Képviselőházi irományok, 1869. III. kötet • 241-347. sz.

Irományszámok - 1869-265. Törvényjavaslat a magyar koronához tartozó tengerpart kikötőiből tengeren külföldre szállitott tölgyfa után szedett kiviteli illetékek megszüntetéséről

265. SZÁM. 95 Melléklet a 265. számú irományhoz. Jelentés a magyar-horvát-tengerpart kikötőiből tengeren külföldre szállított tölgyfa után „diritto" d' alboraggio" név alatt szedett illeték megszüntetésérő] szóló törvényjavaslathoz. „Diritto d' alboraggio" név alatt a tengeri kikötőinkből tengeren kivitt tölgyfa után a kikötői hivatalok által tetemes illeték szedetik, melynek jövedelme a tengerészeti igazgatás alapjába foly. Ezen illeték 1850 évi október 9-ón azon indokból hozatott be, hogy a hadi tengerészeinek hajóépítésre alkalmas tölgyfaszükséglete biztosabban fedeztessék. A nevezett illeték három fokozat szerint szedetik, ugyanis: a) Oly törzseknél, melyek legalább 20 bécsi köbláb faanyagot tartalmaznak, a törzs hosszára és szélességére való tekintet nélkül, minden 100 bécsi köbláb után 20 frt. b) Hajóépítésre alkalmas hajlott tölgyfánál 100 bécsi köbláb után 60 frt.; végre c) egyáltalán hajóépítésre alkalmas tölgyfánál, melynek egyes darabjai 20 bécsi köbláb tartalommal nem birnak, 100 bécsi köbláb után 10 frt. Az ily módon nehezített kivitel első következménye az volt, hogy a hajóépítésre alkalmas legjobb és legszebb tölgyfatörzsek hordódongákra ós vasúti talpfákká dolgoztatván fel, ily alakban találták meg az utat külföldre, s mig a fának kivitele szárazföldön, kivált Velencze átengedése óta folyton növekedett, a tengeren kivitt mennyiség majdnem ugyanazon arányban csökkent. Azóta a kérdéses kiviteli illeték megszüntetése több oldalról, nevezetesen a trieszti börze küldöttség, a rovignoi kereskedelmi- és iparkamara és több tengerparti községi képviselőség által kórelmeztetett. Ez ügyben a fiumei hajóépítés érdekének kellvón főfigyelembe részesittetni, az általam e részben meghallgatott fiumei kereskedelmi ós iparkamra szintén ez illetéknek teljes megszüntetése mellett nyilatkozott. A kérdésben forgó illetékből húzott jövedelme a kincstárnak jelentéktelen maradt. Az egész osztrák-magyar monarchiában 1863 évben 28.053 frt. 73y

2 kr. 1867 évben már csak 18.239 frt. 30 kr. folyt be, mely összegnek a magyar-horvát tengerparti kikötőkben befolyt illeték ismét csak csekély részét tevó. Miután a hajóépítésre alkalmas fák tenyésztése leginkább az által mozdítható elő: ha a tenyésztés a fának aránylagos ára és a szabad forgalom lehetősége mellett a befektetett tőkének kellő kamatját meghozza, mi által az erdőtulajdonosok erős és értékes fák állandó tenyésztésére buzdittatnak; miután a már létező és folytonosan épülő uj vasúti vonalok által tengerpartunk a legtávolabb erdőkkel hozatván összeköttetésbe, a jó ós olcsó építési anyag beszerezhetése hajóépítőinknek úgyis folytonosan könnyittetik; miután végre a kiviteli illeték fennállása mellett a hajóépítésre alkalmas fatörzsek vagy száraz földön vasutakon mennek külföldre, miáltal a kiviteli illeték kijátszatik, vagy oly alakban feldolgozva vitetik ki a legjobb tölgyfa, mely által annak értéke csökken és igy hajóépítőink a várt haszontól szintén elesnek : a „diritto d' alboraggio" név alatt szedett, a szabad forgalmat akadályozó- kiviteli illeték megszüntetését annál inkább javasolhatom, mert ez nemcsak a fatermelők és hajófelszerelők, hanem még hajóópitószetünk helyesen felfogott érdekében is áll. Nevezetesen a magyar tengerpart érdekében tartom a kérdéses kiviteli illeték megszüntetését javasolhatónak, mert mig egyrészt a magyar tengerpart a hajóópitészetre való anyagban dúsgazdag horvát-tótországi ós határőrvidóki erdők tőszomszédságában feküdvén, mindig elegendő mennyiségben és jutányosán sze-