Képviselőházi irományok, 1872. III. kötet • 153-225. sz.

Irományszámok - 1872-154. Az állandó pénzügyi bizottság jelentése a földművelési-, ipar- és kereskedelmi minister 1873-ik évi költségvetése tárgyában

46 154. SZÁM. 13.600 forint, hanem csak 3.600 forinttal szavaztatnék meg. Ellenben mint uj tétel „kereskedelmi ősz* töndij* rovata alatt 170 forint lenne megszavazandó, minthogy a Stein Náthán-alap kamatjöve­delme igen helyesen, a képviselőháznak az alapokról hozott átalános határozata folytán, a be­vételek között előfordul, s ennélfogva az ezen czim alatt eszközlendő kiadásnak is a költségvetésben előfordulni kell. Ezen czim alatt összesen tehát 29.570 forint megszavazandó. 3. czim. A gazdaság különböző ágainak emelése. Ezen czim alatt 1872-re 112.400 forint engedélyeztetett. 1873-ra 126.100 forint előirányoztatott. 13.700 forinttal több. Első rovat alatt a tavalyi 35.000 forint helyett 40.000 forint vétetik igénybe, mely összeg­ben azonban azon átalány is bennfoglaltatik, mely 1872-re a határőrvidék szükségleteire megszavazta­tott. A bizottság ez összeg megszavazását ajánlja. A második rovat alatt „mezőgazdasági szakoktatásra" a—g) tételek alatt 39.200 forint igé­nyeltetik. A bizottság itt némi változtatásokat indítványoz. A g) tétel alatt három szászföldi földműves­iskolára igényelt 3.000 forintot, tekintettel azon arányra, melyben hasonló iskolák az ország más ré­szeiben segélyeztethetnek, 1.800 forintra leszállitani javasolja. A h) i) k) 1) m) n) tételek alatt ván­dortanulási czélokra különböző formákban követelt összegeket egy tételbe összevonni javasolja a bi­zottság. Egyrészt hazánkban a vándortanitásnak eredményei még eddigelé sem eléggé ismertek arra, hogy ezen intézménynek nagyobbmérvü kiterjesztését javasolhatónak vélné a bizottság; másrészt ezen intézmény határozottan csak akkor hathat üdvösen, ha erre kellő egyéniségek feltalálhatók és alkal­mazhatók, s igy csak ezen egyéniségek kikutathatásától lehet függővé tenni az intézmény fejlesztését. A bizottság ezeknél fogva az egyes szakvándortanitók részletes felsorolása helyett czélszerübbnek tartja azt, hogy a vándoroktatásra bizonyos összeg átalánykép szavaztassák meg, s ezen összeget 5.000 forintba megállapitandónak véleményezi. — E tétel alatt szakképzés előmozdítása czéljából, tanárjelöl­tek külföldön kiképzésére, a tavaly 4.800 forintban megállapított összeget az idén is véli megszavazan­dónak, minthogy a nyújtott segélyezések, a mint az már tavaly megemlittetett, a külföld viszonyainak tökéletesen megfelelnek. Ezen rovat e szerint 32.000 forintba leend megállapítandó. -— A 6. rovat alatt ép ugy, mint a múlt évben, csak 5.000 forint lenne megszavazandó; a pronologiai múzeum segé­lyezésére az évek óta adatni szokott 1.000 forint változatlanul fenntartatván. Ugyan a tavalyi összegre 2.000 forintra lenne leszállítandó a 10-ik rovat, földművelés érdekében teendő hivatalos utazásokra, minthogy a bécsi világkiállításra küldendő hivatalnokok utazási költségei, melyekre az indokolás­ban hivatkozás történik, a bécsi világkiállítás rovata alatt megszavazandó rendkívüli kiadások­ból fedezhetők és fedezendők. E czimet az előadottak nyomán tehát 116.900 forinttal megszavazásra ajánlja a bizottság. 4. czim. Gazdasági tanintézetek. Ezen czim alatt a múlt évi költségvetésben hat, ez idén nyolcz intézet foglaltatik: a) a keszthelyi országos gazdasági intézet, 1872-ben 35.730 forintnyi kiadással, 1873-ra 39.050 forint előirányzattal;

Next

/
Oldalképek
Tartalom