Képviselőházi irományok, 1869. VII. kötet • 637-772. sz.

Irományszámok - 1869-654. Halász Boldizsár s képv. társai, vadászati törvényjavaslata

28 654. SZÁM. 654. szám. Az igazságügyi ministerium által 1868. jun. 18-án 95. sz. a. beterjesztett, — és a központi bizottmány nézete szerint 1869. nov. 22-én 126. sz. a. némileg módositott vadászati törv. javaslat helyett — a házszabályok 123. 126. és 129 szakaszainak értelmében van szerencsém ellen inditványképen — a tisztelt ház elé — az alább •/. a. csatolt t. javaslatot, — következő indokokból terjeszteni. Ugyanis — 1-ször. Mert az érintett t. javaslatok — (melyek nagy részben az 1849. mártius 7-én 154 sz. a. — B több más — még az absolut korban kelt — osztr. császári pátensekből vannak kölcsönözve) sem hazai törvényeink szellemével, sem hazánkfiainak azokon, ós a százados gyakorlaton alapult fogalmaival, sem a vadászati jog megbirálására alapul szolgálható jogelvekkel összhangzásban nincsenek. Azért nincsenek pedig, — mivel a vadászati jogot három szempontból lehet megbírálni — jelesül: vagy a természet törvénye szerint — mely megengedi, hogy a vad — mint senki tulajdona (res nullius) bárki által, a más földjén is — elsajátíthassák ; vagy továbbá, hogy az az állam tulajdonának tekintetvén, a vadászati jog — az állam, vagy mint az, a korlátlan uralom alatt álló országokban történik, — a fejedelem által engedélyeztetik; — vagy végre, mint az ezen t. javaslat 1-ső §-ban kimondatik, az a föld tulajdon elválaszthatlan tartozékának tekintetvén, a birtokos belátása szerint gyakoroltathatik. Hazánk jogtörténelmót illetőleg kétségtelen, — hogy nálunk a vadászati jog 1729-ig a fennt érintett természet törvényére volt alapítva. — Mert bár igaz, hogy Szt. László Király 1092-én I. k. 12-ik fejezetében — az ünnep- és vasárnapokoni vadászatot — a vadásznak lova és fegyvere, az egyházi személyeknek pedig (különösen) hivataluk elvesztésének terhe alatt tilalmazta ; — de miután ez, — nem annyira a vadászat korlátolása, mint inkább — az ünnepek szigorú megtartása szempontjából hozott,"— tehát vallásra vonatkozó törvény volt, általa az érintett természet törvénye lényegében érintetlenül hagyatott. Sőt ezen nézetet igazolja Ulászló Y. rendeletének 1504-ben alkotott 18-ik §-a is, mely szerint a parasztok a vadászattól (de csak bizonyos meghatározott vadnemeket illetőleg — tehát nem feltétlenül) 3 frt. büntetés terhe alatt tiltattak el. — Miből önkényt következik, hogy hazánkban a vad 500 évekig annyira közös vagyonnak tekintetett, — hogy arra vadászni, — a nem nemes is, — ki pedig földet tulajdoni joggal nem szerezhetett — jogosítva volt. Mely vélemény alaposságát — a törvénynek azzali indokolása, hogy t. i. ez által a paraszt egyedüli rendeltetése — a földmivelésre kényszeríttetvén s • ezzel az oly semmi hasznot nem hajtó foglalkozás, — mint a vadászattól elvonatván — dologtalanság, — ós az abból folyó erkölcstelenségre ne szokhassak, — még kétségtelenebbé teszi. Már az 1729. 22. t. ez. megújítva a fennt idézett — s a parasztokra vonatkozó törvényt, — sőt azt az agarak tartásának tilalma mellett — minden más nem nemesekre is kiterjesztvén — a nemeseket addig megilletett feltótlen vadászati jogot következőkben korlátolta: — jelesül: A 2-ik §-ban, mely így hangzik : „A nemeseknek ós minden földes uraknak, kik nemesi kiváltsággal bírnak, saját földjökön ugyan bármikor (dum et quando), a másokén azonban — csak a tenyésztés idején kivül (mely a 10. §-ban van megszabva) — kivéve mindazáltal azon erdőket, melyek azoknak vára, kastélya, udvartelke s urilakához kihasítva és a vadászat és madarászattói - általok tilalmazva vannak — a vadászatot ós madarászatot gyakorolni — szabad. Az 1802. 24. t. ez. az előbb érintetteknél jóval közelebb jár a kizárólagos birtokjog móltánylatához azzal: — hogy ez már minden birtokosnak, tehát a közbirtokosságoknak is -— megengedi, hogy együttes birtokaik filé részét tilalom alá vétethessék, — a nélkül, hogy sajátján bárkinek vadászati jogát egyébbel korlátolná, minthogy az úrbéri földeken, vagy dézmá^ szőlőkbeni vadászatot, (bár azoknak is tulajdonosa volt) "bizonyos időhöz köti — tehát a más kárával meg nem engedi. Miből önként következik, hogy a vadászati, jog korlátolása leginkább a más földjóni vadászatra volt irányozva, a mennyiben azon — még hajtó-vadászatokat tartani, vagy eladás végett, és a tenyósz-idő alatt vadászni — a hatalmaskodás 100 írtban megállapított büntetésének terhe alatt — a nemesnek sem volt szabad.