Képviselőházi irományok, 1869. I. kötet • 1-104. sz.

Irományszámok - 1869-46. Törvényjavaslat az első magyar-gácsországi mozdonyvasut épitése, és üzlete tárgyában

142 46. SZÁM. mely vizsgálatok folytán nyert hiteles adatok, az összeköttetést létesítendő vasútvonal irányának megválasztásánál biztos alapul szolgáltak. Időközben többször előfordult azon kérdés, vájjon az érintett s technikai szempontokból minden kétségen felül emelkedő tények ellenében, nem kellene-e a magyar-gácsországi vasúti összeköttetés speciális rendeltetésénél fogva olyan tényezőket is számba venni, a melyek egy más vonal irány választását czélsze­rübbnek tüntetnék fel. így törtónt, hogy a magyarországi vasúthálózatnak a galicziai vasút hálózattal összeköttetését illetőleg sokféle combinatió merült fel. A többi közt az emiitett két irányon kivül különösen figyelembe vétetett: az eperjes-tarnowi és a munkács-stryi vonal, mely utóbbinak fontosságát már a múlt évi törvényhozás is méltányolta, a mennyiben az észak-keleti vasut-engedóly okmányában kimondá azt, hogy ha az ország a munkács-stryi vonalnak kiópitósét kívánni fogná, hasonló feltótelek közt, az elsőbbségi jog az észak-keleti vasút engedélyeseit fogja illetni. Tagadni nem lehet, hogy azon számos és kétsőgenkivül figyelmet érdemlő érvek, melyek ugy az egyik, mint a másik vonal czólszerüsógének kimutatására felhozattak, egyelőre ellentétes fogalmakat szül­tek és szótágazó nézeteket eredményeztek; de csak hamar még is minden tekinteteken felül emelkedett azon magasabb ós elvitázhatlan fontosságú 'államérdek, miszerint a létesítendő vasúti kapcsolat irányának vég­meghatározásánál, a védelmi ós hadászati szempontok legfőképpen irányadók ós döntők; — noha emellett a vonal irányának megválasztásánál mindenesetre az is figyelembe veendő, hogy a Magyarország ós Gralliczia közt habár még csak fejlődési korszakban levő kereskedelmi ós forgalmi összeköttetés érdekeinek, melyik irány felel meg jelenleg leginkább, ós hogy azon kereskedelmi és forgalmi összeköttetésnek jövőben emelésére és» állandósítására, melyik irány nyújthat leg biztosabb kilátást. Midőn a magyar kormány ebből kiindulva, és a fentórintett államérdekek fontosságától áthatva, a kapcsoló vasút irányának a szerzett hiteles adatok nyomán öszhangzatosan történő végleges megállapítása czél­jából a cs. kir. kormánynyal, s különösen a hadügyminisztériummal magát érintkezésbe tette, a megindított tárgyalások eredménye az lön, hogy a magyar gallicziai vasúti összeköttetések között — mint első sorban kiépítendő, — még pedig kiválóan a hadászati érdekek szempontjából — a S. A. Ujhelytől N. Mihályon Homonnán, M. Laborczon, Lubkowon, Liskon ós Ohyrovon át Przemyslig tervezett vonal lett megállapítva, illetőleg elfogadva. Azon tárgyalások alkalmával ugyanis, a közös hadügyminisztérium által felhozattak, még bővebb meggyőző adatokat nyújtottak hadászati szempontból ezen irány helyességének indokolására, miután az Przemyslt a czólnak leginkább megfelelő utón kötné össze a magyarországi vasut-hálózattal; — kiemeltetett különösen •e hadügyminisztérium részéről, hogy Galiczia helyzete, miután észak felé erősségekkel nem bir és egészen nyilt, múlhatatlanul egy oly vonal választását teszi szükségessé, mely háború esetében a lehető legtöbb biz-­tonsággal és önállósággal birjon — mit csakis a mezőlaborczi vonal nyújthat; a kapcsolási pontot illetőleg,ő azt azért kell Przemyslbe kívánnia, mert az hadászati szempontból kiváló fontosságú pont. Megkívántatván pedig e pont biztonságához, hogy hozzá egy tökéletesen fedett ossz ekötő vona 1 vezet tessék, ily vonalnak joggal tekinthető a Liskó és Cyrowi vonal (M. Laborczi), mely ezenfelül dói fe ló is kell támpontokkal bir, holott a Szán völgyén vezető (Duklai) vonal a. Przemysli összeköttetésre nézve a kellő biztonságot azért nem nyújthatja, mert e vonalon azon esetben, ha Przemyslt fel kellene adni, — a hadyissza­vonulása s a hadiszerek elszállítása komolyan veszélyeztetnék. Hadászati szempontból ugyanis kiválóan figyelembe volt veendő azon körülmény, hogy a Szán völgyi (Duklai) vonal négy mértföld hosszúságra egészen egyenközü irányban ós az eshetőleges védelmi vonal­ban halad a Károly Lajos vaspályával, minek folytán hadászati szempontból azon hátránynyal bir, hogy a mint a Károly Lajos vaspálya ellenséges kézre jut, azzal egyszersmind a Szán völgyén vezetett vasútnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom