Képviselőházi irományok, 1872. III. kötet • 153-225. sz.
Irományszámok - 1872-209. Törvényjavaslat, a telepitvényekről
266 209. SZÁM. 4. A kölcsönért sem az intézetek, sem a telepitvényes irányában állami jótállás nem kötelezhető; az intézeteknek azonban az az előny biztosíttatik, hogy a lejárt, de le nem fizetett évi járadékok azok 6% késedelmi kamatai, s a mulasztás által okozott költségek az adóhátralék beszedésére hozott 1868: XXI. törvényczikk határozatai szerint közigazgatási utón fognak behajtatni. 5. Ha a telepitvényes egymásután három fizetési határidőt elmulaszt: az intézet a hátralékban lévő járadékokon felül a tőketartozás hátralévő részét is követelheti és előleges per nélkül végrehajtási árverés utján szerezhet magának kielégitést. 4«'i ;|i; A felek beleegyezésének esetében a magánbirtokon létező telepitvények megváltására, illetőleg megvételére szükséges pénz, a fentebbi föltételek mellett, szintén a pénzügyminister közvetítése mellett szerezhető meg. 13. §. Ezen törvény 2-ik, 5-ik és 9-ik §§-aiban érintett váltság, vételár, illetőleg becsár összeget, ez összeg biztosításának és lefizetésének módozatait a felek a jelen törvény határozataitól eltérőleg is megállapíthatják. Tiltva van azonban és semmis annak kikötése: a) hogy az egyes váltságkötelezettek egymásért egyetemleges kötelezettséget vállaljanak; b) hogy a megváltandó telepitvényi birtokok, a mennyiben külön birtokosok kezén vannak, egyetemlegesen leköttessenek; c) hogy a községi vagyon magánbirtokosok tartozásáért köttessék le jelzálogul. 14. §. A telepitvényes a 2. és az 5. §§-okban megadott megváltási, illetőleg megvételi jogát két év alatt per utján köteles érvényesíteni. E két év, ha a telepitvény a 2. §. határozata alá esik, vagy ha a határozott időre szóló szerződés már lejárt, ezen törvény hatályba léptének napjától, az 5. §-ban érintett azon telepitvényekre nézve pedig, melyeknél a szerződés még le nem járt, azon naptól számítandó, a melyen az le fog járni. Ha e két év alatt a telepitvényes keresetet nem indít, a megváltási, illetőleg a megvételi jog megszűnik és további egy év alatt a telepitvényes csak építkezései és más beruházásai megtérítésére^ a földtulajdonos pedig a telepitvényes kibecsülésére indíthat keresetet. Ha azonban a keresetet egyik sem indítaná meg, az illetékes törvényszék a telepítő terhére kirendelendő gondnok által a kibecsülési keresetet hivatalból indítja meg. 15. §. Ha a telepitvényi birtokra, illetőleg az építkezésekre tulajdoni igények vannak följegyezve, a per egyszersmind az igénylők ellen is indítandó. Tulajdoni igényfeljegyzésekkel terhelt birtokokat, illetőleg építkezéseket tárgyazó egyezségek csak ugy érvényesek, ha azokhoz az igénylők mind hozzájárulnak. 16. iA telepitvényi birtokviszonyok szabályozása körül felmerülő peres ügyekben azon törvényszék illetékes, melynek területén a telepitvényi birtok fekszik. Ugyanazon földtulajdonos egy községbe tartozó telepitvényesei ellen és ez utóbbiak ugyanazon földtulajdonos ellen kereseteiket egy keresetlevélben foglalhatják, ha a telepitvényi birtokról egy vagy több, de hasontartalmu szerződés szól.