Képviselőházi irományok, 1869. XVI. kötet • 1441-1460. sz.
Irományszámok - 1869-1441. Jelentése a vallás- és közoktatásügyi ministerium felügyelete és kezelése alatt lévő különféle alapok és alapitványok jogi természetének megvizsgálására kiküldött 12 tagu bizottságnak
16 1441. SZÁM. pitványi javaikat, mint birta jószágait a nemesség, akkor jogosnak kell elismerni a III-as tk. I. része 10-ik czimének azon tartalmából, hogy „királyaink valamint a magonszakadt világi főrendeknek és nemeseknek, ugy minden praelatusoknak és egyházi férfiaknak is valóságos ós törvényes örökösei" levont azon következtetést is, hogy az egyházi javak megüresedósük esetében épen ugy szállanak a királyi fiscusra, mint arra magon szakadás esetében a nemesség javai szállottak, azaz teljes tulajdoni joggal, de •azon feltétel alatt, hogy azokat ismét másoknak adományozna; el kell továbbá ismerni, hogy ha törvény által jogosan eltöröltethetett a koronának azon kötelezése, hogy a magonszakadás utján reá háramlott nemesi javakat másoknak adományozza, s a koronatörvény által felhatalmaztathatott arra, hogy az ily javakat más állami czólokra fordítsa, akkor jogosan eltöröltethetik törvény által a koronának azon kötelezettsége is, hogy az illető javadalmasok magonszakadtával reá háramlott javadalmi jószágokat más javadalmasnak adományozza, s a koronatörvóny által jogosan felhatalmaztnthatik arra, hogy az ily javakat is más állami czélokra fordítsa. A III-as tk. I. része fenntebbi 10-ik czimének ezen magyarázata által, melyet I. Lipót király is 5. sz. a. nyílt levelének 6-ik pontjában magáévá tett, még inkább indokolva van azon százados gyakorlat, mely szerint a megüresedett egyházi javadalmaknak intercalaris jövedelmei, azoknak betöltéséig állami szükségletek fedezésére a királyi kincstárba szállitandók, épen ugy, mint a magonszakadt nemesek jószágainak jövedelmei is ujabb adományoztatásukig hasonlóképen a kir. kincstárba szállíttattak be, s nem áll ennek ellenében, hogy a 6. sz. a. olvasható Kolonicsiana Conventio 6-ik*pon1ja szerint az egyházi javadalmak intercalaris jövedelmei a kir. fiscus és az egyház között megosztandók, mert a Kollonics-féle Conventio az 1715-ki 16. tczikkben csak az egyházi fő javadalmasok végreudelkezósi jogára nézve törvényesíttetvén, egyéb tartalmára nézve foganatba nem ment, s a törvény ós százados gyakorlat ellenére jogórvónynyel nem bir. 4. Nem hagyható végre figyelem nőikül azon igen fontos körülmény sem, hogy akkor, midőü az egyházi javadalmak részére királyaink által az állami javakból a legtöbb alapítvány tétetett, az országnak minden lakosai ugyanazon egy vallást követték, s igy ezen alapítványok az akkori idők körülményei szerint, s azon kor fogalmainak szempontjából, akkoron csakugyan az ország összes lakosainak javára tótettek: időjártával ezen viszony megváltozott, az ország lakosainak nagy része nem tartozik azon hitfelekezethez, mely különféle történelmi tényezők összeműködésének folytán az említett alapítványok birtokában maradott, s ezen alapítványok most már kizárólag csak az ország lakosai egy részének előnyére szolgálnak. Ez állapot sem az igazsággal, sem a méltányossággal nem egyeztethető meg, melyek egyaránt követelik, hogy a nemzet közös tulajdonából az összes nemzet közös javára tett alapítványoknak jótéteményeiben az összes nemzet részesittessók. A kárt, a hátrányt, az igazságtalanságot, melyet az ország lakosainak egy része ilykópen szenved, megszüntetni az államnak kötelessége, és igy joga is; se tekintet ujabb indoka annak, hogy az ország lakosai eddigelé csupán egy részének kizárólagos előnyére használt egyházi javakról az összes nemzet közös javára azon módon rendelkezni, mint azt legczélszerübbnek vólendi, az államnak nemcsak joga, hanem kötelessége is. Ezek azon indokok, a melyeknek alapján véleményünk az, hogy a magánosok által tett alapítványokra nézve, fenntebb jelzett kivétellel, az egyházi javaknak tulajdona, vagyis a rendelkezési jog az egyházi javak törzsvagyona s ennek jövedelmei s kezelése fölött, ide órtve a fenntebbi 3-ik ós 4-ik pontok alatt mondottaknak értelmében a magánosok által a vallási szakadás előtt alapított egyházi javadalmakat is, az államot illeti: jelesül pedig nem magát a királyt illeti azon fő kegyúri jognál fogva, melyet a kath. egyházban gyakorol, hanem a törvényhozást illeti; mert eltekintve attól, hogy az 1848: III, t ;czikk szerint a királynak minden rendeletei, jelesül azok is, melyeket kétségen kivül a kegyúri
