Képviselőházi irományok, 1869. XV. kötet • 1373-1440. sz.

Irományszámok - 1869-1411. Törvényjavaslat Győrtől Sopronon át Ebenfurt irányában az ország határáig vezetendő vasut kiépitése tárgyában

1411. SZÁM. 237 pedig az eddig létrejöttek feltétlenül, az ezentnl létrejövendők azonban, csak a mennyiben a magyar kor­mány jóváhagyná. Alkalmazandók még ezen határozatok a pénzügyi, valamint az állami és hatósági közbiztonsági őrségre, végül a fegyenczekre is. Nagyobb bitonaszállitások Móljából a magyar és osztrák vasúttársasá­gokkal kölcsönös kisegítés iránt fönnálló egyezményekhez az engedélyes járulni köteles. Az engedélyes kötelezi magát végül, hogy a hadi vasúti osztályok szervezésére vonatkozólag a cs. kir. szab. déli állam, valamint a tiszavidéki ós első erdélyi vasuttársulatokkal kötött egyez­ményhez hozzájárul. ­A katonaszállitásokra vonatkozó határozatok és kedvezmények magától érthetőleg ép ugy érvé­nyesek a honvédségre és azon csapatokra, melyek, mint a hadsereg kiegészítő része, a népjog oltalma alatt állanak. ' -i 13. §. Az államközegek ós szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő hatóságok megbí­zásából, vagy az államnak ezen engedélyből folyó érdekei megóvása végett, vagy jövedéki czélokból a vasutat használják ós a hatóság megbízását igazolják, utimálháikkal együtt ingyen szállitandók. . L .:': • . ,.-;• - -. 14. §. Olyan feleken, kik a vasutat a vitel- vagy szállítási bór előleges kifizetése nélkül roszhiszemüleg használnák, vagy a szállítmány nemének vagy súlyának helytelen bejelentésével, vagy más módon a vál-; la lat megrövidítését czdozzák, háromszoros árszabási illetmény le;-z megvehető. 15. §. Az engedélyes jogosítva van a kormány beleegyezésével, rószesekül a vállalathoz társakat i* venni, kik vele jogok ós kötelezettségekben egyenlően részesülnek. 16. §. Joga van egyszersmind az engedélyesnek részvénytársaságot alakítani s a szükséges pénzbeszer­zése czóljábói névre vagy előmutatóra szóló elsőbbségi ós törzsrészvényeket bocsátani ki, melyek a magyar­osztrák és külöldi tőzsdékben elárusíthatok és hivatalosan jegyezhetők. Jogában álland továbbá az engedólyesneknek a §-ban meghatározott alaptőkét olykép szerezni be, hogy annak három ötödrésze erejéig elsőbbségi részvényeket, s két ötödrésze erejéig törzsrészvényeket bocsáthasson ki. Ez esetben azonban a pálya tiszta jövedelméből mindenekelőtt az elsőbbségi részvények 5% kamatjai s a kormány által megállapítandó törlesztési hányada lesz fedezendő s a törzsrészvények tör­lesztése mindaddig kezdetét nem veendi, a mig az összes elsőbbségi kötvények nem törlesztettek. A kétnemű részvények tulajdonosai ezenkívül azonban minden másnemű jogokban s kötelezettsé­gekben egyaránt rószesiünek, A társaság az engedélyes minden jogait ós kötelezettségeit örökli, alapszabályait tervezi, melyek­nek helybenhagyását ós az ország érdekei szeme előtt tartásával eszközlendő kiegószitósét a kormány magá­nak fenntartja. Az alapszabályokba a többi közt felveendő lesz az is: ' 1-ör, hogy az alapszabályok helybenhagyása után az engedélyesek által alakuló közgyűlés lesz összehívandó, s az első igazgató tanácsot ezen közgyűlés választja meg ; 2-or, hogy a társulat közgyűléseit az építés ideje alatt is évenként megtartja; 3-or, hogy a társulati alaptőkéből (30. §.) bankértékben 300,000 frt tartalékalap képzésére lartatik vissza, s ezen tartalékalapnak egy millió frtra leendő szaporítására a pálya tiszta jövedelmeiből, még pedig az elsőbbségi" részvények kamatjait s törlesztés hányadát megelőzőleg, a pálya megnyitásától

Next

/
Oldalképek
Tartalom