Képviselőházi irományok, 1869. II. kötet • 105-240. sz.
Irományszámok - 1869-228. Kivonat a főrendiház 1869-ik évi deczember hó 10-én tartott XXIV-ik ülésének jegyzőkönyvéből
378 228. SZÁM. 74. §. Marad változatlanul. 75. §. A jelen törvény az első folyamodású bíróságok szervezetével egyidejűleg lép hatályba. A bírák vagy bírósági hivatalnokok ezelőtt elkövetett, de a jelen törvény hatályba lépte után tudomásra jutandó visszaéléseinek büntethetősége az eddigi törvények szerint Ítélendő meg; az eljárás azonban a jelen törvényben szabályozott mód szerint történik. Ugyanez áll a kártérítési felelősségre nézve is. A folyamatban levő fegyelmi eljárások a fegyelmi bírósághoz teendők által, melynek elnöke meghallgatván az illető ügyészt: az eljárásnak a jelen törvény szabályai szerinti folytatása iránt intézkedik. 76. §. Marad változatlanul. 74. §. A magán félnek a 66. ós 67-ik §§-okban körülirt kártérítési keresete, hivatali bűntetteket kivéve, mind a 2-dik ós 67-dik §§-okban érintett személyek s ezeknek örökösei, mind pedig az állam irányában, a 72. §. esetén kivül, elévül még akkor is, ha az a kártérítési keresetet s illetőleg fegyelmi eljárást a kárt okozó ^cselekmény vagy mulasztás elkövetésétől számítandó egy év alatt meg nem indította. 75. §. A jelen törvény az első folyamodású bíróságok szervezetével egyidejűleg lép hatályba. A birák vagy bírósági hivatalnokok ezelőtt elkövetett, de a jelen törvény hatályba lépte után tudomásra jutandó visszaéléseinek büntethetősége az eddigi törvények szerint ítélendő meg; az eljárás azonban a jelen törvényben szabályozott mód szerint történik. Ugyanez áll a vagyoni felelősségre nézve is. A folyamatban levő fegyelmi eljárások a fegyelmi bírósághoz teendők által, melynek elnöke meghallgatván az illető ügyészt: az eljárásnak a jelen törvény szabályai szerinti folytatása iránt intézkedik, 76. §. Ezen törvény végrehajtásával az igazságügyi minister bizatik meg. 2-ik melléklet a 228-ik számn Irományhoz. Tör vényj a va slat a birák és birósági hivatalnokok áthelyezése és nyugdíjazása körüli eljárás szabályozásáról. A főrendiház módositványa szerint. l. §• Marad változatlanul. A képviselőház vég szövegezése szerint. I. Fejezet. Áthelyezés más hirósághoz. i. §• A bírót akarata ellenére csak a következő esetekben szabad más bírósághoz áthelyezni: