Képviselőházi irományok, 1869. VII. kötet • 637-772. sz.
Irományszámok - 1869-688. A közmunka és közlekedési m. kir. ministernek a képviselőházhoz benyujtott jelentése a buda-pesti Dunarész szabályozása tárgyában
688. SZÁM. 147 Az eddigi tárgyalások azonban a szabályozás módjára nézve is oly becses előzményeket es adatokat nyújtanak, hogy ezek, valamint az előterjesztett szabályozási terv kidolgozásánál figyelmen kívül hagyhatók nem voltak, ugy a tervnek a t. képviselőház részéről leendő megítélését is könnyíteni fogják ; szolgálatot vélünk tehát tenni a t. képviselőháznak, midőn az emiitett tárgyalásokról röviden megemlékezünk. Történeti előzmények. Azon, a dunai mappátio neve alatt ismeretes s még ma is rendkívül becses vizmütani felvételek, melyek elrendelésével a különben is feledhetlen emlékű József nádor a magyar vizmórnöki kar felvirágzásának alapját vetette meg, 1838-ban már lehetővé tették, miszerint az akkori magyar országos főépítészeti igazgatóság a beállott veszedelem forrását oly szabatosan jelölje meg, hogy a Felség részéről tisztán e czólra nyomban kiküldött udvari bizottság sem volt képes — saját bevallása szerint — más okot felfedezni. Ez által a baj orvoslására czélzó javaslatoknak biztos alapja vettetett meg; de ezen orvoslás részleteire nézve a szakértők véleménye nagyon szétágazott; a vitatkozások sarkkövét a Gellérthegy alatti kanyar szabályozása képezte, mint a melynek túlságos szélessége, összefüggésben a folyamnak itteni két ágra szakadásával, volt főoka a 38-iki eseménynek. Evekig folyt a vita a felett, hogy e kanyar megszükitése sarkantyúkkal, vagy hossztöltósekkel s (a főváros élelmezése tekintetéből megmenteni kivánt) soroksági ág teljes elzárása vagy csupán korlátozása mellett eszközöltessék-e? s hogy végre e ponton a folyam jelenlegi sodra tartassók-e meg, vagy pedig a görbület szeliditésével a viz sodra beljebb szoríttassák l ? mig végre a kormány a tiszaszabályozás történetéből is jól ismert Peleoeapa vódtöltési rendszerét s a mostani vizirány megtartása iránti javaslatát fogadta el. Időközben a törvényhatóságok oly hévvel tették volt magukévá felirataikban a főváros ügyét, miszerint nem maradhatott kétség a felett, hogy a nemzet Budapest biztonságát nem csupán helyi érdekűnek tekinti, hanem annak megőrzéséért áldozatra is kész. — Úgyszintén az 1840. évi királyi előterjesztésekben is kiváló helyet foglalt el a dunaszabályozás kérdése, minek folytán az ezen évi IV. t. ez. egy országos bizottságot küldött ki véleményadás végett, különös súlyt fektetve a főváros megvédésére. E bizottság azonban a vízszabályozási feladatok oly roppant sorozatát indítványozta, s ebben a főváros külön megvédése, vagyis egy helybeli mederigazitás eszméjének oly kevés tért engedett, hogy az 1844-iki országgyűlés, a nemzetre rovandó tömérdek terhektől visszariadva, ezen bizottság jelentésében arra sem talált alapot, hogy minden egyebet jobb időkre halasztva, Buda-Pest érdekében külön intézkedjék. Szintoly sikertelen volt az 1845-ben a helytartótanács részéről kiküldött királyi biztos működése is, kinek jelentéseiből már elég világosan megérthető, hogy a kormány nem szándékozott országos költségeket fordítani a főváros megvédésére, hanem csak ez utóbbira kivánt hivatalosan nyomást gyakorolni, minek sikertelensége azonban, szemben a szabályozási költség nagyságával, a város pénzügyi viszonyai közt akkor ép oly előrelátható volt, mint azóta. 1847-ben boldogult István főherczeg s későbbi nádtr egyenes utasítására a fővárosi dunaszabályozás ügye is gróf Széchenyi Istvánra, mint az akkor felállított közlekedési bizottmány elnökéra ruháztatott: — de sem ekkor, sem a dicsőült gróf ministersége alatt nem volt a szükséges pénzösszeg előteremthető, minthogy az 1848. XXX. t. ez. 4. §-a is csak két millió forintnyi hitelt nyitott vizszabályozásokra, mely összeg csupán a főváros megvédésére sem lett volna elegendő. Közbejött még a tervező jeles mérnökök halála is, minek folytán a Paleocapa értelmében módosított tervek felterjesztése egész 1847-ig késett, hogy azután a bekövetkezett kormány-változások közt eredmény nélkül maradjon. — És igy végződött ezen, a közvélemény által hangosan követelt, a tudomány összes fegyvereivel támogatott, s nem is minden szenvedélyesség nélkül lefolyt tárgyalás, fokonként vesztvén kilátását a sikerre, a^on arányban, a melyben a 38-iki esemény fájdalmas benyomása enyészett. Mind e mellett, mint már fentebb is érintők, e tárgyalások egészen meddőknek még sem mondhatók, ós pedig azért nem, mert a szabályozás módozatai tekintetében oly részletes megállapodásokra vezettek, 19*
