Képviselőházi irományok, 1869. II. kötet • 105-240. sz.

Irományszámok - 1869-179. Határozati inditványa Miletits Szvetozárnak a keleti politika tekintetében

179. SZÁM. 191 179. szám. Határozati indítvány a keleti politika tekintetében. Miután a m. k. ministerelnök f. é. jun. 24-diki országgyűlési ülésben, a keleti politikában követett irányért történt interpellátióra válaszolva, azt hangsulyozá, hogy a közös ministerium és a magyar kormány közti közmegegyezés szerint ezen politikának iránya: a béke fentartása és a be nem avatkozás elve, és hogy a be nem avatkozás elvének alkalmazásakor természetes föltétel és határ gyanánt szolgál az, hogy mások se avatkozzanak be; fontolóra véve azt, hogy a béke fentartási politikának nem lehet és nincsen más értelme, minthogy mind a diplomatiai, mind pedig a hadi utón eszközökkel akadályoztassák a keresztény népek minden törekvése keleten, de nevezetesen az európai Törökországban, mely törekvés arra lenne irányozva, hogy ezen népek felszabaduljanak a török uralom alól, és hogy ezen népeknek a porta elleni fellázadása esetében, az utóbbinak a lázadás elfojtására hadi segély is adassék; fontolóra véve továbbá azt, hogy a bécsi diplomatia, valamint a krétai fölkelésben, ugy a török-görög egyenetlenségben napvilágra hozta azt, hogy nemcsak lehetséges és valószínű, hanem egyszersmind bizonyos is, hogy a portának a keleti keresztény népekkel való összekoczczanása esetében a bécsi külpolitika Törökország irányában barátságos, a keresztény népek irányában pedig ellenséges értelmet öltene föld magára, és hogy az osztrák-magyar beavatkozás azon esetben, ha mások beavatkoznának, Törökország érdekében vagy az ügyek további fejlődése folytán Törökország feldarabolására, mindenfélekép azonban a keresztény népek szabadsága és önállósága ellen lenne irányozva; megfontolván végre azt, hogy ő Felségének jelenlegi konstantinápolyi utjának is, mely a keleti keresztény és ezekkel rokon osztrák-magyarországi népeknek érzelmét a legnagyobb fokban sérti, csak Törökországnak integritása és uralmának a keresztény népek fölötti megtartása tekintetóbeni szorosabb a portával való összeköttetésnek értelme lehet, és hogy más nem lehetett czélja, mint csak a keresztény népeknek esetleges föllázadása alkalmával a porta érdekében leendő magaviselet fölötti alkudozás ; fontolóra vévén tehát azt, hogy az osztrák-magyar külpolitika saját érdekeit szemlátomást azonosítja a porta érdekeivel, ós hogy saját sorsát összetévesztette Törökország sorsával; fontolóra vévén másfelől azt, hogy a keresztény népek békés fejlődése keleten a török uralom ós korán alatt lehetetlen ós illusorius; hogy 1830 óta a hatischerifek ós hathumajok mindnyájan mindeddig holt betű gyanánt maradtak fen, és hogy azon államférfiak, kik Törökországnak újjáalakítását és a keresztény népek haladását reformok utján lehetségesnek ós valószínűnek tartják, vagy másokat vagy magukat is ámítják, mindkét esetben azonban, .a „béke fentartásának" ürügye vagy álarczája alatt, szándékosan vagy következményesen a török barbárságot és kényuraságot a keresztény népek kárára ós az általános szabadság, művelődós és humanisnius hátrányára segélyezik és pedig nem titkos törekvés nélkül, hogy utoljára is a török uralomnak helyét ők foglalják el; tekintetbe véve azt, hogy a török járom a keresztény népeknek keleten olyannyira elviselhetlenné, sőt mi több, olyannyira gyalázatossá vált, hogy azoknak első feladatuk, szent joguk ós legszentebb kötelességük, ezen jármot egyesitett erővel és fegyveres kézzel minél előbbi első jóravaló alkalommal lerázni; tekintetbe véve azt, hogy a keresztény népeknek föllázadása az osztrák-magyar monarchiában élő szláv népeknél hatalmas viszhangra fog találni, és hogy ezek a töröknek minden barátját saját^'ellenségüknek fog-