Képviselőházi irományok, 1869. XV. kötet • 1373-1440. sz.

Irományszámok - 1869-1388. Törvényjavaslat a törvényszékek illetőségéhez tartozó bünvádi eljárás ideiglenes szabályozásáról

142 1388. SZÁM. rói vizsgálatot" emiitvén, e két különböző szó alatt kétségtelenül különböző eszmét értett, s a törvényhozásnak félreismerhetlenül az volt az akarata : hogy az eljárás e két különböző mozzanata egymástól felismerhetőleg elválasztassók. Az elválasztásnak tehát, egy már létező törvény szerint meg kell történnie, s a bűnvádi eljárás körül közreműködő hatósági tagok a létező törvénynek nem is tehetnének eleget, ha azt^ a mit az előbbi törvény általánosságban kimondott, egy ujabb törvény részletesen nem szabályozza. Az előnyomozásból a vizsgálatra szóló átmenet felismerhetőleg lévén meghatározandó: ez nem történhetik máskép, mintha a vizsgálatnak elrendelése birói határozat által mondatik ki, s ekként a demarcatiónális vonal birói cselekmény által vonatik. De más részről a vizsgálat alá helyezésnek nagy horderejű következményei is föltótlenül követelik : hogy az illető egyén a birói határozattal szemközt védetlenül ne hagyassék; mig viszont a közrend érdeke követeli, hogy a kir. ügyésznek jogában álljon, az alsóbb bírónak netalán téves határozata ellen orvoslatot használni. Különös figyelmet igényéi, hogy a büntető vizsgálat alatt felmerülő birói cselekménjek a legmélyebben hatnak a társadalom, valamint a polgár viszonyaiba; az eljárás ezen szakában egyrészről a hatósági közegektől a legnagyobb lelkiismeretesség, erély, éberség ós szakismeret követendő, de másrészről a vizsgálat alá vont egyén részére, főleg e stádiumban, szükséges a törvény kiváló oltalma. E két irányt szabályozni, a birót erélyes, buzgó, de a törvény által körülirt eljárásra kényszeríteni, intézkedéseit azok föltóteleit és módját a lehető tüzetességgel megállapítani : a jogállam első létföltétele. Mindazt a mi erre nézve szükséges, létrehozni, megadni, körülírni — oly föltótlen feladata a törvényhozásnak, hogy e nélkül rendszeres viszonyok, s a törvény oltalma nem képzelhetők. Fölösleges említeni, hogy e tekintetben alig van szabály törvényeinkben, s megállapodás a gyakorlatban. Az 1871. VIII. t. ez. 15. §-a az erőszak bűntettének büntetésével sújtja azon birót „a ki valakit a büntető törvényben ós a büntető gyakorlatban, s illetőleg a büntető perrendtartásban meghatározott e se tek en kivül, személyes szabadságától megfoszt, vagy a törvényesen elrendelt letartóztatást vagy fogságot a törvény által meghatározott időn tul meghosszabbítja": de nem mondja meg a törvény, hogy mely esetekben, szabad és mely esetekben kell elrendelni a vizsgálati fogságot ? hol van tehát a határ, a melynek átlépése az erőszak bűntettét állapítja meg ? Ott áll ugyan az országbírói értekezleten hozott szabályok második részének 3-ik §-ában : hogy a bűnvádi eljárás körül, a magyar törvények által nemesekre nézve megállapított szabályok alkalmazandók a nemnemesekre is, mely intézkedés a H. K. I. r. IX. czime 1. §-ának s az 1723: IV. ós X. t. ez. 1. §-nak kiterjesztését jelenti a nemnemesekre. is ; azonban egy rövid visszapillantás az 1861. év óta követett gyakorlatra, mindenkit meggyőz, hogy ezen törvények nem alkalmaztattak ; sőt hogy a gyakorlat az egyenlőséget nemes és nem nemes közt, a mi az országbírói értekezleten alkotott szabály idózett szakaszának kiindulási elvét képezte, nem az azon szabályban meghatározott, — hanem az annak ellentétét képező módon állította helyre. Mindenki, a ki bűnvádi eljárásunkat némi figyelemmel kísérte, tudja: hogy a vizsgálati fogság elrendelése tekintetében — a főben járó bűntettek kivételével — szabály nélkül vagyunk, s hogy e szomorú állapot, nemcsak a fogság elrendelése, hanem az elrendelés elleni orvoslat, ós a fogság tartama tekintetében is fennáll. Nem tartozik a ritka esetek közé, hogy valaki egy évnél tovább tartatik vizsgálati fogságban a nélkül, hogy a vizsgálati fogság formaszerű határozat által rendeltetett volna el; következőleg a nélkül, hogy az ok, a mely miatt a fogság elrendeltetett; vele közöltetnek. Ily helyzetben a fogságban szenvedő végkép megfosztatik a felebbezós jogától, a mi a vizsgálati eljárás alatt egyébként is nem törvényesen egyenlő gyakorlat által nincs biztosítva. Ily körülmények között az 1871. VIII. t. ez. 15-ik §-ának alig lehet gyakorlati jelentősége s a polgár személyes szabadsága, á biró egyéni- nézetére ós belátására van bizva: a mi habár a tegtisztább