Képviselőházi irományok, 1872. VII. kötet • 413-462. sz.
Irományszámok - 1872-461. Törvényjavaslat, a főtanodai oktatásról
461. SZÁM. 351 gositvák a szerint, a mint a szigorlatok tárgyai tudománykörükhez tartoznak. Ha mindkét kar körébe esnének, a tudori oklevelet azon tudománykar adja ki, melynek köréhez a szigorlatok főtárgya tartozik. Az orvosi tudománykarnál az eddig fennállott sebészeti magister és patrónus fokok megszüntetnek. A tudori szigorlatoknál csak az egyetemi rendes és rendkivüli tanárok vizsgálhatnak. A szigorlatok mérveire és közelebbi módozataira vonatkozó rendszabályt a tudománykarok meghallgatása után a közoktatásügyi minister állapítja meg. 25 §. Az államvizsgálatokat a vallás- és közoktatásügyi minister külön rendelettel szabályozza: és pedig a jog- s államtudományi tanszakokra nézve azon elv alapján, miszerint azon tudományszakokat magában foglaló közös vizsgálaton kívül, melyek ismerete ugy a birói és ügyvédi, valamint a közigazgatási pályán nélkülözhetlen, külön államvizsgálatok tartatnak, és bizonyítványok állíttatnak ki azok számára, kik birói vagy ügyvédi, és külön azok számára, kik közigazgatási szakpályára készülnek, a nélkül, hogy az egyik szakpályára készülők a másikra vonatkozó államvizsgálatok letételére köteleztethetnének. 26. §. Az orvosi, és azon tudományok kivételével, melyek szemléleti és mutatványos (demonstratív) oktatással járnak, tudori szigorlatokra, vagy államvizsgálatokra egyetemi leczkelátogatási bizonyítvány nélkül is jelentkezhetnek oly egyének, kik az egyetemi tanulmányok hallgatására . szükségelt középtanodai előkészültségen kivül igazolják azt, hogy legalább is annyi idő alatt, mint a mennyi az illető szigorlat vagy államvizsgálat letételére különben kívántatik, az illető tudományszakokkal oly módon és oly eszközök felhasznásával foglalkoztak, melynél fogva feltehető, hogy e tudományszakokat kellőleg elsajátították, mi felett, az illető tudománykar meghallgatása után, a közoktatásügyi minister határoz. 27. §. Az országon kivüli egyetemek leczkelátogatási bizonyítványai a tudori szigorlatok vagy államvizsgálatok letételére nézve csak annyiban vétetnek - tekintetbe, a mennyiben a jelen törvény értelmében megállapított szigorlati rend, illetőleg államvizsgálati szabályzat követelményeinek megfelelnek. 28. §. Az összes hallgatók fegyelmi tekintetben az fegyetemi hatóságok alatt állanak. A fegyelmi büntetések a következők: 1. Megintés és figyelmeztetés a dékán által egyedül vagy a tanári testület előtt; 2. megrovás az egyetemi rector által az egyetemi tanács előtt azon figyelmeztetéssel, hogy ismételt, habár kisebb nemű kihágás esetében az egyetemtől való elutasítás fog bekövetkezni. (Consilium abeundi); 3. elutasítás az egyetemtől 1—4 félévre, és 4. végleges kizárás az egyetemből. Az elutasítás és kizárás esetében a hallgatók feletti s a fenntebbi 18. §-ban említett fegyelmi bíróság az ott megállapított eljárás szerint itél. 29. §. A fegyelmi rendtartás- és eljárásra vonatkozó egyéb szabályokat az egyetemi tanács javas-, latára a közoktatásügyi minister állapítja meg. í