Képviselőházi irományok, 1869. XIII. kötet • 1247-1350. sz.

Irományszámok - 1869-1347. A magyar királyi állami számvevőszék jelentése a magyar királyi ministerelnökhöz, az 1867. évi kezelési kimutatásoknak és az 1868. évi állami zárszámadásnak számtani megvizsgálásáról

338 1347. SZÁM. vagyis épen az összeg mutatkozott, mely az omlitett füzetben is leróva találtatott; következőleg: habár a, zárszámadás részletezésének látható sorrendje a törvény betűinek nem is felel meg, az eredményre nézve mi különbséget sem idézvén elő, a magyar állam az által miben sem lett megkárosítva. Vonatkozással a zárszámadás XI. füzetének 34. lapoldalára, a határvám jövedelem tekintetében megemlittetik: hogy a közös költségek fedezésére csak a határvámból eredő valódi jövedelem levén fordít­ható, minthogy 18C8. évben a zárszámadás 7 — 10 tótelei alatt felsorolt, a közös költségek fedezésére nem szánt 23,466 frt. 35 krnyi egyéb, a határvám valódi jövedelmétől különböző bevételek is beszámítás alá kerültek, ezeknek visszatérítése értelmében teendő intézkedés végett a m. kir. pónzügyministerium felhivatott. A közlekedési tárcza kiadási összege azon összeghez képest, mely a forgalmi naplóban e czimen kimutatatott 11,205 frt 497 2 krral magasabbnak találtatván, minthogy a kiadásoknak ezen összeg erejéig létesítendő leszállítása nem eszközöltethetett, kiegyenlitósül a tárczabevételek sommája ugyanazon összeggel felemeltetett; mely az útépítésnél az átfutó bevételek sorába helyeztetvén, a zárszámadás V. füzet 13. lapoldalán található 22,911 frt. 61 % kr. között foglaltatik. Ezen különbözetnek valószínűleg csak ideiglenesen, a dolog tisztázásáig a fentemiitett mód sze­rint eszközlött kiegyenlítése azonban nem levén az 1869. évi zárszámadásban megállapítható, a közlekedési ministerium ez ügyben adandó felvilágosításra, illetőleg az aunak tisztázására vonatkozó intézkedések meg­tételére felhivatott. Jövedelem és költség. Áttérve a zárszámadásban kimutatott jövedelem ós költségek kimutatásának megbirálására, álta­lánosságban megemlitetik : hogy az egyes tételek az illető mérlegbe helyesen vannak ugyan átvezetve, a mérleg azonban a zárszámadás 32. ós 33. lapoldalán található főeredmónyekhez képest, ugy a bevételben, mint a kiadásban 761,140 frt magasabb összeget mutat ki a nélkül, hogy ez által az ugyanott kiinuta­ott 2.480,861 frt 17 kr. vógfölösleg változást szenvedne. A különbözet az által idéztetett elő, hogy a zárszámadás 33. lap 13. fejezet 2. czime alatt a koronái jószágok úrbér kötvényeit és bordóztna váltságát illető 258,387 frt 32 kr. a zárszámadás sommá­zatában kimutatott végeredményből leszámita'ott, ellenben ezen összeg a jövedelmi mérlegben a kiadások (költségek) közé vétetvén fel, az ugyanott kimutatott kiadási végeredményhez hozzá adatott; — továbbá a zárszámadás 52. lapoldalán 12. tétel alatt: a nagyvárad-kolozsvári vasútépítési ós eladási ár közötti külön­bözet 502,752 frt 68 kr. a zárszámadás sommázatának végeredményéből szintén leszámittatott, ellenben a jövedelmi mérlegben a bevételek (jövedelmek) közé vétetvén fel, az ugyanott kimutatott bevételi eredmóny­- ez hozzá adatott, a minek következtében a mérleg végeredménye a jövedelem és költségre nézve a fönebbi különbözettel magasabb. A jövedelem a bevételi, a költség pedig a kiadási előírás járandóságából képeztetvén, eme két tétel közt fennforgó különbözet felismerteti az egy évi követelések ós tartozások között létező viszonyt, vagyis a vagyongyarapodást vagy fogyatkozást. Ez utóbbi kapcsolatban a kezdőleges hátralékkal, a vagyon álladókra közvetítve hat, mert a jö­vedelem, vagyis a követelés, ós a költség, vagy is a tartozás, a valóságos pénztári eredményekhez viszo­nyítva előtünteti az óv végén fennmaradt végkövetelóseket és tartozásokat, melyek a vagyonmérlegben lelik kifejezésöket. A mennyiben tehát a jövedelmek és költségek közt kellő jogalappal nem bíró tótelek fordulná­nak elő, az ez évi vagyon illetéktelen szaporítását vagy apasztását, és végre a vagyonálladóknak szinte igazolatlan növelését vagy csökkenését vonná maga után. Már pedig a zárszámadás 32. lapján a jövedelem között 19. tétel alatt kimutatott 952,896 frt. 09 V, krból 747,679 frt. 26 í j 2 kr. a közös activákból még le nem számolt kölcsönökkel áll össze­függésben, a mennyiben a XI. füzet 44. ós 45. lapoldal 1—5, ós 7—11. tóteleinek tanúsága szerint

Next

/
Oldalképek
Tartalom