Képviselőházi irományok, 1869. XV. kötet • 1373-1440. sz.
Irományszámok - 1869-1440. Az állandó vasuti és pénzügyi bizottságok együttes jelentése a sopron-pozsony-lundenburg-vágvölgyi I. rangu mozdony vasut kiépitésére vonatkozó törvényjavaslat tárgyában
1 378 1440. SZÁM. b) a részletterveket 150 nap alatt a kormányhoz felterjeszteni; c) az építést a részlettervek helybenhagyása után azonnal megkezdeni. A kormány ellenben kötelezi magát a benyújtott tervek iránti határozatát a benyújtástól számított 60 nap alatt az engedélyesekkel tudatni. 26. §. Az engedélyesek kötelezik magukat az engedélyezett vasutat az engedélyezési törvény hatályba lépte napjától számított 3 x / a év alatt befejezni s a közforgalomnak átadni. Szabadságukban álland azonban e vasútnak egyes szakaszait is a kormány engedélye mellett egyenkint és pedig a kitűzött határidő előtt is megnyitni. Előre is kiköttetik azonban, hogy ugy az építkezésnek, mint a vonalok részletekbeni megnyitásának Pozsonytól dél felé és Nagyszombattól észak felé ugyanazon mérvben kell történni. A pozsony-nagyszombati vonal külön és leghamarább is megnyitható. 27. §. Az engedélyesek által az általános feltételek a 4. §. értelmében leendő biztosíték 1,500.000 frt, azaz egy millió ötszázezer forintra o. ó. határoztatik, s a kormánynak jogában álland a pálya kiépítésére kitűzött határidőnek az engedélyesek által meg nem tartása esetében, mennyiben a 4., 18. és 22. §-ban kitűzött jogával élni nem akarna, e biztositókból kötbér fejében, melynek fizetésére az engedélyesek magukat ezennel kötelezik, naponkint ezer, azaz ezer o. ó. frtot birói beavatkozás nélkül levonni. 28. §. Ha a 24. §-ban meghatározott mennyiségű és jó üzletkarban tartott forgalmi eszközök szaporítása szükségessé válnék, kötelesek lesznek az engedélyesek a kormány kívánatára azok szaporítását ós pedig akkor, ha a pálya jövedelme a befektetett alaptőke 8 °/ 0-ját eléri a pálya saját jövedelmeiből, ennek bekövetkezte előtt ellenben a kormánynyal a szükséges pénz beszerzése iránt létesítendő külön egyezmény mellett eszközölni. 29. §. Az engedélyezett vasút után 30 éven át sem kereseti, sem jövedelmi, sem más, későbben ezek helyett netán behozandó adó fizettetni nem fog. A részvények szelvényei szintén 30 évig adó-, bélyeg- és illetékmentesek. Megengedtetik továbbá, hogy az első kiadású elsőbbségi ós törzsrészvények, ideértve az ideiglenes jegyeket is, bélyeg- ós illetékmentesen adassanak ki. Ugyanazon mentesség a kisajátított ingatlanok átiratási dijaira is megadatik. A tőkeszerzés, valamint építkezés és az üzlet első berendezése ezéljából kiállítandó minden szerződés, beadvány vagy bármely más okirat bélyeg- ós illetékmentes lesz. 30. §. A szállítási dijak az engedélyezett pálya számára a következő határok között szabatnak meg: Legmagasabb árszabás mértföldenkint; a) utasoktól egy személyért: az I. osztályban , • 36 kr. oszt. ért. * n. „ 27 , „ „ * m. is „ , , »ív. , . 10 . , , b) árúknál vámmázsánkint: az I. osztályuaknál . 1.5 kr. osztr. ért.