Képviselőházi irományok, 1869. II. kötet • 105-240. sz.
Irományszámok - 1869-230. Törvényjavaslat a történeti és műemlékek, és régiségek fenntartásáról, biztositásáról és kijavitásáról
388 230. SZÁM. Törvényjavaslatom tárgya a történeti és műemlékek körüli intézkedés országos felügyelet alakjában. Ezen országos felügyelet kétféle műemlékekre kiTántatik, az ingatlanokra és ingókra; a) amazok sorába tartoznak: a római kor előtti kő- vagy földalkotmányok ós halmok, a római ós középkori történeti építmények, mint: templomok, tornyok, várak, erődök, álló táborok, fürdők, vízvezetékek, mértföldmutatók, síremlékek, sarkophagok, áldozati és fogadalmi oltárok, községházak, kolostorok, kápolnák, halotti mécsek, úgynevezett ördög- vagy Csörszárkok, római sánczok azaz gyűrűk, szóval minden néven nevezendő meghatározott helyhez kötött építmények b) az iiigómüemlékek közé sorozzuk: A domborműveket, szobrokat, zománczokat, mozaikokat, képeket, festett táblát ós ablakot, miniatureket, fegyvereket, vallásos szertartási eszközöket, bútorokat, hangszereket, koronákat, ruhákat, gyűrűkét, czimereket, érmeket, pecséteket, karpereczet, násfát, mindennemű edényt, szóval minden néven nevezendő régi történeti- vagy művészeti becscsel bíró régiséget. A műemlékek iránti országos intézkedés vagy legalább központi felügyelet nálunk már létezett: mert midőn az absolut kormány 1856-ban felállította Bécsben a középponti régészeti bizottmányt, kiterjesztette ennek hatását Magyarországra is egész 1861-ig, és mondhatni, hogy azon öt év alatt sokkal kevesebb műemlék ós régiség ment veszendőbe Magyarországon is, mint hasonló időszakban akár elébb, akár utóbb; mondhatni, hogy nagyobb mérvben csak akkor kezdtük megismerni, mink van, mennyi maradt fenn ós miként kell megismerkedni a tudomásunkra még nem jutottal. Remélem, hogy azon jó ós czélszerü közt, mit az absolut kormány törvénytelensége daczára nálunk meghonosított, nem fogja tovább szünetelni engedni'e tárgyat sem országgyűlésünk, sem kormányunk : - E nézetben volt maga a hajdani helytartótanács is, mely csaknem hót évi levelezésben az acadómiával sürgette az országos felügyeletet a műemlékekre. Azonban már számolva voltak napjai, és sok más közt ezen ügyet is örökségül hagyta a jelen ministeriumra, mely ezt legujabbi költségvetésében elvégre felkarolta. Az utóbb lefolyt hót óv alatt számos műemlékünk végképen vagy elenyószet vagy megrontatott, tanúsítja ezt a magy. tud. acadómia régészeti bizottmányának siker nélkül tett sok felszólítása és kérelmezése. Hogy csak egyetlen egy példát hozzak fel: legjelesebb legismertebb ós legtöbbre becsült emlékünk a kassai székesegyház; ezt az értelmetlenség és tudatlan gőg 1861 után a nevetsógig elferdítette ; felhívom tanúul, Kassa város tisztelt képviselőjét, ki hajói vagyok értesülve, mint polgármester, „magna pars fűit" abban, hogy Kassa városa a templom tatarozására, hiszen mást remélvén, mint mi valóban történt, évenként 10.000 frtot megszavazott. A kassai flagrans esetet, mely határos a vandalismussal, számos más helyen utánozták ós utánozzák még ma is. Jelenleg, midőn a vasutak mély barázdákat húznak hazánk számtalan vidékén, sok régiségek támadnak fel a föld sírjából; de nagy része, mely nemzeti muzeumunknak díszére válhatnék és a tudományos kutatásnak bő anyagot szolgáltathatna, kivándorol a külföldre, leginkább pedig az e tekintetben már amúgy is dúsgazdag Bécsbe. Itt tehát gyors ós erélyes segítség, tekintélyes hivatalos intézkedés kell, hogy, a mi még van, s újra feltaláltatik, ne rontassék meg, ne veszszen el, ne vándoroljon a külföldre, de e tisztet az acadómia régészeti bizottmánya, mely eddig ezen ügygyei foglalkozott, nem teljesítheti, részint nehézkes mozgása, részint közvetlenség ós kellő tekintély hiánya miatt, itt csakis országos intézet segíthet. Mindezeknél fogva a tisztelt háznak törvényjavaslatomat ismételve figyelmébe és elfogadásra ajánlom.
