Képviselőházi irományok, 1872. V. kötet • 285-362. sz.
Irományszámok - 1872-291. Molnár Aladár törvényjavaslat, a nyilvános óvodák és a népoktatási nyilvános tanintézetek nevelőinek és tanitóinak nyugdíjazása, valamint azok özvegyeinek s árváinak gyámolítása tárgyában
291. SZÁM. 93 Főleg az előadott három oknak tulaj donitható, hogy egész Európában nincs egyetlen ország, (a hol t. i. a néptanítók nyugdijáról gondoskodva van), melyben a tanítók nyugdíjazását ne az állam vette volna kezébe, bármennyire a községek feladatává van is különben téve a népiskolák feladata.— így van ez p. o. Szászországban, Würtembergben, Badenben, Bajorországban, Gothában, Belgiumban, Hollandban, Zürichben és Baselben *), Francziaországban, Austriában stb., bár mindez államokban az iskolafentartás kiválóan községi ügy. — Sőt nem tudok országot, hol a községek által való nyugdíjaztatás keresztülvihető lett volna. — Ezen szenvedett hajótörést több kísérlet után a tanítók nyugdíjazása a hatalmas Poroszországban is mind máig, s részben ez okozta ott a tanítók mai roppant hiányát. — Egyedül Hollandban sikerült legalább elméletileg a nyugdíjazás terhét részben, (de ott is csak a nyugdíj egyharmad részéig) a községek vállaira tenni, oly formán, hogy midőn egy tanitó nyugdíjaztatik, a község (melyben akkor szolgált) az államnak kötelezvényt ad a nyugdíj összeg egyharmadáról; azután a nyugdijat az állam fizeti, s az egyharmad részt, a mikor tudja, a községen megveszi. — De ott is ezt csak azon körülmény teszi lehetővé, hogy a községek gazdagok, és a nyilvános iskolák mind egyneműek, t. i. felekezeti jelleggel nem biró községi intézetek. De nem kell más országokba mennünk példákért. Hogy a községeket kötelezni a nyugdíjazásra, a gyakorlatban mily eredménytelen, azt eléggé megmutatták Ferencz császár és király kísérletei nálunk és Austriában. 3. Részesith etők-e felekezeti tanítók az állami nyugdíjintézet jótétemény éb en? Az 1868. évi XXXVIII. törvényczikk szerint községi vagyon csak községi tanintézetek fentartására fordítható, és állami segély csak felekezeti jelleggel nem biró iskoláknak adható. — Azonban, hogy törvényhozásunk sem akarja az elvet elvont merevségében alkalmaztatni, eléggé bizonyítja két tény, t. i. először az, hogy a törvény megengedi bjzonyos esetekben községi vagyonból felekezeti iskolák segélyezését; — és másodszor az, hogy a törvényhozás az államköltségvetésben évenkint bizonyos összeget szavaz meg tanítók utaztatására meg segélyezésére s pedig ugy, hogy annak legnagyobb részét felekezeti tanítóknak adja a kormány. Mind a törvény rendeleteiből, mind az országgyűlés említett eljárásából az tűnik ki, hogy a, törvényhozás megengedi a felekezeteknek a tanításban való támogatását ott, hol azt a közoktatás érdeke kívánja, az anyagi lehetőség s az egyházi jogviszonyok megengedik, és a hol egyszersmind ez sem a községi iskolák elvét nem sérti, sem a jövő fejlődésnek nem praejudical. A nyugdíjazás pedig ilyen: maguknak a felekezeti iskoláknak állampénztárból segélyezését én is lehetetlennek tartom. És pedig lehetetlennek: 1-ször financialiter. Ez idő szerint arra sincs pénzünk, hogy minden községben egy jó iskolát tartsunk fenn kellőleg államsegélylyel, hogy volna arra pénzünk, hogy országosan 2—3—4 felekezeti iskolát segélyezzünk több ezer oly apró községben, hol 3—4 felekezet hivei vannak, de kiknek összesen alig van egy iskolára való, azaz 80 tanköteles gyermekük? 2-or lehetetlen az egyházak autonómiája miatt. A legtöbb felekezeti iskolában egy rendes tanitó van. — Ha ezt részben az állam, részben a felekezet fizeti, hogy osztoznak meg a befolyáson? Előre látható, hogy itt számtalan collisio merülne fel az egyházi s állami hatóságok között. Azt pedig csak nem teheti az állam, hogy rendelkezési befolyás biztosítása nélkül adjon subventiót az autonóm román vagy szerb, keleti vagy prot. egyházaknak ; *) Svájczban a tanitók nem élethosszig, hanem 6 évre választatnak. Ezért nem igen gondoskodnak nyugdijakról, de a hol teszik, ott a kanton eszközli.
