Képviselőházi irományok, 1869. VIII. kötet • 773-908. sz.
Irományszámok - 1869-855. XXXVII-ik Sorjegyzéke a kérvényi bizottság által tárgyalt és előterjesztés végett bejelentett kérvényeknek
854-855. SZÁM. 123 elvet követte, hogy az engedélyezett segélyezést csak a specificusan kijelelt oly czélokra adta, melyek egyenként országos érdekeket és országos feladatokat képeznek. így a magyar tudományos akadémia nem mint ilyen részesült évi segélyben; kapta azt a történelmi kútfők felkutatására és történelmi emlékek kiadására, a mi által az akadémia nem csak tudományos feladatot old meg, hanem a hazai történelem, főleg a közjog történelmének érdekében határozottan oly országos feladatot teljesít, melyeket másutt az állam saját költségén és külön közegek által hajtat végre. A magyar természettudományi társulat részére a költségvetésben fölvett összeg határozottan azon feltételhez lett kötve, hogy e segély oly czélból adatik, hogy a társulat ez összegen országos kutatásokat eszközöljön. Miután az előterjesztett inditvány a törvényhozás által eddig követett eljárástól eltérve, átalánosságban minden határozott országos érdekű czól kijelelése nélkül óhajtja a tudományos egyletek segélyezését, a melyeknek segélyezése, mig működésükhöz határozottan magas érdekek és czólok kötve nincsenek, a társadalmi útra tartozik: a bizottság ezen határozati javaslat elfogadását nem ajánlja. Kelt Pesten, 1871. márczius 4. Bittó István s. k. Széli Kálmán s. k. elnök. az állandó pénzügyi bizottság előadója 855. szám. XXXVII-ik Sorjegyzéke a kérvényi bizottság által tárgyalt és előterjesztés végett bejelentett kérvényeknek. Sorszám. Iktatókönyvi szám. Kérvényező neve Kérvény tárgya. « 1 4929 5632 izraelita polgár Az izraelita congressus tárgyában 1 « 1 1870 5632 izraelita polgár Az izraelita congressus tárgyában 1 2 4930 201 izraelita hitközség Az izraelita congressus tárgyában 1 2 1870 201 izraelita hitközség Az izraelita congressus tárgyában 1 3 4931 81 izraelita egylet Az izraelita congressus tárgyában 1 3 1870 81 izraelita egylet Az izraelita congressus tárgyában 1 *