Képviselőházi irományok, 1872. I. kötet • 1-98. sz.

Irományszámok - 1872-38. Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság jelentése „az 1873-ik évi bécsi világkiállitáson kiállitandó tárgyak ideiglenes oltalmáról” szóló törvényjavaslat tárgyában - 1872-39. A tanügyi bizottság jelentése a kolozsvári egyetemre vonatkozó törvényjavaslat tárgyában

204 39. SZÁM. a magántanár megéljen, s minthogy nem élhet meg azokból a legtöbb magántanár jelenleg sem: ezen leczkepénzek csak arra lennének hivatva, hogy annyira, a mennyire csak lehet, ösztönzetül szolgáljanak az összes tanároknak a szabad versenyben. A szigorlati s egyéb vizsgadijak eltörlését a fölhozott érvek ellenében aligha fogja valaki * eszményieskedő túlzásnak nevezhetni. Panaszkodunk, hogy nem rendelkezik magasabb szakképzettségünk kellő számerővel, — hogy nincsenek kellő számmal sem búváraink, kik tudományosságunkat mind belértékében, mind külmérveiben a kor szinvonalára emelhetnék, sem közgazdászati, pénzügyi, politikai alapos készültségü erőink, kik a nemzeti ugy, mint helyhatósági Önkormányzatban hazánkból egy művelődés-államot fejleszteni segíthetnének; följajdulunk, hogy ámbár közegészségi állapotaink a leggyarlóbbak tán Európában és nem bírunk kellő közegészségügyi szervezetet fölállitani kellő számú orvosok hiányában: és mégis súlyos szigorlati dijakkal terheljük azokat, kik tudományos pályára készülnek, tömegesen kizárva őket, kik a szegényebb néprétegekből indulva meg a tudományos pályára, merőben anyagi korlátoltságuk miatt esnek el az életküzdelemben? Avagy nem silányul-e e részben merő szóvirággá ékesszólásunk, midőn 400 forintnyi szigorlati dijakkal terheljük orvos- és sebésztudori oklevélért küzdő ifjainkat? Az csak nem ok e szigorlati dijak fönntartása mellett, hogy a tanárok állítólag vonakodnának ingyen részt venni a szigorlati vizsgák megtartásában: nem lehet ok, ha a tanárok fizetésének minimuma oly összegre emeltetik, mint mellékelt javaslat indítványozza. Az állampénztár állítólagos tulterheltetése szintén épen ugy nem érv a szigorlati dijak eltörlése ellen, mint nem érv a leczkepénzeknek állampénztárbóli utalványoztatása ellen. E leczkepénzeket indítványozott szervezet alapján bátran lehetne szállítani a most az egyes hallgatók által fizetett összegek felére, sőt negyedére: a rendes és rendkívüli tanárok nem éreznék meg ezt, oly összegben állapíttatván meg az évdij minimuma, mint a mellékelt javaslatban indítványoztam, a magántanárok pedig ugy is más jogczimen nyerhetnének csupán anyagi támogatást a valódi tanszabadság értelmében. Németországon, hol bármely magántanár bízvást számithat kiadóra, ki egy-egy szaktudományos munkája ivét 100—200 tallérral fogja díjazni: Magyarországon a könyvpiaczra utasítani magántanárainkat legalább is könnyelműség. Azon módozat sem védhető, melyet a magántanárok anyagi helyzetének enyhithetése végett fogadott el •— legújabban, államköltségvetési előirányzatunk tárgyalásakor, törvényhozásunk. Avagy nem valódi irrisiója-e a magántanári intézmény függetlenségének, s a szabadversenynek, a ministerre bizni, hogy minden ellenőrzés nélkül azon magántanároknak adjon jutalmat, a kiket tán nem annyira tárgyilagos érdemeik, mint irányuk a minister hajlamaiba fogott ajánlani? Az indítványoztam módozat a magántanárok anyagi helyzetének biztosítását pályadijakhoz köti irodalmilag közrebocsátott vagy közrebocsátandó szaktanulmányok fejében, s oly itélőszékekhez, melyek egymással szemben lehetőleg biztositanának a nagyobb mérvű visszaélések ellenében. E pályadijak összege, a tanárok nagyobb fizetése, az állampénztárból fizetendett leczkepénzek, a szigorlati dijak eltörlése, mindez nem fogna oly összegre emelkedni, hogy lelkiismeretesen azt mondhatnók róla, miszerint túlterhelné állampénztárunkat. Igaz, hozzávetve az alapítandó komolyabb mérvű állami ösztöndijakat: a kolozsvári egyetem nem fogná beérhetni évenként azon összeggel, melyet, a kormány egyelőre számára kilátásba helyezett. Ámde, ha oly egyetemet akarunk, mely ne inkább hátrányára váljék Magyarország hírnevének, mint előnyére, hazánk legéletbevágóbb érdekeinek, akkor ne rettenjünk vissza oly szervezettől, mely saját viszonyaink közt életképessé birná tenni az eszmét, még ha a kolozsvári egyetem fönntar-