Képviselőházi irományok, 1865. VI. kötet • 313-387. sz.
Irományszámok - 1865-350. Jelentése a házszabályok átvizsgálására kiküldött bizottságnak
CCCL. SZÁM. 163 Küldetésünkből eredőnek tartottuk még, hogy a törvényhozási munkálkodás könnyítése czéljából könyvtár felállítását is javaslatba hozzuk. A ház irodája és irattári személyzetének állandósitása és szervezése tárgyában a képviselőház folyó évi július hó 20-ki határozatánál fogva a költségvetési bizottság levén javaslatkészitésre kiküldve, mi ez okból tartózkodtunk e két hivatalosztályt illető szabályok tervezésétől. Befejezésül megemlítjük, miszerint munkálkodásunk közben tárgyaltuk a törvényhatóságok által a képviselőknek az ülésekből történt tömeges elmaradása meggátlása czéljából a házhoz benyújtott, s alkalomszerű felhasználás végett hozzánk utasitott felterjesztéseit, s igyekeztünk e tekintetben a tervezetünk III. fejezetébe foglalt 170., 171. és 174. szakaszok alatt oly szabályokat indítványozni, melyeket körülményeink közt alkalmazhatóknak s a panasz okát jövőre megszüntethetőknek véltünk. Ezen felterjesztések közt némelyek, nevezetesen Szabolcs megye közönsége felirata a fönebbi kívánat mellett még kimondatni óhajtja, hogy a nép-képviselők — a miniszterek és államtitkárok kivételével — a kormány kinevezésétől függő hivatalokat ne viselhessenek ; továbbá Hunyad megye kívánja, hogy Vajda-Hunyad és Hátszeg város kerületeinek országgyűlési képviselői az országgyűléstől távoliétök megszüntetésére szigorral utasíttassanak, vagy uj választások engedtessenek meg. E két felterjesztést az utóbbira vonatkozó képviselőházi jegyzőkönyvi kivonattal együtt bizottságunk azon tiszteletteljes megjegyzéssel mellékli jelentéséhez, hogy ezen kívánalmak tárgyalása küldetésünk hatáskörén kivűl esvén, abba utasításunk túllépése nélkül nem bocsátkozhattunk volna. A képviselőháznak f. é. april hó 11-ki ülésében hozott jegyzőkönyvei határozatát, mely a vizsgálatra megidézett tanuk meg nem jelenését illeti, szem előtt tartva, javaslatunk II. fejezetének első czime alatt megfelelő szabályokat indítványozunk. Tárgyalásainkról vezetett jegyzőkönyvünket (25. db), valamint a fönebb érintett házjegyzőkönyvi kivonatokat s törvényhatósági felterjesztéseket szám, szerint negyvenkettőt, *!. alatt a levéltárba letétel végett ide rekesztve, magát házszabályjavaslatunkat e czim alatt: „A képviselőház rendszabályai* •//. alatt tisztelettel benyújtjuk. . . Pesten, november 6-án 1868. Ghyczy Kálmán s. k., bizottsági elnök. Királyi Pál s. k., bizottsági előadó. > 21*