Képviselőházi irományok, 1872. III. kötet • 153-225. sz.

Irományszámok - 1872-172. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság jelentése „a hadsereg és a honvédség lószükségletének fedezéséről mozgósítás esetében” tárgyában beadott törvényjavaslat iránt

172. SZÁM. 177 172. szám. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság jelentése „a hadsereg és a honvédség lószükségletének fedezéséről mozgósitás esetében" tárgyában be­adott tö'ryényjayaslat iránt. A központi bizottság a véderőt illető törvények tárgyában kiküldött bizottság jelentésében foglalt indokolás alapján e törvényjavaslatot átalánosságban a fentemiitett bizottság szövegezése sze­rint elfogadta, s azt a tisztelt képviselőháznak elfogadásra ajánlja. A részletekben a központi bizott­ság a következő módosításokat javasolja: Az 5. §. második kikezdése végéhez következők igtatandók: „akként, hogy a berendelt lo­vak felavatása lehetőleg egy nap alatt eszközöltessék." Ugyané szakasz harmadik kikezdése 4-ik sorában „minister" szó ,kormány" szóval he­lyettesítendő. A 6. §. d) pontja alatt előforduló „egy" szó után „lehetőleg okleveles" szók veendők fel; 8. kikezdésében pedig „és" szó után „a" szó igtatandó. A 8. §. második kikezdése második sorából az „azon" szó a harmadik sorban „lévő" szó után helyezendő át; 12. sorában „jegyekkel" szó után „vagy egyébb okmányokkal" szók veendők fel. Nyolczadik kikezdésében pedig „avatásnál" szó „felavatásnál" szóval cserélendő fel. Ugyanezen nyolczadik szakasz 7-ik kikezdéséhez a harmadik osztály részéről inditványoztatott, hogy azon tulajdonosok lovai első izben igénybe ne vétessenek, kik két lónál többel nem birnak. A központi bizottság azonban az osztályok többsége véleménye alapján nem járulhatott ez indítványhoz, mely e törvényjavaslat czélzatával ellentétes, s csupán az esetben nyújt az illetőknek kedvezményt, midőn a körülmények folytán, épen mert első izben még nagy a fenmaradt lovak száma, arra kevésbé szorultak. Ennek folytán a III. osztály indítványa különvéleményként jelentetett be, mely e jelentés­hez •/. alatt mellékeltetik. A 11. §. első sorában „kerület" szó után „vagy egyes" szók igtatandók be. Ugyanezen 11. §. negyedik kikezdése 3. sorában „kényszerszálitás" szó „kényszerállitás" szóval, negyedik sorá­ban „s a" szók „sőt" szóval helyettesitendők. Az 5. sorban „a község költségére" szók kihagyan­dók; a kikezdés végéhez pedig következők igtatandók: „az ebből netalán következett költség és ár­többlet a mulasztást elkövetett kerület vagy község költségére lévén számítandó." A 14. §. második kikezdése első sorábanl „belügy" szó után „minister" szó, második sorá­ban „sziavon" szó után „kormány" szó igtatandó. Kelt Pesten, 1872. deczember 12-én. Pulszky Ágost s. k., a központi bizottság előadója. KÉPVH. IROMÁNY. 1872/75. ni. 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom