Képviselőházi irományok, 1872. III. kötet • 153-225. sz.
Irományszámok - 1872-208. Törvényjavaslat, a hadsereg és a honvédség lószükségletének fedezéséről mozgósitás esetében
208. SZÁM. 261 A kiállítási képesség kipuhatolása tekintetéből köteleztetnek a törvényhatóságok, a községi elöljárók közreműködése mellett, a kormány által kibocsátandó külön utasitások szerint évről-évre kimutatást késziteni a járásaikban, illetőleg az állítási kerületekben található lovak mennyiségéről és minőségéről, különös tekintettel azoknak hadiszolgálatra hátas, vagy hámos lovakként alkalmas voltukra, s azt a honvédelmi ministerhez felterjeszteni. 5. §. A magyar korona országainak lóállitási kerületeit képezik a vármegyék (székek, vidékek és kerületek) járási és a törvényhatósági joggal felruházott városok. Ezen lóállitási kerületek mindegyikében egy vagy több állitási hely jelöltetik ki akként, hogy a berendelt lovak felavatása lehetőleg egy nap alatt eszközöltessék. A kisebb területű járásoknak vagy városoknak más szomszédos lóállitási kerülethez való csatolását a belügyminister, illetőleg a Horvát-Szlavon-Dalmátországok bánja a földművelés-, ipar- és kereskedelmi- és a honvédelmiministerrel egyetértőleg állapítja meg. • 6. §. A törvényhatóságok minden év elején területi nagyságuknak és politikai beosztásuknak megfelelőleg, egy vagy több bizottságot alakítanak, melyek egyszersmind lóavató bizottságokként működnek. Minden ily bizottság áll : a) egy a törvényhatósági bizottság által választandó elnökből ; b) a kerületi szolgabiróból, illetőleg megfelelő tisztviselőből. Továbbá a főispán (főkirálybiró, főkapitány stb.) által kinevezendő : c) három e czélra külön felesketett becslőből, kik lehetőleg a gazdasági vagy lótenyésztési egyletek tagjai, vagy más megbízható szakértők közül választandók ; és d) egy lehetőleg okleveles állatorvosból. Minden ily bizottsághoz a közös hadügyi és a honvédelmi minister részéről egy sorhadbeli vagy honvédségi törzs- vagy főtiszt, és a szükséghez képest egy sorhadbeli vagy honvédségi állatorvos neveztetik ki. E czélból a törvényhatóságok a lóállitási kerületek kimutatását 'és a lóavató bizottsági tagok névsorát kötelesek a honvédelmi ministerhez fölterjeszteni. 7- §• A lóállitás szükégének bekövetkeztével a mozgósítás mérvéhez képest kiállítandó lovak számáról és az állitási határidőről a közös hadügyminister a honvédelmi ministert idejekorán értesiti. 8. §. Azon lovak, a melyek az állitási év január 1-én a négy évet meghaladták, minden községből külön vezettetnek elő a kerületi állitási helyekre, ott az állitási bizottság által megvizsgáltatnak, s minőségükhöz képest mint hátas, hámos, vagy hordlovak külön osztályoztatnak. Az állitási kötelezettség alól kivétetnek ugy egyesek, mint községek birtokában lévő azon mének, a melyek mint tenyésztésre alkalmasak, nyilván tartatnak, s a melyekről ez az illető lótenyésztési bizottságtól kiállított igazolványnyal bizonyittatik ; valamint mindazon kanczák is, melyeknek szopós csikójuk van, vagy a melyek a legközelebb lefolyt fedeztetési idény alatt akár állami, akár lótenyésztési bizottságok által engedélyezett magán- vagy községi mén által fedeztettek, mit tulajdonosaik