik stb. megtérítése fejében 600.000 forint, s ezenfelül még a nagy-várad-kolozsvári vonalon eszközölt összes munkák- és szállításokért egy bizonyos összeg lesz kifizetendő. A 7-ik szakasz meghatározza, hogy mind a Warring testvéreknek kiszolgáltatott, de a munka-kimutatásban fedezetet nem nyert utalványért, melyet tehát Warring testvérek már előzőleg kivettek, kötelesek ezek egy a leendő társaság és közöttük megállapítandó összeget, mint a kapott érték biztositékát az angol-osztrák bank pénztárába letéteményezni. — Eme határozat, mely az alakulandó társaságnak mégis némi beszólhatási jogot adott volna, már a következő napon kötött úgynevezett bordereau-regulateur 1. szakasza által mint nagyon is szabadelvű megváltoztatva lett, s a leendő társasággali szabad egyezkedés helyébe, állandó és változatlan százalék tétetett, mit már a társaságnak megmásitnia nem volt szabad. Ezen állandó százalék megvilágítását alább a bordereau-regulateur taglalásánál fogjuk eszközölni. A 9-ik szakasz rendeli, hogy Warring testvérek az építkezéseknél szabadon használhatják a pálya-anyagokat, a nélkül, hogy a társaságnak joga lenne e miatt bárminemű követelésekkel fellépni. Világos dolog, hogy az anyagszerek közönséges használásnál is romlanak, de használatuk a kormány által különben is eltiltatott. Kormányi rendeletek szerint ugyanis csak felépítményi anyagok és kocsik használtathatnak s ezek is csak kavicsolásra. Forgalmi, eszközök, ugy mint a mozdonyok és kocsik épen nem használtathatnak, mivel ezáltal az üzlet-alap sértetnék meg. A 9-ik szakaszban továbbá fentartatott Warring testvéreknek azon jog, hogy személyzetüket s az anyagokat az épitési munkák