Képviselőházi irományok, 1869. XVI. kötet • 1441-1460. sz.

Irományszámok - 1869-1441. Jelentése a vallás- és közoktatásügyi ministerium felügyelete és kezelése alatt lévő különféle alapok és alapitványok jogi természetének megvizsgálására kiküldött 12 tagu bizottságnak

1441. SZÁM. 197 lésük annál kívánatosabb; mert II. Ferdinánd király említett diplomájára, mely egyébiránt Nagyságod értesítése szerint már kerestetik, az 1715. év 16. t. ez. is hivatkozik. 6. Az okmányjegyzékben 7-ik sz. alá sorolt 1782. szeptember 10-kén kelt kir. rendelet utólagosan közlött mellékletével, az egyházi comissiónak teendőiről, ügyrendéről körülményes felvilágosí­tást ád; lehet azonban, hogy azon comissio alakítására, hatáskörére, eljárására nézve korábban vagy későbben keletkeztek más normális rendeletek is, minthogy ezen comissiónak felállítása nem csak József császár rendeletében, hanem korábbi törvényben is gyökerezik. Ha vannak ily rendeletek, ezeket is kö­zöltetni kérjük. 7. A püspökségek és kir. adományozástól függő más nagyobb egyházi javadalmak a közlött iratok szerint két ízben szabályoztattak, — 1-ször III. Károly és Mária Terézia által, s e szabályozásra vonatkoznak III. Károlynak 1733. év mártius 7-ón ós Mária Teréziának 1780. óv június 8-án a pót­iven ad nram 4. és (tévesen) ad nram 20. közlött rendeletei : s azon püspökségek szabályozásai, me­lyek Nagyságodnak elől idézett levelében említtetnek. 2-szor szabályoztattak az egyházi főjavadalmak Ferencz királynak 1803. évben kiadott — az okmányjegyzékben 19. ós 20. számok alatt említett ren­deletei által. A mi az 1-ső szabályozást illeti, tartunk ugyan attól, hogy I. Lipót királynak III. Károly 1733. évi márczius 7. (pótiv ad nram 4.) kiadott leiratában emiitett azon rendelete, mely által a török foglalás megszűnte után, az illető püspökségeknek régi székhelyeit az azokhoz tartozó javakkal együtt visszaadatta, nem lesz már feltalálható, de azt ha feltalálható, óhajtanánk olvasni: s kénytelenek va­gyunk kérni azt is, hogy Mária Teréziának a kir, helyt, tanácshoz kibocsátott rendelete, mely a magyar kamarához 1780. óv június 8-án (pótiv ad nram 20.) intézett leiratában említtetik, sőt ahoz másolat­ban csatolva is volt, velünk közöltessék, — mert ezen leirat csak következménye a helyt, tanácshoz intézett fenn említett kir. rendeletnek, ós e nélkül teljesen meg nem érthető. Tökéletesen igazsága van Nagyságodnak abban, hogy az egri, kassai és szatmári püspöksé­gekre vonatkozó iratok terjedelmessógük miatt nem másolhatók le, midőn ha- szükséges az eredetieket is megtekinthetjük : s azt véljük magunk is, hogy a váczi, győri és veszprémi püspökségek szabályozá­sára vonatkozó diplomáknak közlése, melyet Nagyságod kilátásba helyezett, czóljainknak megfelelne. A II. Ferencz király által 1803-ban elrendelt, az okmányjegyzék 19. és 20-dik számai alatt említett szabályozás folytán, miként a 24-ík számú irományokból is kitetszik, megállapittatott, hogy mit fizessen mindegyik nagyobb egyházi javadalom évenként a) titulo subsidii Ecclesiastici pro fortalitiis, —­b) a vallás-alapba pro Cassa parochorum, — és c) a szabályozott püspökségek alapjába. Köszönetünket jelentjük ki Nagyságodnak azért, hogy a vallás-alapba, s a szabályozott püs­püksógek alapjába 1848-ig fizetett járulókok kimutatásának közlését renaóuylenünk engedi: mi azonban a ránk ruházott feladathoz képest nem azt keressük, hogy az illető főpapok által az emiitett czólokra tényleg mi fizettetett be, hanem, azt van érdekünkben megtudni, hogy azok nemcsak a vallás-alap és a szabályozott püspökségek alapja részére, hanem várerőditósi egyházi segedelem fejében is mi volt legfel­sőbb rendelet által kivetve, s nem kételkedhetünk azon, hogy az 1803. évben legfelsőbb helyen elren­delt szabályozási munkálatoknak befejezése után, azoknak folytán kellett oly I. f. királyi rendeletnek kiadatni, a melyben az illető egyházi javadalmak mindegyikére nézve, a vallási, a szabályozott püspök­ségi ós az erődítési alapok mindegyikébe külön-külön fizetendő járulékok szám szerint meghatároztalak, s ezen kir. rendeletnek, vagy más azt netalán teljesen pótló okmányok közlését kérjük. 8. Az.okmányjegyzék 22-ik száma alá sorolt kir. leiratból kitetszik, hogy a szabályozott püspökségek alapja a vallás-alaptól, — a 23-ik >zamu okmány szerint egész az 1853-ik évig saját czóljaira külön kezeltetést, szükséges tehát tudni ennek okát, s azt, hogy a szabályozott püspöksé­gek alapja ki által, mely czólra, s mikópen kezeltetett ? kérjük ennélfogva ezen körülményeknek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom