Képviselőházi irományok, 1872. VII. kötet • 413-462. sz.
Irományszámok - 1872-420. A pénzügyi bizottság jelentése a belügyminister 1874-ik évre előterjesztett költségvetése tárgyában
42 420. SZÁM. szervezése iránt hozott határozat fenntartását javasolván főjelentésében, ezen gyökeres átalános reformtól várja a belügyi és a többi ministeriumok személyzetének leszállítását is, a mit ezúttal nem hoz Javaslatba. A képviselőház által 1873-ik február 3-án 939. sz. a. a ministeri számvevőségek számviteli és kezelési rendszerének javítása, nemkülönben 940. sz. a. a könyvtárakra nézve hozott határozatok foganatosítása tárgyában a bizottság átalános jelentésében nyilatkozik. A belügy- és vallásügyi ministerium személyzete által használt budai országházat illetőleg a minister azt jelentvén, hogy a statistikai hivatal is ugyanazon épületben elhelyeztetett, és igy 3000 frtnyi évi lakbér megtakarittatott, a bizottság ezen jelentés tudomásul vétele mellett odautasitandónak véleményezi a ministeriumot, hogy a hivataloknak ez országházbani takarékosabb elhelyezését eszközölni igyekezzék továbbá is. II. Országos levéltár. Ezen levéltár kezelési költségeire előirányoztatik 1874-re'. . . . . . 20.135 frt, Engedélyezve volt 1873-ra a rendkivüli kiadások közt . ... . . . 17.000 frt, 1874-re több 3.135 frttal, mert a minister már 1874-re uj igazgatói állomást szervezni kivan. Miután azonban a képviselőház által 1873-ik év február 10-én 1055. sz. a. hozott határozat szerint addig, mig az országos levéltár kezelésének rendezése iránt a minister által teendő előterjesztés alapján törvény nem hozathatik, a főigazgatói uj állomás meg nem szavaztatott, a bizottság — a főigazgatói uj állomás mellőzésével — a többletet törölvén, átalányképen 17.000, azaz tizenhétezer forintot véleményez megszavazandónak, egyébiránt a külföldi levéltárak berendezésének tanulmányozására, a rendkivüli kiadások között 3000 frtot felveendőnek vél. III. Megyék, kerületek, vidékek és székek közigazgatási, árva- és gyámhatósági kiadásaira 1874-re . . . . . 4,800.956 frt. engedélyezve volt 1873-ra ugyanannyi. Ugyanis a megyék részére az erdélyiek kivételével a jászkun-hajdu-szepesi XVI. városi kerületek és Kővár vidéke részére 4,154.872 frt. Az erdélyi törvényhatóságok részére 496.084 , Államsegély a királyföldi hatóságoknak 150.000 , összesen . . . 4,800.956 frt. A bizottság az előirányzott négy millió nyolcz száz ezer kilencz száz ötvenhat forintot elfogadásra ajánlja. Az 1873. évi költségvetés ezen czimének tárgyalása alkalmával a képviselőház 1873. évi február 6-án 990. sz. a. hozott határozatával a belügyministert oda utasitotta, hogy a Jászkun kerület árvaszékéüek költségvetését mutassa be, hogy az a pénzügyi bizottságnak tárgyalás végett kiadathassák. |A minister jelenti, hogy a törvényhatóságok, közigazgatási, árva- és gyámhatósági költségeinek részletezése az egyes törvényhatóságok szerint és igy az emiitett kerületé is beadatott, és miután a Jász-Kun'kerületnek 1872. évi szükségleteire 66.296 forint volt megállapítva, ellenben az 1873-ik évi költségvetése 71.085 frttal helybenhagyatott, ez utóbbi összegben az árvaszéki személyzet fizetése is benfoglaltatik, t. í. az árvaszéki elnök részére 1000 frt, két ülnök fizetése 1600 frt, a közgyám. részére 800 frt, összesen 3400 frt, és igy a képviselőház határozata teljesíttetett.