Képviselőházi irományok, 1869. X. kötet • 1000-1080. sz.
Irományszámok - 1869-1035. Törvényjavaslat a vizszabályozási társulatokról
ÍQ35. SZÁM. 105 Minden a tervezetre vonatkozó nyilatkozatok az érdekeltek által az illetékes hatósághoz ez idő alatt nyújtandók be. Ezen eljárás után az illetékes hatóság a tervezet fölött a legfeljebb 30 nap alatt összehívandó közgyűlésen határozatot hoz s ezt a beérkezett nyilatkozatokkal együtt a közlekedési ministernek végleges megerősítés végett fölterjeszti. A tervek jóváhagyása, sem a törvényhatóságra, sem a kormányra, a netaláni hiányokért vagy káros következésekért kártérítési kötelezettséget maga után nem von. 13. §. Az ármentesitési vagy szabályozási munkákra vonatkozó tervezetet az érdekelt birtokosok vagy társulatok saját költségükön tartoznak készíttetni, felhatalmaztatik azonban a közlekedési minister, hogy a megalakult társulatokat az illető törvényhatóság ajánlata folytán tervezetek elkészítésére fordítandó kölcsön előleggel segélyezhesse; vagy a társulat fölkórósóre e tervek elkészítését saját közegei által, de e megbízással járó költségek megtérítése mellett eszközölhesse. 14. §• Az előre megállapított és illetékes utón helybenhagyott általános ós részletes tervezettől a társulat el nem térhet. A módosításokhoz vagy változtatásokhoz a társulat e czólra összehívott közgyűlésének határozata s az előbbi szakaszban kijelölt hatóságok helybenhagyása szükségeltetik. 15. §. Az ármentesitő ós vizszabályozó társulat választmánya a 6. §. értelmében elkészíti: a) az ártér fejlesztését, az érdekelt birtokok hold szám szerinti összeírását ós osztályozását, b) a költsógkivetós kulcsát c) végre a vízszabályozási költségek összegét, és egyeukinti kivetését. Mindhárom esetben munkálatát az órdeklettekkel az illető közgyűlést 30 nappal megelőzőleg közli, ós a közgyűlésnek bemutatja. Ha egyesek e munkálatok ellen panaszt emelnek, tartoznak ezt a közgyűlésnek bejelenteni. A közgyűlés az a) alatt érintett munkálatok elleni panaszokban, a helyszinlelósre kitűzendő határnapon a b) és c) alatt érintett munkálat ellenieknél pedig, azonnali egyességet kisért meg. Az egyességről jegyzőkönyv vezetendő, a mely határozat végett a közgyűlésnek mutattatik be. A közgyűlés határozatában meg nem nyugvó fél panaszát a gyűlés napjától számítandó 30 nap alatt az elnöknek benyújtani köteles, ki azt 15 nap alait az illetékes törvényhatóság alispánjához vagy hason állású tisztviselőjéhez átküldeni tartozik. Ha ezen határidő alatt a törvényhatóság alispánjához panasz be nem nyújtatott, a közgyűlés által hozott s felsőbb helyt megerősített határozatok minden egyes érdekelt félre kötelezőkké válnak, és későbbi felszólalásnak hely nem adatik. Ha a törvényhatóság fennemlitett tisztviselője a bemutatott iratok ós a bekivánandó egyezkedési jegyzfkönyv alapján határozatot nem hozhat, ós szükségesnek látja — műszaki szemlót rendel, melynek költségeit a vesztes fél viselendi. 16. §. A műszaki szemle a panasz beadásától számítandó 30 nap alatt megtartandó, — s erről ez érdekelt felek legalább 15 nappal a kitűzött határnap előtt értesitendők. Ezen szemle tagjai az alispán, vagy helyettesének elnöklete alatt, az érdekelt felek megbízottja s a szemle elnöke által meghívott mérnök. A szemle műszaki tagjai írásbeli véleményt adnak — s az alispán, vagy annak helyettese a ügyben érden leges határozatot hoz. Kii-VB. IBOJÍÁHY 186/72. X. 14