Képviselőházi irományok, 1869. II. kötet • 105-240. sz.

Irományszámok - 1869-169. Indokolt határozati javaslat az 1867-iki közös ügyekrőli XII. t. cz. tekintetében

169. SZÁM. 107 yalt alkotmányban s reiebsrathban résztvenni; mit továbbá a galiczai királyság egyesitett országgyűlése is ki­r nyilvánított másodizbeni határozatai által, hogy a fönnálló alkotmánynyal és tényállással nincs megelégedve,! egyúttal azt helyezvén kilátásba, hogy képviselőit a reichsrathból is visszafogja hivni, ha az alkotmány eni- j litett országok nagyobb autonómiájának értelmében, föl nem váltatik t. i. hogyha a történelemnek és a szük­ségleteknek a jogok ós érdekeknek ezen királyságnak megfelelő teljes alkotmányosság uralomra nem vergő- • dik, mit végtére is a laibaehi-krajnai országgyűlés is kilátásba helyez, / tekintetbe véve tehát azt, hogy ő Felségének többi királyságaiban ós országaiban oly tényállapot kapott lábra, hogy egyedül majd rendkivüli állapot által, mint Csehországban majd fegyveres kézzel, mint Bocca-Cattaroban tartatik fönn az, mi a fönnálló európai constellatiók és előttünk levő esetlegességek mellett nagy veszélyekkel van összekapcsolva nemcsak a monarchiára nézve egyáltalában, hanem az 1867-dik évi/ XII. t. cz.-ben megállapított érdekek solidaritása szerint a magyar korona országaira nézve is; tekintettel továbhá arra: hogy a monarchiának jelenlegi kül politikája ugyanazon germanismus szellemnek kifolyása, mely akár az absolutismusra, akár a militarismus ós bureaukratismusra, akár apseudo­liberalismus és ál alkotmányosságra támaszkodva, mindig azon buzgólkodik, hogy ő Fölsóge minden királysá­gai és országainak érdekeit alávesse ós föláldozza az európai reactio érdekének egyfelől a németországi be­folyásnak, másfelől, mely Königriitz után sem szűnt meg a német kérdésbe avatkozni, mely a nagy euró­pai események küszöbén az európai despotákkali találkozást keresi és keleten a keresztény népek a szabad­ság ós civilisatiónak halálos ellenségével, a törökkel kezet szőrit, mely az által a monarchiának érdekeit egyáltalában a magyar korona országaiét pedig különösen, nyugaton a szabadelvű, keleten a keresztény né­pek előtt oly igen compromittálta és mély ábrándjainak főpolczát c'rte el chefjének Törökországon kivüli con­tinentalis ős argonaut-tengerekení látogatásai által; tekintettel végre arra, hogy a magyar korona országai nem képesek a küHigyek amúgy is korlá­tolt ellenőrzését sem közvetlen, sem közvetett utón delegatiójuk által sikeresen mindaddig, teljesíteni, mig ő [ Felségének többi királyságai és országaiban oly tényállapot uralkodik, hogy tettleg az államéletrei befolyás- [ "ból ki vannak zárva a népek, melyek egy nagy államon nem gravitálnak, melyek a többi népekkel a cseh óriási hegysortól és a Kárpátoktól az adriai és a fekete tengerig egy érdekkel birnak, a miért is a német ; országfelé gravitáló delegatió a magyar delegatiónak ellenőrzését a külügyekben mindig parallizálni ós meg­hiúsítani fogja: mindezen indokok alapján javaslom, méltóztassék hozni következő 1 • \ Határozatot: A magyar korona-országok képviselőháza felhívja ő Felségének, Magyarország királyának kormányát, hogy méltóztassék ő Felségének, mint az osztrák-magyar monarchia közös uralkodójának figyelmét az „ő Felségének többi királyságaiban és országaiban" uralkodó tény állapotra irányozni, melyben nem uralkodik tel­jes alkotmányosság, mint azt az 1867-diki XII. t. ez. 25. §. előírja és hogy ő Felsége tekintettel az em­iitett törvényezikkre és az európai eritikus tóny-állapotra, az igazi és teljes alkotmányosság szellemében köz- 1 benjárni kegyeskedjék , hogy ő Felségének többi királyságaiban ós országaibaji „a teljes alkotmányosság" minden oda való nép megelégedésére minél hamarább megvalósittassék. A képviselőház megtartja a maga részére azt, hogy ő Felsége ezen lépésnek sikeretlensóge esetében az 1867-ik évi XII. t. ez. 25. §-án alapuló módokról javaslatot terjeszszen elő; ennél fogva a minis, j terium fölhivatik, hogy az országgyűlést a jövő évi első ülések egyikében az eredményről értesítse. .. Pesten november 25-én 1869. beadja Dr. Mletics Szvetozár Újvidék város nép képviselője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom