Képviselőházi irományok, 1869. VI. kötet • 531-636. sz.
Irományszámok - 1869-572. Törvényjavaslat a magyar és a nyugoti vasut kiépitése tárgyában
154 572. SZÁM. A távirdaigazgatóság azonban köteles a távirdaoszlópok felállítási helyeinek, valamint a vezető huzalok más megerősítési pontjainak megállapításánál, az engedélyes megbízottjaival egyetértőleg járni el, s azokat ugy választani, hogy ezek miatt se a vasúti üzlet, se az üzleti személyzet biztonsága ne veszélyeztessék. Továbbá köteles az engedélyes a pályája mentén felállított távirdavezetéseket saját személyzete által minden dij nélkül őriztetni, a kisebbszerü megromlásokat legalább ideiglenesen helyreállíttatni, az e végre szükséges eszközöket azonban a távirdai igazgatóságtól kapja. Az állam viszont köteles az engedélyesnek minden azért való külön díjfizetés nélkül megengedni, hogy üzleti távirdai huzalait a pálya hosszában létező, vagy azon felállítandó állami távirdai vezeték oszlopaira megerősíthesse, azonban, valamint a huzaloknak, ugy a megerősítés módjának s az arra használt eszközöknek az államtávirdáknál e tekintetben dívó rendszerben teljesen beillőknek kell lenniök, s azért a vasúti üzleti vezetékeknek az államoszlopokhoz való erősítése, vagy csak állami szakértő közeg felügyelete s ellenőrzése mellett történhetik, vagy pedig azt maga a távirda-igazgatóság hajthatja végre, mindkét esetben, ugy a vezetők szerei beszerzésének, mint a megerősítésnek és felügyeletnek teljes költségeit az engedélyes hordozza. Ugyanez áll azon esetre is, ha az állam a pálya hosszában állami tavirda-vezeték felállítását nem tartaná szükségesnek, csakhogy ekkor az üzleti vezeték felállításának minden költsége az engedélyest fogja terhelni. Ez utóbbi esetben azonban a vezeték kiépítése a távirdaigazgatósággal kötendő külön egyezmény és csak az ez által erre adott engedély értelmében történhetik. A pálya mentén az álíami oszlopokra erősített vagy ezek nem létében a külön e czólra épített vasut-üzleti távírda-vezetékeket az engedélyes az állam szokott ellenőrködése alatt kizárólag csak azon sürgönyzósekre használhatja, melyek a vasúti üzlet czéljaiból az igazgatóság és alárendelt közegei vagy ez utóbbiak által egymásközt folytattatnak. Jogosítva van azonban a kormány a pálya-igazgatósággal egyet értve ezen üzleti vezetékeknek, a mennyire az üzleti szükséglet megengedi, ugy állami, mint magány sürgönyök továbbítására illő ellenőrzés melletti használását kívánni és elrendelni. Ez esetben azonban a használat módja és a távírás dijának az engedélyes s az államtávirda igazgatósága közti megosztása külön egyezmény által fog szabályoztatni. Hasonlóan kölcsönös egyezmény utján állapittatnak meg azon feltótelek is, melyek alatt a vasutüzleti vezetékek felépítését, ugy szintén azon évi átalány mennyiséget is, melyért a kész vezetékek jókarban tartását huzalmértföldenkónt az állam magára vállalja. Ha a vaspályatöltés szólesbitése — vagy más helyre való tótele, vagy az engedélyes bárminemű érdeke, a már meglevő távírda-vezetékeknek kimozditását s máshová áthelyezését tenné szükségessé, akkor ugy a saját, mint az állami vezetékek áttételének összes költségeit az engedélyes köteles viselni. 13. §. A vitel- ós fuvarbórek iránt határoztatik, hogy az állami kamatbiztositás igénybe vételének egész ideje alatt azok meghatározására a kormány döntő befolyást gyakorland, azon megjegyzéssel azonban, hogy a vitel- és fuvarbérek leszállítása nem terjedhet Jki annyira, hogy az által a pálya üzleti s fenntartási költségének fedezése veszélyeztessék. Azon időponttól kezdve pedig, midőn az engedélyes az államkamatbiztositást többé igénybe nem veendi, az árak ós fuvarbórek felemelése csak a kormány egyenes beleegyezésével történhetik. A mennyiben végre későbbi törvények a vasutak menet- ós vitel-béreit szabályoznák, azon törvények ezen engedélyezett pályára is teljesen érvényben lesznek. 14. §. Az engedélyesnek megengedtetik, hogy a szedendő vitel- és fuvardíjakat belföldi ezüstpénzben számítsa olyképen, hogy az árkelet tekintetbe vételével járó illetéket országos értékben tartozzanak elfogadni.
