Képviselőházi irományok, 1869. III. kötet • 241-347. sz.
Irományszámok - 1869-271. Kivonat a főrendiház 1870-ik évi január 20-án tartott XXXI-dik ülésének jegyzőkönyvéből
102 271. SZÁM. a 4-ik §-ban e szavak után „ bűntett-eseteiben" beillesztetni javallja e szavakat: „ha az iránt jogerőre emelkedett itólet hozatott." 5-ör. A törvényjavaslat többi §§-ainak módosítás nélküli elfogadását ajánlja. Ezen bizottsági javaslat ellenében gróf Csáky László Nyitramegye főispánja azonban, támaszkodva a főrendiház által is vallott amaz elvre, mely szerint a testi büntetés alkalmazásának megszüntetése általában óhajtandó ; tekintettel azon tapasztalatra, mely szerint a testi büntetés sem megtorlási, sem javítási feladatának egészen meg nem felel; és elegendő biztosítékot találván az átmeneti időhöz kötött aggályainak: eloszlatására, igazságügymmister ő nagyméltósága ama nyilatkozatában, mely szerint a testi büntetést pótló"börtönök és fegyintézetek érdekében részéről a kellő intézkedések már folyamatban vannak, írásban a főrendiház: asztalára letett oly módositványi javaslata mellett, mely szerint : „A jelen törvény az első folyamodásu királyi bíróságokkal egyidejűleg lép életbe, és annak végrehajtásával az igazságügyminister bizatik meg", a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatnak teljes szerkezet szerinti elfogadását ajánlja. A főrendiház a társadalom és közerkölcsiség érdekeit képviselő minőségéhez képest, mind a két javaslat mellett ós ellen is felhozott érveket beható megfontolására vévén, mig egyrészt nem érzi véglegeltávolítva azon aggályait, melyek a jogügyi bizottság javaslatában ós az azt támogató számos érvelésekben Mfejezést nyertek, ós melyek a hazánkban fájdalom, még nagy mórtékben észlelhető, erkölcsi fejletlenségés a szellemek nyers természeti állapotának higgadt és igazságos tekintetbe vétele mellett, a társadalom személy- és vagyonbiztonságára nézve nagy mértékben igazoltaknak mutatkoznak : ugy másrészt nem zárhatja el keblét a humanismus ós a keresztény szeretetnek az igazságügyi minister ő nagyméltósága által a meggyőződés oly meleg szavaiban kifejezett ama követelménye elől, mely valamint az egyénre ugy az összes társadalom hatalmának személyesitőjóre a törvényhozó testületre nézve is egy és változhatlan, és melynek az államéletbeni gyakorlati alkalmazása, alkalmaztatása, vagy csak megkísértése is mindenesetre mértékéül szolgál a tett szellemi haladásnak. Midőn e?ek után az egyfelől a társadalmi önfentartás ós önvédelmi kényszerűség, — másfelől a lialadó kor követelményének a bátor ós nagylelkű odaengedósnek szempontjából élénk részvéttel folytatott Tita eldönthető nem volt, és a főrendiház nagyszámú tagjainak a személy és vagyonbiztonság iránti aggályait igazságügyminister ő nagyméltóságának adott azon nyilatkozata, mely szerint a testi büntetéseket pótló börtöa és fegyintézetek szervezése iránt kellő intézkedések folyamatban vannak, és a büntető törvény nemsokára a ház előterjesztetik, -~ a szavazást kívánó ház kórelmére elnök először is gróf Csáky László nyitrai főispán módositványi javaslatát tűzi ki ; oly módon intézvén a kérdést, hogy a kik gróf Csáky Lászlód módositványát a részletes vita tárgyául elfogadják, azt felállás utján szíveskedjenek jelezni; — mire a többség gróf Csáky László indítványa mellett nyilvánulván : elnök határozatképen kijelenti, miszerint ezen módositvány és törvényjavaslat részletes tárgyalása, az előhaladott idő tekintetbe vételével a holnap déli 12 órakor tartandó ülés napirendjére tűzetik ki. kiadta gf. Csáky Gyula, s. k. a főrendiház jegyzője.