Képviselőházi irományok, 1872. II. kötet • 99-152. sz.
Irományszámok - 1872-125. A képviselőház osztályaiból alakult központi bizottság jelentése a Buda-Pest fővárosi törvényhatóság alakitásáról és rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában
162 125. SZÁM. 100 forintig terjedhető s közigazgatási utón behajtható birságra büntettethetik, fönmaradván a büntető törvények súlya alá eső bűntényekre nézve a későbbi megtorlás joga. 65. §. A közgyűlési jegyzőkönyvek hiteles másolatai a belügyministerhez a hitelesítéstől 30 nap alatt, egyes jegyzőkönyvek pedig egyik vagy másik minister kivánatára rögtön fölterjesztendők. 66. §. A polgármester, az alpolgármesterek, tanácsnokok, az árvaszék elnöke, a főjegyző, a főügyész, a főorvos, a főmérnök, a főszámvevő, a statistikai hivatal főnöke és a főlevéltárnok a közgyűlésen üléssel és szavazattal birnak, habár bizottsági tagoknak nem választattak is meg. E joggal azonban egy tisztviselő sem élhet, ha saját tényéről, valamint egy tanácsnok sem, ha a tanács eljárásáról van szó. 67. §. A bizottság a közgyűlés határozatainak előkészitésére, a közgyűlés elé tartozó ügyek ágazatai szerint több állandó szakbizottságokat alakit, sőt egyes ügyekre külön bizottságokat is küldhet ki. E bizottságok elé a szabályrendeletben meghatározott vagy a közgyűlés, illetőleg a tanács által hozzájok utasított ügyek tartoznak. Hatáskörük csak a véleményadásra terjed ki, melyet jelentésbe foglalva, a tanácshoz küldenek, mely azt saját véleménye kiséretében a közgyűlés elé terjeszti. IV. Fejezet. A főpolgármesterről és a torvény hatósági közegekről. 68. §. A főváros élén a főpolgármester áll, ki a király által a belügyminister ellenjegyzése mellett kijelölt három egyén közül a közgyűlés által 6 évre választatik. 69. §. A főpolgármester a végrehajtó hatalom képviselője; mint ilyen ellenőrzi a fővárosi önkormányzatot és őrködik a törvényhatóság által közvetített állami közigazgatás érdekei fölött, e végből: a) évenként legalább kétszer a polgármesterből, főjegyzőből, tiszti ügyészből s a tanácsnokokból alakitott számon kérő (scontralis) széket tart; b) joga van bármikor a tanácsban elnökölni; c) megvizsgálja személyesen legalább egyszer évenként a hatósági tisztviselők hivatalos eljárását, s megtekinti, a hányszor jónak látja, a polgármesterhez érkezett kormányrendeleteket s más beadványokat; d) vizsgálatot rendelhet a hanyag vagy vétkes tisztviselő ellen s azt a vizsgálat tartamára fölfüggesztheti hivatalától; a polgármestert azonban csak a belügyminister jóváhagyásával függesztheti föl, s a fölfüggesztést mindenkor a legközelebbi közgyűlésnek bejelenteni köteles; e) a fölfüggesztett tisztviselőket a polgármester kivételével ideiglenesen másokkal helyettesíti; f) indokolt fölterjesztést tesz a kormánynak, ha a polgármester valamely kormányrendeletet végrehajthatónak nem vél, mely fölterjesztéshez a polgármester nyilatkozata is csatolandó,